Hajnal Fehér dala
Németh Hajnal: Fehér dal ? Többek között című kiállítása nyílt meg tegnap este 7-kor a Trafó Galériában. A március 17-én péntekig látható tárlat egy koncert-performansszal indult a ferencvárosi Liliom utca 41-ben. Támogatók: NKA, Káli Kövek.
S mit láttunk-hallottunk az alagsori Trafóklubban? ? Először a Rendkívüli beszédet Helene Romakin (beszéd) és Koffler Júlia (ének) előadásában. Koncepció és szöveg: Helene Romakin és Németh Hajnal. Ezt a White Song követte, előadták: Dankó István (ének) és Mark Richards (gitár), koncepció és szöveg: Németh Hajnal. Az Imagine War ? duó verzió zárta az estét. Előadták: Fekete Jenő (ének, gitár) és Orgon Albert (ének, basszus gitár), koncepció és szöveg: Németh Hajnal.
A Berlinben élő Németh Hajnal, a magyar kortárs képzőművészet évtizedek óta meghatározó alakja, képviselte már Magyarországot a Velencei Biennálén 2011-ben és többek között olyan intézményekben állította ki korábban már műveit, mint a párizsi Palais de Tokyo, a madiridi Reina Sofia Múzeum, a bécsi mumok, a stockholmi Moderna Museet, vagy a berlini Martin-Gropis-Bau.
A Trafó Galériában megrendezésre kerülő Fehér dal ? Többek között című kiállításának egyik kiindulópontja Roy Harper 1970-es I Hate The White Man című dala. A fehér brit dalszerző önkritikus attitűdje inspirálta a művészt, aki apró vizuális, vagy szöveges változtatásokkal manipulált már korábban több popkulturális alkotást is. Németh az irónia és a humor minimalista művészeti eszközeivel változtat át mainstream nyugat-európai kulturális termékeket politikai statementté, vagy kritikai eszközzé. Harper dalának új központosításával és vörös, sárga, illetve fekete színekkel történő átiratával destabilizálja és egyben absztrahálja a bőrszín szerint osztályozás narratíváját. Ez az apró gesztus, mely nem egy nagy kritikai formátum jegyében fogant, mégis fontos eszköz az egyre politikusabb művész kezében.
A kiállításon látható legújabb művek, amelyek a berlini Galerie Ebenspergerben debütáltak 2016-ban, olyan műfajok felé is visszakacsintanak, mint a fotók, vagy tapéták világa, melyek kulcsszerepet játszottak a művész pályájának korábbi szakaszaiban. A Fehér Dal fotósorozat mellett Németh poptörténeti klasszikusoknak számító albumborítókat is remixelt digitális kollázsok formájában, melyeknek módosított címei és színei új kritikai kontextussal bővítik kiállítását. A kiállítás a Work Song ? As Time Goes By című musical film ősbemutatója is egyben, így organikus folytatását jelenti Németh performatív, különböző zenei műfajokat integráló programjának. A 70 perc hosszú Work Song videó egy meghallgatási szituációt szimulál, részben Milos Forman 1971-es Elszakadás című filmjéből inspirálódva. Németh videója 13 énekes meghallgatásból és 13 ikonikus dal átiratából rajzolódik ki.
