ZETApress

hírportál

Koreából a Csörsz utcába

YATOO meghívóA természetművészeti mozgalom dél-koreai alapítói egy hónapig Budán: YATOO természetművészeti kiállítás nyílt tegnap este a Koreai Kulturális Központban. A december 16-án péntekig látható tárlatot dr. Mecsi Beatrix nyitotta meg angol nyelven a XII. kerületi Csörsz utca 49-51. földszintjén.

A természetművészet fogalmának megalkotói, a 35 éve a természettel és a természetben dolgozó dél-koreai művészcsoport, a YATOO alapítói Budapestre érkeztek. Az este megnyílt kiállításukból a magyar közönség is megtudhatja, miért tekintik a YATOO-t a ma már elismert művészeti mozgalomnak számító természetművészet központi szereplőinek, és az általuk szervezett Geumjang Nature Art Biennálét legfontosabb nemzetközi eseményének.

A Koreai Kulturális Központ és az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézete által szervezett kiállítás kurátora prof. Erőss István, az Intézet vezetője, aki Egerben ? Európában egyedülálló módon ? bevezette a természetművészet oktatását. ? A most bemutatott munkákon keresztül a nyugati művészettörténeten nevelkedett magyar közönség megérezhet valamit abból a keleti filozófiából és vallásból erősen táplálkozó alkotói hozzáállásból, amely egy a nyugati ember számára meglepő, olykor már zavaróba ejtően alázatos módon viszonyul a természethez, megkérdőjelezve a Nyugat művészetének alappilléreit: a művészi ego mindenhatóságát, az örökkévalóságnak szánt műalkotás mítoszát ? mondta el Erőss professzor az angol nyelvű megnyitó után magyarul.

YATOO, a Koreai Természetművészek Szövetsége

A YATOO egy természetművészekből álló csoport, mely Gongjuban és környékén tevékenykedik. Gongju Dél-Koreában, a gyönyörű Geum folyó mentén fekszik, és az ősi Baekje-dinasztia székhelye. A Yatoo-t Gongju-i fiatal művészek csoportja alapította 1981-ben, akiknek munkáját már a kezdetektől a természet inspirálta. A Yatoo-csoport által kidolgozott természet alapú művészet az 1981 óta évszakonként megrendezett Négy Évszak Workshopok során teljesedett ki. A csoport tagjai olyan környezetben élik életüket, melyet a négy évszak markáns változásai jellemeznek, ennek köszönhetően a pusztulás?újjászületés ciklusának folyamatos ismétlődéséből merítenek inspirációt.

A Yatoo tagjai munkájuk korai időszakában ? amikor még csak kevés tagot számlált a csoport ? egymás egyedüli kritikusaiként fokozatosan alakították ki saját egyéni módszerüket a természettel való együttműködés terén. Az elmúlt 35 év során ez az újszerű megközelítés és munkamódszer jelentős hazai és nemzetközi elismerést hozott számukra. Az olyan események pedig, mint a Geumgang Nature Art Biennale, a Yatoo International Project, vagy a Global Nomadic Art Project, széles körben ismertté és elismertté tették a természetművészet koncepcióját.

A YATOO-féle természetművészet jellemzői és szellemisége

A Yatoo művészei az 1980-as években arra törekedtek, hogy megtalálják az egyensúlyt a természet élő megtapasztalása és saját művészi céljaik kiteljesedése között. Fontosabb volt számukra ez a hozzáállás, mintsem saját elképzeléseik szolgálatába állítani a természetet. A Yatoo tagjai lehetőleg előkészületek nélkül, a természetbe belépve, vele együttműködésben szeretnek dolgozni, miközben testük megtisztulására, elméjük kiüresítésére törekszenek. Munkáikhoz gyakran használják eszközként testüket, sokszor az adott helyszínen véletlenszerűen talált tárgy az alkotás kiinduló pontja. Emiatt érezhető úgy, hogy a Yatoo-művek az alkotók és a természeti környezet közötti természetes interakció termékei.

Mivel munkáik legtöbbször a természetbe történő minimális, alig észrevehető beavatkozások során vagy efemer installációk, az időben eltűnő rajzok létrehozásával jönnek létre, kevés embernek volt alkalma Yatoo-munkákat az alkotás helyszínén látni. Rendszerint a legegyszerűbb eljárásokat használják: egybegyűjtenek, összekötnek, megrajzolnak, belehelyeznek, elhullatnak. Ezeket a természetben elhelyezett alkotásokat többnyire egyfajta vizuális visszafogottság jellemzi, és erős kontrasztban állnak az anyagközpontú művekkel. A minimális előállítási költség dacára ezek a munkák sosem veszítenek kreatív erejükből, melyből az elmúlt 35 év során kialakult a természetművészet esztétikai rendszere. E rendszer egyszersmind egy olyan művészi gyakorlat lehetőségének futára, mely távol marad politikai és piacgazdasági rendszerektől, ezáltal az azoktól befolyásolt művészeti mozgalmaktól is.

Szóljon hozzá!