Idénynyitók a Várfok utcában
A Várfok Project Room őszi évada Kazi Roland (1987. Kiskunhalas) Kicsiny falum című tárlatával kezdődött délelőtt a Várfok utca 14-ben. A művész alkotásai másodjára tekinthetők meg galériánkban: tavaly a közönség már megismerkedhetett egyedi, hiedelmek és babonák különleges világa által átszőtt alkotói világával.
A mostani tárlat Kazi Roland első kiállítása lesz immáron a Várfok Galéria állandó művészkörének tagjaként, amellyel felavatja a Várfok Project Room idén nyáron felújított és kibővített kiállítóterét. Roland 2014-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design szakán, majd 2015-ben kezdte meg ugyanitt DLA tanulmányait Multimédia-művészet szakon. Fiatal kora ellenére jellegzetes alkotói világot alakított ki: műveiben a vidéki környezet különleges, mára már elfeledett, de nagyon is élő világa jelenik meg modern köntösbe bújtatva. A témaválasztás hátterében személyes indíték, a művész vidéki, egy szerb határ-menti falusi községből való származása áll.
A vidéki kötődés, a származással és identitással kapcsolatos kérdésfeltevés a Kicsiny falum című kiállításon személyes, önreflexív formában jelenik meg. A kiállítás gerincét a 2015-ös Kecskeméti Acélművészeti Szimpózionon készített Kicsiny falum című installáció jelenti, amely három kinetikus szoborból és egy videóperformaszból áll. A kinetikus installációban két eltérő jelentést hordozó szimbólum, a cipő és a ház kerülnek különböző helyzetekbe, mozgatásuk révén pedig akcióba ? általuk pedig az elindulás, elszakadás és visszatérés, az ismeretlentől való félelem és iránta való vágyódás izgalmas, mégis ambivalens helyzetei kerülnek megidézésre. Ez a projekt egészül ki egy, szintén a ház motívumát főszerepbe helyező 16 részes grafikai sorozattal, valamint Szélnek eresztve című video-performansszal. A kiállítás a származás, az identitáskeresés, az útrakelés és hazatérés, sőt, mi több, az élet örök körforgásának dilemmáira is reflektál.
Keserü-show savanyú borral
A Várfok Galéria őszi évada Keserü Károly: Keserűsó című egyéni kiállításával vette kezdetét délelőtt a Várfok utca túloldalán, a 11-ben. Megnyitotta Nagy T. Katalin művészettörténész. A Galéria állandó művészköréhez 2014-ben csatlakozott alkotónak ez lett az eddigi legnagyobb egyéni bemutatkozása a Galéria terein belül. Károly (1962. Budapest) 1987-ben emigrált Ausztráliába. Itt végezte képzőművészeti tanulmányait a Melbourne-i Swinburne University-n és a Victorian College of the Arts-on.
2000-ben elnyerte Ausztrália egyik legjelentősebb képzőművészeti ösztöndíját, a Samstagot, melynek köszönhetően Londonban folytathatta tovább tanulmányait, ahol a Saint Martins College of Arts-on szerezte meg mester diplomáját. Londoni, bécsi és magyar galériájának köszönhetően rendszeres szereplője a nemzetközi művészeti vásároknak és sorra nyílnak kiállításai a világ számos pontján. Munkái számos gyűjteményben megtalálhatóak Ausztrália-, Amerika- és Európa-szerte.
Keserü művészetének gyökereit a XX. század absztrakt geometrikus törekvésein túl az egyes kultúrák folklór és rituális díszítésein át az ősidőkig vezethetjük vissza. Repetitív, elmélyült munkái a legegyszerűbb kifejezési elemeken, a ponton és a vonalon alapulnak. A cérnaszálak játékos rendszere hol négyzethálót formáz, hol örvényként kavarog az akril pontok kerekded nyugalma körül. A Várfok Galériában megrendezésre kerülő kiállítás a XX. századi izmusokat újragondoló, legújabb alkotásokon túl olyan érdekességeket is bemutat az életműből, mint a 2000-es évek elején Ausztráliában készített figurális kompozíciók, vagy Keserü üveggel, dróttal, bélyegekkel és más különleges anyagokkal megalkotott képei.
? Visszatekintve a XX. század művészetére, gyakran az az érzésem, hogy hiába voltak annyira radikálisak ezek a mozgalmak ? a fénykoraik rendszerint csak pár évig tartottak ?, túl gyorsan továbbléptek, és részben megoldatlanul hagyták saját központi dilemmáikat, úgyhogy bárki visszaléphet ma, hogy ezeket újra átgondolja, megvizsgálja, és akár új minőséget adjon nekik. Ezt próbálom megvalósítani a XX. századi sorozat alcímet viselő munkáimon. Miközben a művészettörténet eme korszakai kimeríthetetlen forrást jelentenek a számomra, nem ez az egyetlen, még a képzőművészeten belül sem. A tudományok, a vallás vagy a filozófia további végtelenül gazdag területeket jelentenek ? fogalmazott Keserü Károly.
