Fotókon Az én Budapestem
Az emberek az utcán néznek, de nem látnak címmel nyílt meg a My Budapest Photo Project kiállítás tegnap a Budapest Pontban. Sztereotípiák enyhítése, szociális érzékenyítés és figyelemfelhívás a kiállítás célja, mely a hajléktalan emberek által készített fényképek saját mindennapi életüket mutatják be.
A képek eltérő üzenetekkel rendelkeznek, amelyek jó lenne, ha minél több emberhez eljutnának elidegenedő társadalmunkban. Egy fényképnek sokszor ezerszer annyi mondanivalója van, mint egy szövegnek. ? Ez a kezdeményezés lehetőséget ad azoknak a nehéz sorsú embereknek, akik gyakran önhibájukon kívül az utcára kerültek. Képviselhetik magukat, elmondhatják az életükben előforduló nehézségeket és megmutathatják a bennük rejlő tehetséget ? gondolja Csoszó Gabriella fotóművész, aktivista, a Project egyik zsűritagja, aki hajléktalan embereknek tart fotókurzusokat.
? Mi is emberek vagyunk, sok mindent meg tudunk mi is csinálni és képesek vagyunk fejlődni is ? nyilatkozták a megnyitón a kezdeményezésben résztvevők, akik közül mindenki más céllal ragadt fényképezőgépet. Volt aki a sorstársainak akart a fényképével üzenni, hogy legyenek optimisták és ne törődjenek bele a sorsukba. Voltak akik a mozgássérültek budapesti közlekedési nehézségeire szeretnék felhívni a figyelmet, de akadtak olyanok is akik az aktuális lelkiállapotukat fejezték ki egy-egy képkockával. A My Budapest Photo Project kiállítás a Budapest Bike Maffia és a Café Art legújabb kezdeményezésének keretén belül valósulhatott meg a Fuji Magyarország támogatásával. A kiállítás szeptember 18-án vasárnapig tekinthető meg ingyenesen a belvárosi Királyi Pál utca 18-ban. Bővebb információk Facebook-oldalukon találhatók.
