ZETApress

hírportál

Ágnes Fotoszintézise

Ágnes FotoszintéziseKocsis Ágnes: Fotoszintézis című kiállítása nyílt meg tegnap este az újbudai KAS Galériában. A Bartók Béla út 9-ben szeptember 3-án szombatig (keddtől péntekig 14-től 17:30-ig, szombaton 11-től 15 óráig) látható tárlatot Mányoki Endre, az MKE adjunktusa nyitotta meg.

? Diplomamunkám egy általam kialakított, számomra montázsként értelmezett ábrázolásból indult ki. Az öt tagú festménysorozatból, kettő nem a falon helyezkedik el, hanem kiemelve a többitől, néhol teljesen eltakarva őket lóg a térben. Ezzel célom, két egymással ellentétesnek mondható világ szembeállítása volt, mivel diplomamunkám tematikájában fontos szerepet játszik a természetre utaló és a mesterséges közeg viszonya, valamint a technikai kép és a festmény kapcsolata. Elkészítésükkor törekedtem egy formailag és színileg redukált ábrázolásmódra, egy letisztult képi rendszer bemutatására.

Festményeimben a fotózás gesztusára reagálok. Azt a dimenziót szeretném megjeleníteni, amivel egy fotós nem operálhat, kiemelve azt, hogy mint festő megtehetek olyan módosításokat, kiemeléseket, amiket a fényképezés technikájával megvalósítani nem tudok. A fotózásban keresett motívumok, képkivágás, geometrikus elrendezés hatással lettek a festészetemre. A fotózásban szerzett tapasztalataimból kiindulva próbáltam festészeti technikákkal megvalósítani egy általam választott témát. A számomra kedves természetábrázolást két irányból közelítem meg. Az egyik egy úgymond érintetlen, ideális táj, és a másik egy ember által előre kivágott, fogyasztásra termesztett növény összeválogatása egy műanyag tálkában, semleges háttérben. A néző így közéjük lépve egyik oldalról szemlélheti az általa létrehozott, illetve fenntartott természetet és megfordulva a tőle függetlenebbet ? idézett Ágnestől tanára, Endre a megnyitón.

Szóljon hozzá!