ZETApress

hírportál

ÁGAK a Műcsarnokban

Építész apa, képzőművész fiú, egy-egy unikális építészeti és képzőművészeti alkotás. Az este 6-kor nyíló, szeptember 11-én vasárnapig látható ÁGAK Ázbej & Ázbej│Algír ? Budapest ? Párizs című kiállítás Ázbej Sándor és fia, Kristóf munkáit mutatja be ? derült ki a délelőtti sajtóbejáráson.

A kapcsolódó nemzedékek, apák és gyermekeik együttműködése a képzőművészetben vagy annak határterületein kifogyhatatlan, izgalmas és sokszor tanulságos történet. Apák és fiúk közös tárlata ékes bizonyítéka lehet annak, hogy nem szükségszerű a múlt eltörlésének gesztusa az új születéséhez. Néha épp az ellenkezője kerül felszínre. A kiállítás koncepciója ezeknek az összefonódásoknak és elágazásoknak a felvillantása, mindenféle szabályszerűség megfogalmazása és ítélkezés nélkül.

Ázbej Sándor (1913?1998) Ybl Miklós-díjas építész az algíri Július 5-e Olimpiai Stadion tervezője és kivitelezésének egyik irányítója volt, munkája pedig megalapozta a bő két évtizedes magyar?algériai műszaki együttműködést. Bár a megrendelői igények szerint a stadionnak az akkor még csak néhány éves Népstadion mintáját kellett követnie, építészeti és technikai megoldásaiban túl is szárnyalta azt. Az Algírban megépült aréna a kortárs nemzetközi megítélés szerint is pazar, a kor igényeit minden szempontból kielégítő épület lett.

A ’60-as évek végétől a ’80-as évek végéig tartó időszakban csaknem 160 építészeti és mérnöki létesítmény terveit készítették el magyar szakemberek Algériában. A megépült létesítmények az észak-afrikai ország építészeti-műszaki infrastruktúrájának máig szerves részét alkotják. Ázbej Kristófot (1953) saját bevallása szerint is a családi környezet vonzotta a képzőművészeti pályára. Munkásságának legjelentősebb része egy közel 52 négyzetméter felületű panoramikus óriáskollázs, melyet 1981-től tizenöt éven keresztül folyamatosan készített kétszobás Párizs környéki (Bagneux-i) műterem-lakásában.

Időkapszula, kunstkammer és palimpszesztjáték

A bagneux-i körkép Az emberi kaland nagy fala/nagytérképe című mű és projekt első elkészült egysége. Az őskor barlangművészetét és a legújabb korok szuperszámítógépeit (big data science) egyszerre felidéző színpompás faliképegyüttes az emberiség kultúrtörténetének lenyomata. Az enciklopédikus jellegű kollázsfal-ornamentum sajátságos, mozaikszerűen szerkesztett formája és különleges esztétikai minősége mellett fantasztikus időutazást is kínál a néző számára. A kollázs bontása, Magyarországra szállítása, restaurálása és az eredeti műteremlakás másának 1:1 arányban történő felépítése az EMMI és az NKA támogatásával valósult meg 2014/15-ben. A kollázst a Műcsarnokban láthatja először a nagyközönség.

A Hari Seldon labirintus

Az építész apa és képzőművész fia a francia Millenniumi Emlékbizottság felkérésére 1997 nyarán együtt dolgozott egy világemlékműterv koncepciójának kidolgozásán. Az emlékmű Isaac Asimov Alapítvány-trilógiájának egyik főszereplőjéről kapta a nevét. A kiállításon bemutatjuk a végül nem megvalósult munka elkészült látványterveit is, bepillantást engedve az összművészeti megaproject alkotási fázisaiba.

Kiállítás a kiállításban ? Popup7 a Műcsarnokban

A tárlat finisszázshetében a műteremlakás-installáció ideiglenes kiállítótérré válik: képzőművészek ? Elekes Károly, Horror Pista, Kuli Adél, Szinte Gábor, Szinte János, Tayler Patrick, Tollas Erik, Vető Orsolya Lia ? pop-up kiállításai láthatók egy-egy napig.

ÁGAK ? Szervátiusz és Szervátiusz

A tárlat a két szobrászművész ? apa és fia ? életművének retrospektív bemutatása. A Műcsarnok reprezentatív szoborcsarnokában, valamint a két oldalról kapcsolódó termekben közel százharminc alkotás foglalja össze a közönség a Kolozsvárott született Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor életművét. Az 1983-ban elhunyt Szervátiusz Jenő művészetének fókuszában a szülőföld és a magyar kultúra szeretete állt. Kivételes küldetéstudatát és a magyar nép sorsa iránt érzett elköteleződését fia, Tibor is magáénak vallja.

A Műcsarnok nyári tárlatán bemutatjuk a Kolozsvári Művészeti Múzeumban őrzött Szervátiusz Jenő szobrokat éppúgy, mint Szervátiusz Tibor monumentális munkáit: így a Magyar Nemzeti Galériában lévő főművét, a Tüzes trónon címet viselő Dózsa-szobrot, és a ritkán látható több mint 4 méteres Kolozsvári Krisztust is. A kiállításra közel 80 mű érkezett Szervátiusz Tibor műterméből, köztük a hatalmas andezit Ady-fej, vagy a bronz Szabó Dezső-fej. Együtt látható több Petőfi Sándort ábrázoló műve, így a műteremből érkezők mellett a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Ispánkút. A Nemzeti Galéria gömbkő Móricz feje és párdarabja a homokkőből készült Napisten lánya is szerepel majd a tárlaton. A nagyméretű főművek látványát egészítik ki a kisebb, intimebb faragások és öntvények.

Szervátiusz Jenő és Tibor munkái számos európai nagyvárosban szerepeltek már, azonban igazán jelentős, átfogó bemutatásukra évtizedek óta nem volt példa. A mostani kiállítás ilyen értelemben minden korábbinál komplexebb. Egyrészt kitekintést ad Szervátiusz Tibor legutóbbi alkotásaira, másrészt a Kolozsváron és budapesti közgyűjteményekben lévő művek először láthatók együtt. A kiállítás megnyitóján jelen lesz az aznap 86. születésnapját ünneplő Szervátiusz Tibor. Kurátor: Rockenbauer Zoltán. Fél órával később nyílik az ÁGAK ? Természetművészet-változatok című kiállítás a Műcsarnokban, melyről idekattintva olvashatunk.

Szóljon hozzá!