ZETApress

Horváth László: Mindenkire sor kerül – Magán történelem-hamisítás 1/2. című időszaki kiállítása augusztus 31-én hétfőn 19 órakor nyílik a 2B Galériában. A szeptember 11-én péntekig látható tárlatot Balogh Veronika és Eichstaedt András nyitja meg a ferencvárosi Ráday utca 47-ben.

A mítoszteremtést a konspirációinkkal és vágyainkkal karöltve, szükségszerűségnek utalta antropomorf földi játékszereinek a Fennvaló. Innen nézve már csak egy kényelmes adekvát lépés, hogy a tudatra ébredt csupasz majom a valamilyen, ősidők óta megemészthetetlen nyers jelenlévőt saját, és kollektíven is szubjektív létélményévé alakítsa. Ezen nem csodálkozunk, mert holisztikus entitásokként álmainkban és látomásainkban a létezés végtelen szárnyalása a mozgásterünk. Ez a perszonális világ, ami a megszámlálhatatlan szocio-kulturális dogma, vallás, szokás inkubátorában is dúsan virul, immunis a tudomány tökéletlen szentenciáira, mert fejlett metabolizmusa a végtelen lüktető szabadságában lubickol.

Álmainkban egyszerre, az összes valós érzékszervünkkel   paralel módon, minden irányban érzékelünk, az univerzum elhajló dimenzióiban teljesítjük be létezésünk fátumának B-oldalát. E jótékony szellemi magfizikánk ébredéskor megfolyik a valóság párdimenziós kockás-füzetén, tíz körömmel kapaszkodunk az élmény aranyrögébe, a lázálom fojtó irtózatától zsigerileg menekülünk az inflexiós pont soha nincs meg.

Az álom a tudat üzemanyaga

Tökéletlen, jó esetben szép életünkben a beteljesületlen vágyainkat, ideális magán- algoritmusaink kimeneteleit polírozgatjuk. Ha a jelenben nem megy, akkor álmaink titokzatos vágyát kiterjesztve, a múltnak a jótékony kollektív emlékezetét manipuláljuk fanatikusan, a társadalmi csapdákra pár generáción túl nem emlékezünk a beképzelt morális idea, a nagy társadalmai közös keresztmetszet nimbuszában. Ezt a tudati csapdát használja és használja ki a mindenkori hatalom gondolati közigazgatás címén.

Így, hogy a csupasz majomnak a fizikai kolonializáció nem sikerült, a jó kimenetelű fake-news  addiktológiailag szükségszerű lett. Az álmok és a gondolkodás keretrendszere immár AI tökéletes Szép új világában épített stadionokban folytatja perszonális történeteinket az előre megbeszéltek szerint.  A történet-hamisítás pletykás szelleme végre kifejezheti tömegek álmainak happy endjét. Napközben a kiválasztottak egy jó Xanax- szal, a képzelet űrsebességét imitáló tudás informatikai melegében írják beteljesítő, jó esetben kielégítően negélyes történeteiket múlt-jelen-jövőről tömegeknek. Mert nélkülözhetetlen.

 Még nincs betiltva, ahogy a saját álmok se, most még megengedheted magadnak

Jó pár éve izgat a jelenség, ahogy a sáskafaj-kolóniánk (jómagamat beleértve) mindent fölhalmoz, fanatikusan bespájzolja élményeit. Leginkább kép/mozgókép alapon. Korai eleink is ezt tették, csak barlangokban. Mintha a megélt múlt élményei, a magán-mitológiánk a társadalmi amnézia irtózatosra duzadt populációjában pár családi generáción túl mutathatna. Ez az atavisztikus ösztön, a glóbuszon lézengő nyolcmilliárd mímelőnek a gombnyomásos olcsóságában gerjeszti terra és gigabájtokká a megőrzött emlékek képhalmazát. Fölfoghatatlan perszonális kép-kapacitás nagyhatalom lett a jobbágy is. Mindenki fotós lett, lemásolhatatlan, még pár évig olvasható ordas winchestereken, mikro-sds kártyákon vágtat a közel-múlt, én is így jártam.

Az se örök, ami kőbe van vésve – mondják a szobrászok, hullámpapírra nem festünk – mondják a sznob festők. Egy késői rendrakás késztetésével az örökkévalóságnak kiválogattam 1000 fényképet a megtermelt közel 40 ezer informatikai képi zajomból az elmúlt 35-40 év vonatkozásában. A fotók negatívjainak nagyított fóliáját rétegeztem, szabdaltam AI-t meghazudtoló elhivatottsággal magán-történelemhamisítássá. Az analóg kétségbe-ejtés illékony figurái az irányított véletlen szervező erejében konglomerálódtak szendvics-fotókká.  1-2. felvonás, előbb-utóbb a nagy rendező-elv szerint mindenkire sor kerül – írta Horváth László.