ZETApress

hírportál

Díjeső természetfotókért

A Varázslatos Magyarország átadta Az év természetfotósa-díjat. Tegnap 18 órától került megrendezésre az év egyik legfontosabb természetfotós eseménye, Az év természetfotósa pályázat díjátadó ünnepsége és annak kiállításmegnyitója a Magyar Természettudományi Múzeum impozáns kupolatermében.

Idén Litauszki Tibor vehette át Az év természetfotósa rangos elismerést, Az év ifjú természetfotósa díjat Király Árpád érdemelte ki, Az év természetfotója pedig Szabó Csaba: Elkaptad? című képe lett. Az október 06-ai sajtóanyag idekattintva olvasható.

Puskás-Dallos Péter színész-énekest, az est házigazdáját színpadi és tévés munkái mellett, számos környezetvédelmi akcióban vállalt szerepe miatt is ismerheti a közönség. A Varázslatos Magyarországgal többször dolgozott már együtt, a VM 10 éves fennállása alkalmából Lábas Vikivel, Trokán Nórával és Buzás Bencével készítették el a Csak egy pillanat című dalt. Péter másodjára állt már a VM díjátadójának színpadán, közvetlen és kedves stílusa ismét jókedvvel töltötte meg a termet.

Az év természetfotósa díjátadójának immáron hagyományosan a Magyar Természettudományi Múzeum ad otthont, az idei estet Gubányi András, a múzeum tudományos és gyűjteményi főigazgató-helyettese nyitotta meg. Köszöntő beszédet mondott Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára. Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapító-ügyvezetője mesélt vállalásukról, miszerint a 2025?ös évtől a VM egy kézbe fogja az ország két legrangosabb természetfotó pályázatát, a saját alapítású, A magyar természetfotó nagydíja és Az év természetfotósa megmérettetést, ezzel az év 365 napján kihívást és bemutatkozási lehetőséget kínálva a magyar természetfotósoknak. A szervezet hisz abban, hogy a fúzióval egyre több hazai fotósnak biztosít teret ahhoz, hogy munkáikat méltó módon bemutathassák, és határainkon túl is egyre nagyobb eredményeket érhessenek el. – Az év természetfotósa pályázat életének új fejezete mérföldkő a hazai természetfotózás történetében. Hisszük, hogy az összefogás még nagyobb lehetőségeket nyit meg a fotósok előtt, és segít abban, hogy alkotásaik minél szélesebb közönséghez eljussanak – mondta el az alapító.

A köszöntőket követően Fáth Péter, Az év természetfotósa pályázat korábbi szervezője, a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetségének elnöke tartott előadást a pályázat több évtizedes történetéről, kulisszatitkokról és az emlékezetes pillanatokról.

Az idei év erős szakmai zsűrit vonultatott fel, melynek egyik különlegessége az volt, hogy az ország három legelismertebb természetfotósa, Máté Bence, Daróczi Csaba és Potyó Imre első ízben ültek mindhárman a zsűri oldalán. Mellettük olyan szakmai nevek vettek részt a pontozásban, mint Gundel Takács Gábor műsorvezető, dr. Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója, Selmeczi-Kovács Ádám, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság vezetője, valamint dr. Kalotás Zsolt és Lőrincz Ferenc Lőrinc természetfotósok. Az esten a zsűri számos tagja megjelent, akiket Gaál Péter köszöntött.

Az esemény fénypontja természetesen idén is a díjak átadása volt, amikor az üvegkupola alatti tér megtelt izgalommal. Sorra szólították a pályázati kategóriák legjobbjait és a különdíjasokat, majd feszült várakozást követően kihirdették a három fődíjas nevét, ami méltán kerül be a magyar természetfotózás emlékezetes pillanatai közé.

A díjátadó zárásaként az esemény részvevői megtekinthették a pályázat győztes képeiből, valamint a legszebb fotókból összeállított képválogatást, amely idén rendhagyó módon nem egyedi nyomatokra, hanem speciális, térbeli installációkra készült. A tárlat a pályázat közel 3000 pályaművéből kiválasztott legszebb 124 természetfotóját vonultatja fel, amelyek betekintést engednek országunk és a nagyvilág természetének varázslatos és sokszor rejtélyes világába.

Az év természetfotósa 2025 pályázat díjazottjai

Litauszki Tibor – Az Év természetfotósa 2025-ben
A legnagyobb elismerést, Az év természetfotósa címet Litauszki Tibor vehette át. A kiskőrösi származású Litauszki Tibor képei rendszeresen szerepelnek hazai és nemzetközi pályázatokon. Meggyőződése, hogy a fotósok közvetett módon hozzájárulhatnak a természet védelméhez. Első digitális fényképezőgépét 26 évesen vásárolta meg, azzal a szándékkal, hogy a fotózáson keresztül újra kapcsolódjon a természethez. Kezdetekben a madarak bűvölték el, igyekezett egyre több fajt lencsevégre kapni. Egy jégmadárról készített képével indult első ízben az Év Természetfotósa pályázaton, ahol különdíjban részesült. Három különböző helyen is otthonosan érzi magát: szülőföldje, a Kiskunsági Nemzeti Park vidéke Kiskőrös és Akasztó környékén; felesége révén az Őrségi Nemzeti Park Sárvár környékén; valamint Németországban, ahol már több éve él családjával Nürnberg közelében. Úgy érzi, hogy mindhárom régió más?más szépséget kínál, és ez lehetőséget ad arra, hogy egész évben aktívan hódolhasson a természetfotózásnak.

Király Árpád – Az év ifjú természetfotósa 2025-ben
Az év ifjú természetfotósa címet minden évben az Ifjúsági kategóriában legtöbb pontot elérő fotós érdemli ki. Idén a balmazújvárosi fiatal madarász, Király Árpád vehette át. A fotós 2022 decemberében kezdett el tudatosan foglalkozni a fényképezéssel, azóta is folyamatosan keresi az új lehetőségeket, hogy fejlődjön és egyre teljesebb képet adhasson a természet világáról. Jelenleg gimnazista Debrecenben, jövőjét a természetvédelemben képzeli el. Önkéntesként részt vesz a hortobágyi élőhely?rekonstrukciós LIFE projektekben, segít szinkronszámlálásokban és fészekfelmérésekben is. Hosszú távú célja, hogy egy nemzeti park vagy természetvédelmi egyesület munkatársaként járuljon hozzá a természeti értékek megóvásához.

Szabó Csaba: Elkaptad? című képe – Az év természetfotója
Idén Szabó Csaba felvételét választotta a 8 tagból álló zsűri Az év természetfotójának. A díjnyertes fotón egy különleges elkapott pillanat látható. A Balaton reggeli csendjében apró, ezüstös villanások törik meg a vízfelszínt. A képen egy hal emelkedik a levegőbe, hogy elkapja zsákmányát, egy árvaszúnyogot. A napfelkelte fényeivel színezett felvétel ritka bepillantást enged a tó élővilágának mindennapi, mégis sokszor rejtve maradó mozzanataiba.

A fődíjak mellett számos kategóriagyőztes és különdíjas alkotó munkáját is elismerték. Kategóriahelyezettek:

Kezünkben a Föld
1. helyezett: Borbély Krisztián – Túlélő
2. helyezett: Szakolczai Krisztina – Pusztulásra ítélve
3. helyezett: Leiter Tibor – Fogságban

Madarak világa
1. helyezett: Tóth László – Sziluettek
2. helyezett: Bodolai Rómeó – Szemle
3. helyezett: Angyal Péter – Szárnyak szele alatt

Emlősök világa
1. helyezett: Balotay Krisztina – Nagy falat
2. helyezett: Baranyi Réka – Gúnyszarvas
3. helyezett: Pálfi József – Harcra készen

Egyéb állatok
1. helyezett: Kis Szilveszter – A vedlés Geometriája
2. helyezett: Litauszki Tibor – Alpesi sziluett
3. helyezett: Bodolai Rómeó – Küzdelem

Növények és gombák
1. helyezett: Konczer Stella – Liliomfi
2. helyezett: Litauszki Tibor – Tavaszi harmónia
3. helyezett: Litauszki Tibor – Álomhatár

Kompozíció és forma
1. helyezett: Fáth Ádám – A kiszáradt tó virágai
2. helyezett: Aliczki Manó – Ebihal bolygó
3. helyezett: Simán László – Meder

Tájak
1. helyezett: Ravasz Balázs – Tél a Marson
2. helyezett: Szabó Irma – Vihar a sivatagban
3. helyezett: Jakabházy Miklós – Isten tenyerén

Élet a vízfelszín alatt
1. helyezett: Bodolai Rómeó – Harag
2. helyezett: Pogány Péter – Szardíniarajzás
3. helyezett: Rózsahegyi Levente – Citromcápa naplementében

Ifjúsági kategória
1. helyezett: Király Árpád – Ki vagy te?
2. helyezett: Oláh Bence – Hóesésben
3. helyezett: Nagy Márton János – Égi veszedelem

Különdíjasok
Az Alexandra Kiadó különdíja: Bedő Kornél – Szívesen
Az MVM Madárvédelmi különdíja: Oláh Bence – Start
A Lenergy Magyarország különdíja a Magyarországon készült legszebb természetfotóért: Kaszás Norbert – Afrika
A naturArt különdíja, a Dr. Tildy Zoltán-díj: Szabó Csaba – Elhúzás
A naturArt különdíja a leghumorosabb felvételért: Vida István – Kukucska
A Nimród Fotóklub különdíja: Angyal Péter – A város fényein túl
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület különdíja: Horváth Tibor – Túzok télen
A Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíja: Tóth László – Sziluettek
A Sakertours különdíja: Szemán Péter – Hajnali hírharsona
A Magyar Természettudományi Társulat különdíja: Lóki Csaba – Pózer
Az AMPAK különdíja, a Nagygyörgy Sándor-díj: Kis Szilveszter – Obszidián

A díjakat Gaál Péter VM alapító, Fáth Péter naturArt elnök, valamint a Varázslatos Magyarország szakmai partnerei és támogatói: Piroska Noémi, az MVM szponzorációs vezetője, Zoboki Zoltán, a Cewe ügyvezető igazgatója, Gubányi András, a Magyar Természettudományi Múzeum tudományos és gyűjteményi főigazgató-helyettese, Erdősi Zoltán, a Fotoplus ügyvezetője, Barbalics Nándor, a Nimród Fotóklub elnöke, a Canon képviseletében Oláh Viktória, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója, dr. Halmos Gergő, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, Hamarits Zsolt, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság őrkerület-vezetője, Szilágyi Attila, valamint dr. Kalotás Zsolt természetvédelmi szakember és természetfotós és  Nagygyörgy Ágnes keramikus-szobrászművész adták át.

Az év természetfotósa 2025 vándorkiállítás állomásai
Magyar Természettudományi Múzeum 2025. november 19-től 2026. január 05-ig
Liget Budapest 2026. január-februárban
Babits Mihály Központ Szekszárd 2026. február 02-től március 02-ig
Hajdúnánási Művelődési Központ 2026. március 18-tól április 15-ig
Váci Mihály Kulturális Központ Nyíregyháza 2026. április 22-től május 20-ig

A vándorkiállítás további helyszíneiről a Varázslatos Magyarország honlapján és Facebook-oldalán kapunk tájékoztatást. A kiállítás képanyagát bemutató 208 oldalas keménytáblás magyar-angol nyelvű kötet az Alexandra könyvesházakban, valamint a VM zöld boltjában kapható, a sajtópéldányt köszönjük!

A kiállításon szereplő képek alkotói: Aliczki Manó, Ambrus Tímea, Angyal Péter, Balotay Krisztina, Baranyi Réka, Bedő Kornél, Bodolai Rómeó , Borbély Krisztián, Fáth Ádám, Fodor Balázs, Földi László, Gazsi Máté, Gergely József, Gerlecz László, Gyenti Balázs, Herpai Imre, Horváth Ádám, Horváth Tibor, Jakabházy Miklós, Kálovics Enikő, Kaszás Gergő, Kaszás Norbert, Kékesi Henriette, Király Árpád, Kis Szilveszter, Kocsis Ferenc, Konczer Stella, Kronavetter Tamás, Leiter Tibor, Litauszki Tibor, Lóki Csaba, Maráczi László, Nagy Márton János, Nagy Orsolya Eszter, Németh Tamás, Oláh Bence, Pálfi József, Pogány Péter, Pogány Péter, Rácz Péter, Ravasz Balázs, Rózsahegyi Levente, Simán László, Sipos Bálint, Szabadi Jenő, Szabó Csaba, Szabó Irma, Szakolczai Krisztina, Szemán Péter, Tóth László, Tökölyi Csaba, Vida István.

Szóljon hozzá!