Textilek a hatodikon
A VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé 2024 magyar kiállítóinak válogatott kiállítása Tű-Rés-Határ címmel tegnap 18 órakor nyílt a Pesti Vigadó VI. emeleti Kiállítóterében. Szervező: MMA – Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat és Kulturális Alapítvány a Textilművészetért. A december 07-én vasárnapig látható tárlaton Katona Lucia fényképezett.
A textilművészeti triennálé hagyománya a hazai és nemzetközi kortárs textilművészet kulturális örökségvédelem szempontjából olyan értékteremtés, amelyben az ipar- és képzőművészeti műfajok közötti átjárás is megvalósul és egyensúlyba kerül. A nívós textilművészeti seregszemle a szakma minden ágát széleskörűen felvonultatja nemzetközi és hazai vonatkozásban, amely immár több mint ötven éve hagyomány Szombathelyen.
A legutóbbi seregszemlén – 2024 nyarán – öt kontinens 29 országának alkotói képviseltették magukat, ebből magyar kiállító 136 fő volt. A textilművészeti triennálé célcsoportja közel 400 professzionális textil- és képzőművész, valamint a művészeti felsőoktatásban résztvevő hallgató, akik számára az eseményen való részvétel elsőrangú megjelenést és bemutatkozást jelent.
A Tűréshatár – Tű-Rés-Határ hívószó megalkotója és témagazdája Hideg Orsolya öltözéktervező művész, a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért kuratóriumi tagja volt. A tematika kifejtése Horányi Attila PhD, művészettörténész, műkritikus nevéhez fűződik – a triennálé mottója a legszélesebb szakmai és művészi spektrumon elhelyezkedő alkotásokat vonzotta, kezdve a hagyományos technikáktól a megújuló és alternatív alapanyagokon át a különleges egyéni technikák alkalmazásán keresztül a gondolatébresztő művészi tartalom kifejezéséig.



































