ZETApress

Gadányi György: Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga című infravörös kiállítása nyílt meg tegnap 18 órakor a Váci utcai Staféta Galériában. A november 27-én csütörtökig látható tárlatot Csortos Szabó Sándor, az előző kiállító nyitotta meg, majd a 82 éves tanár úr is beszélt munkájáról. Infravörös fotóink a Gadányi kiállítás kiadványából valók.

A Leica Boutique Budapest üzletében a Váci utca 61-ben 18 órai kezdettel nyílt meg Gadányi György: Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga című kiállítása. Gadányi György (1942.11.26-) fotós, fotótörténész, tanár a Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén még 82 évesen is tanít! Analóg felvételeiről sajátkezűleg készített színes infravörös képei hazánkban egyedülállók! Kiállításán az emberi szem számára láthatatlan fénytartományba vetült lenyűgöző látványvilágába tekinthettünk be. Igyekeztem megérteni technikájának lényegét. Különböző színű festékanyagokkal veri vissza a számunkra láthatatlan infravörös hullámhosszú fénytartományt, mely átkonvertálódott színekben jelenik meg a képein. Külön élmény volt számomra, hogy Gyuri bácsi, a Tanár úr saját kezűleg fűzte be a Leica kisfilmet az 1941-es évjáratú Leica IIIc chrome fényképezőgépembe, melyet fotóművész édesapámtól örököltem! A felemelő ünnepélyes pillanatokat a csatolt képválogatásban is megörökítettem! – írta a megnyitó fotóit készítő Kecskeméti Tibor.

Amióta 1839-ben föltalálták a fényképezőgépet, a fotográfia a halál kitartó társa. A fotók bármely festménynél különb emléket állítottak az elenyészett múltnak és a drága eltá­vozottaknak. Minden történet valahol elkezdődik…

Az Eötvös Gimnáziumban már kisdiákként Lakatos Béla tanár úrról készítettem korai képeimet egy nagy-látószögű objektívvel. A történethez hozzátartozik, hogy a Tanár urat a sors Cyrano-i orral áldotta meg (elárulom Hefti volt a beceneve) – ez hozta meg az első szakmai sikereimet. Kezdetben az Eötvös Diák, majd a Család és Iskola lapoknak fény­képeztem, a gimnázium elvégzése után már, mint MÚOSZ tag a Nők Lapja fotóriportere lettem. Mellette fotótörténeti relikviákat kezdtem gyűjteni, valamint 1984-2000 között az Iparművészeti Egyetem (ma MOME), 2000-2017 között pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatójaként fotótörténetet és fotómesterséget tanítottam. Mai napig az analóg technikát részesítem előnyben, számomra a filmmel való fényképezés izgalmas utazást jelent a képrögzítés lehetőségeinek birodalmába.

Nikonos vagyok. Számomra az alkotás öröméhez mindig hozzájárul a fényképezőgép rendkívüli kezessége. Minden alkalommal amikor az objekíven keresztül látom a világot, mosolyt csal az arcomra. Fotográfusként történeteimet, érzéseimet, fényképeken keresztül mesélem el… A képek kisérőszövegeihez a gondolatokat Susan Sonntag: A szenvedés képei című írásából idéztem. S ki a mesebeli fotográfus az utolsó képen? Schnöller Geyza barátom (1942-2022) – írta Gadányi György a füzete 11. oldalán.

Az infravörös fényképezés – kapu a láthatatlan világba lehetővé téve, hogy másképp lássuk a dolgokat. Az emberi szem számára láthatatlan fényben világítja meg az életet. Az infra nem újdonság valójában évszázadok óta létezik. Az infravörös fotózás hosszú és változatos múltra tekint vissza, az 1800-as felfedezésétől, az I. és a II. világháborúban való felhaszná­lásáig, a kriminalisztikai alkalmazásig.

Hogy mit jelent számomra mint fotóművésznek az infravörös fényképezés? – Ezen a kiállításon az infravörös fényképezés lenyűgöző látványvilágát muta­tom meg. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen az 1960-as években 20 évesen már olvashattam a korabeli német nyelvű szaklapokban ennek a különleges anyagnak a megjelenéséről. Egy évtizeddel később, kalandos úton jutottam a lehetőséghez, hogy kipróbálhattam egy fekete-fehér Kodak High Speed Infrared filmtekercset.

Az infravörös fotózáshoz 2000-es évek elején tértem vissza, immár nagyobb tapasztalattal nemcsak technikailag, de ahogy a világot láttam. Fényképez­tem a természetet, öreg fákat, romokat, jártam temetőkbe – szépségüket örökítettem meg, az öreg kövön, szobrokon megülő mohát, a romos valaha volt villamos remiz ablakain kiömlő természettel, a rozsdaette kerítést, a bok­rokkal benőtt 424-es száguldását…

Ezzel a lebilincselő technikával, olyan képeket tudtam készíteni, amelyek na­gyon különböznek attól, amit általában látunk, művészi lehetőségek világát nyitotta és nyitja meg. Sétára hívom a látogatót, a tárlat a 83. szülinapomat követő napon zárul!