Hármas Hatás – SZINtézis
Tóth Annamária Rita, Révész Ákos, Szegedi Csaba: Hármas Hatás – SZINtézis című kiállítására nyílik október elsején szerdán 18 órakor a K Galériában, az V. kerületi Magyar u. 44-ben a Kálvin térnél – tudtuk meg Répás Anitától.
A november 14-én péntekig keddtől csütörtökig 11-től 17 óráig, pénteken 14-től 18 óráig látható tárlatot Fazakas Réka művészeti író, a kiállítás kurátora nyitja meg. A kiállítás hétfőn, szombaton, vasár- és ünnepnapokon zárva tart.
– A K Galéria elegáns, többszintes kiállítóterében egy tárlaton ismételten három alkotó szerepel együtt, hogy felmutassák művészetük összecsengő dinamikáját és kontrasztos változatosságát. A Hármas Hatás – SZÍNtézis című kiállítás alkotói: Szegedi Csaba (1960) Munkácsy-díjas kolorista; Révész Ákos (1965) és Tóth Annamária Rita (1990) festőművészek, akik a Magyar Festők Társaságának tagjaiként (Révész Ákos az alelnökeként) már sok kiállításon szerepeltek együtt, de legmeghatározóbb közös élményük a görögországi Kréta Szigetén, Héraklionban szervezett tárlat volt, ahol hármójuk munkája nem véletlenül szerepelt egymáshoz közel a térben, ahol így különös energiák szabadultak fel a művek kölcsönhatásának köszönhetőn. Ez a külföldi kiállítás és az ott megtapasztalt élmény inspirálta a K Galériában rendezett közös tárlat ötletét.
A művészek a színek és formák egységéből kiinduló természetközeliség élményét közvetítik, hogy általuk a külső tájak belsőkké válhassanak, a mögöttes jelentéstartalmak megmutatkozhassanak. A három művész nonfiguratív alkotási módja a lírai absztrakció felé mutat, impresszionista jegyeket is mutató festményeikben a látvány mögötti jelentéstartalmakat absztraháltan jelenítik meg. A tájból és a közvetlen látványból építkező munkák a vásznakon redukált festői elemekké alakulnak, hogy belőlük sokféle vizuális élmény születhessen meg. A munkákban létrehozott különleges térdimenziókban összemosódik a valóság és az álomszerű világ, hogy bennük egyedi atmoszféra jöhessen létre. A színekben tobzódó sík munkákat kiegészítik Tóth Annamária Rita egyedien festett, japán raku technológiával égetett, finom, festett kerámia munkái és Révész Ákos módosított természeti tárgyakból építkező installációja – írta Fazakas Réka kurátor.




