A kaland bevégződött
Véget ért a 47. Utazás+ Kiállítás. Az egyszerre több kiállítást és szakmai eseményt magában foglaló rendezvényre a négy nap alatt több mint 23 ezren látogattak ki a HUNGEXPO-ba. A kiállítók visszajelzései alapján idén nőtt a termékek és szolgáltatások iránti komoly érdeklődők aránya, számos üzlet köttetett. Az előzmények idekattintva olvashatók.
Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléje, amely már 2. éve viseli az Utazás+ Nemzetközi Turisztikai Kiállítás és Élményfeszt nevet, a Budapest Boat Show-val, a Karaván Szalonnal és az E-bike Test&Show-val egy időben, összesen több mint 30 ezer m2-es alapterületen fogadta a látogatókat. A 35 ország 250 kiállítója összességében elégedett volt a zárónapon – tudatták sajtósaik.
Hosszú sorok álltak a szakmai napon a Turizmus Kft. által szervezett Turizmus új szárnyakon: Stratégiai lépések a fejlődés és innováció jegyében című konferencián is, amelynek fő témája az egészség, a sport és az aktív életmód volt, valamint ezek kapcsolódási pontjai a turizmus különböző területeivel. A rendezvény előadói hazai és nemzetközi példákon keresztül mutatták be azokat a törekvéseket és megoldásokat, amelyek jelentős szerepet játszhatnak a mozgás és az aktív életmód turizmusra gyakorolt pozitív hatásainak kiaknázásában.
Rekordévet zárt a hazai turizmus 2024-ben több mint 44 millió vendégéjszakával és a vendégek előző évet 11%-kal meghaladó számával. Egyebek mellett ez hangzott el a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara konferenciáján, amelyet a kiállítás nyitónapján rendeztek. A turizmus jövője Magyarországon című eseményen a fejlődést támogató lehetőségek között kiemelt hangsúlyt kapott az adat-vezérelt tervezés és a mesterséges intelligencia alkalmazása.
A kiállítás egyébként ezúttal is igyekezett reagálni a turizmus új formáira, azokra, amelyek az elmúlt időszakban egyre népszerűbbek az utazók körében. Idén a legújabb és leginnovatívabb turizmusfejlesztési irányzat, az okos turizmus volt a kiállítás szakmai és közönségprogramjainak fókuszában. A másik központi téma ezúttal is az aktív turizmus volt.
A szervezők a 47. Utazás Kiállításon új találkozási formával, úgynevezett speed business meetingek-kel segítették a turisztikai szektor szereplőit. Ezeken a B2B üzleti találkozókon utazási irodák, külföldi- és belföldi desztinációk, szolgáltatók, valamint a turizmus meghatározó szereplői találkoztak, cserélték ki tapasztalataikat és kötöttek üzleteket. A részvevők visszajelzései alapján az új forma bevált: számos konkrét üzlet jött létre.
A látogatói érdeklődés komolyságát pedig az jelzi, hogy az értékesített szolgáltatások mellett gazdára talált több, a Budapest Boat Show-n kiállított hajó és a Karaván Szalon számos lakóautója is.
A kiállításon idén is kiemelt szerepet kapott egy külföldi ország és egy hazai térség: a külföldi díszvendég idén Szlovákia volt, a meglepetések országa, amely egy gyönyörű nagy standdal, 17 kiállítóval és számos érdekességgel, kóstolóval mutatkozott be. Idén a Négy Évszakos Balaton és a VisitBalaton365, a magyar tenger hivatalos desztinációs menedzsment szervezete volt a belföldi díszvendég.
Sokan keresték fel a kiállítás élményszigeteit, ahol a népszerű utazók, a színpadi programok és az úti célok széles választéka mellett a látogatók ízelítőt kaptak a többi között a turizmus és a virtuális valóság kapcsolatából, ajánlatokat az egészség- és fesztivál- és síturizmus szereplőitől. A szervezők idén először alakítottak ki úgynevezett fenntarthatósági szigetet, valamint az utazási irodák és utasbiztosítók szigetét, ahol a piac résztvevői közvetlenül találkozhattak leendő ügyfeleikkel.
Ezúttal is nagy siker volt a Blogger Corner; a Járatlan Utakon Fesztivál, amelyen hátizsákos utazók tartottak élménybeszámolókat; valamint az Afrika Expo. A két éve még újdonságnak számító E-bike Test&Show-t most is nagy érdeklődés kísérte: többezren próbálták ki a kiállított elektromos bringákat az erre a célra épített 3000 m2-es tesztpályán.
A Karaván Szalonban – ahol ezúttal is a kempingezés volt a középpontban – a kiállítók bemutatták a legújabb lakóautó- és lakókocsi trendeket, sátrakat, eszközöket. A látogatók megtekinthették a 20 kiállító 50-nél több lakókocsiját és lakóautóját. A rendezvény sikerét jelzi, hogy idén is több jármű gazdára talált.
A 33. Budapest Boat Show-n, a hazai hajózás és vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvényén idén is bemutatták a hajózáshoz kapcsolódó hazai és külföldi újdonságokat, fejlesztéseket, a hazai vitorlás, elektromos és motoros hajók kínálatát, a különféle vízi sportokat, valamint a kapcsolódó felszereléseket, ruházatokat és igénybe-vehető szolgáltatásokat. A Budapest Boat Show-n idén 40 kiállító száznál több hajót állított ki.
A színpadi programok, beszélgetések és élménybeszámolók mellett sokan keresték fel a bemutató medencét, ahol modellezők mutatták be alkotásaikat. Ugyanitt rendezték a kiállítás idején az SSL Gold MINI Cup modell vitorlás versenyt is. A kiállítás díszvendége idén a Magyar Motoros Vízisport Szövetség volt.
