Mától 31. FeHoVa vasárnapig
Február 06-án nyílik és 09-én záródik a FeHoVa kiállítás. A régió legnagyobb vadászati rendezvényét és 2025 tavaszának egyetlen hazai horgász kiállítását immár 31. alkalommal rendezik a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
A FeHoVa-t ezúttal is számos szakmai rendezvény kíséri. Immár hagyomány, hogy a kiállítással egy-időben rendezik a FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítást és a teremíjász országos bajnokságokat is – tudatták sajtósaik.
A FeHoVa 200 kiállítója ezúttal 13 országból érkezik, hogy bemutassa termékeit, szolgáltatásait a hivatásos és hobby vadászoknak, horgászoknak, erdészeknek, fegyver rajongóknak és természetkedvelőknek. Maga a kiállítás a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ két legnagyobb pavilonjában, az A- és a G-jelűben kap helyet; az előbbiben a vadászok, az utóbbiban pedig a horgászok mutatkoznak be. A XII. jubileumi FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítás (CAC, CACIB) a D- és az E-pavilonban látható. A kiállítói kínálat mellett hagyományosan szakmai- és közönségprogramok várják a látogatókat a kiállítás mind a négy napján.
Horgász programok
Etetőhajó tesztek egy külön erre a célra épített medencében, minden nap (Etetőhajó teszt-tó);
Pergető medence – csalivezetési bemutatók láthatók és hasznos pergető tippek és trükkök hallhatók;
Fárasztó szimulátor;
MOHOSZ Horgász suli gyerekeknek;
Újdonság a MOHOSZ Agóra, ahol neves horgászokkal (köztük világ- és Európa-bajnokok) találkozhatnak a látogatók. Tervezett részvevők: Bakó Péter, Csillag László, Deák Ferenc, Hipszki Róbert, Erdei Attila, Gégény Viktor, Hamar Ferenc, Papp József, Szabó Bence és Walter Tamás.
Vadász programok
Nadler trófeakiállítás – válogatás a 2022/2024-es vadászidények legjobb magyar nagyvad trófeáiból;
Kiállítás az ismert vadász, író és intarziakészítő Keszthelyi Jenő munkáiból ? 100 év 100 vadász intarzia;
Főúri halali – Vadászfegyverek a barokk korból. A főurak által használt vadászfegyverek a fegyvergyártás történetének legszebb és legjobban kidolgozott remekei közé tartoztak. Ezek az eszközök az egykori nagy vadászatok tárgyi emlékei. A kiállítás az MNMKK – Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvergyűjteményében őrzött vadászfegyverekből és a hozzájuk kapcsolódó tárgyakból mutat be egy válogatást;
Dr. Nagy Endre rendhagyó életútja – A sors nekem két hazát adott, Edericsen itthon, Tanzániában meg otthon vagyok.
Dedikálások;
Solymász bemutató;
Trófeabírálati bemutató (CIC);
Aukció: Hidvégi Béla bocsájtja árverésre személyes tárgyait;
Színpadi előadások, bemutatók;
Konferencia a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében;
FeHoVa Lőtér: újdonság a JAPE szabadtéri koronglövészet ? verseny és lövészbemutató;
Idén is a FeHoVá-n rendezik a Vadászkürtös Fesztivált, valamint a XI. Ifjúsági Vadászkürtös Szóló Versenyt. Ugyancsak a kiállítás ad helyet, immár 13. alkalommal a hagyományos FeHoVa Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokságnak, a műsort Stohl András vezeti.
A kiállítás csütörtöktől szombatig 09-től 18, vasárnap csak 17 óráig tart nyitva, a HUNGEXPO applikációban kedvezményesen lehet belépőjegyet vásárolni.
