ZETApress

hírportál

Műcsarnoki Fénylepel

Május 30-án csütörtökön 18 órakor nyílt meg Molnár László: Fénylepel című kiállítása a Műcsarnokban. Bevezetőt mondott: Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója, az MMA levelező tagja. A július 07-én vasárnapig látható kiállítást Lóska Lajos művészettörténész, kritikus nyitotta meg, Rockenbauer Zoltán kurátori tárlatvezetésén Katona Lucia fényképezett.

Mintha a vásznon mozgalmas jelenetet látnánk, de hiába kutat a szem, folyton utat téveszt. Nonfiguratív lesz mégis, gondolnánk, de újra és újra ismerős formákra bukkanunk, mintha csak érzékcsalódást okozna a látvány – ezért némileg zavarba ejtő az első találkozás Molnár László képeivel.

Molnár László (1941.10.01-) hat évtizedes pályája bővelkedik fordulatokban, de nem csapong, hanem jól tervezett, logikus utat követ. Figuratív festészetből nonfiguratívba vált, majd vissza az alakábrázolásba, olykor pedig mintha egyetlen képmezőben akarná szintetizálni mindkettőt. A ’60-as évek elején, miután fiatal alkotóként többször elutasították felvételi kérelmét a Képzőművészeti Főiskolára, rátalált az utóbb Zuglói Körként elhíresült művészcsoportra. A Molnár Sándor lakásán összejáró festők – Bak Imre, Deim Pál, Nádler István, Hortobágyi Endre és mások – körében tanulta ki igazán a mesterséget, és itt szedett fel szellemtörténeti megalapozottságot festőtársaitól, valamint Hamvas Béla előadásaiból. – A Zuglói Kör számomra a főiskolát jelentette – összegezte. Mesterének a mai napig Molnár Sándort tartja.

A Zuglói Körben ismerkedett meg az úgynevezett Második párizsi iskola művészeinek (Bazaine, Manessier, Est?ve, Bertholle, Singier és mások) munkáival. Molnár Sándor lefordíttatta a Kör tagjai számára Jean Bazaine: Notes sur la peinture d’aujourd?hui (Jegyzetek a mai festészetről) című kis könyvét, melyet a francia lírai absztrakció követendő alapvetésének tartottak. – Miben áll szakmai, festői szempontból a Bazaine-kör – és így a Zuglói Kör – lírai-absztrakt formaképzése? – teszi fel a kérdést Andrási Gábor, a korszak kutatója.

Szögezzük le rögtön: a lírai absztrakció nem nonfiguratív művészet. Törekvése éppenséggel a képről száműzött, ellehetetlenült tárgy festői rehabilitációját, ahogy Bazaine mondja: új inkarnációját, visszahódítását célozza. A természetből (a legáltalánosabban értelmezett természetből: ember, tárgy és környezet totalitásából) vett motívum új inkarnációján annak festői transzcendálása értendő, mely arra irányul, hogy a tárgy az őt felülmúló igazság szenvedélyes ideogrammájává váljék – válaszolja meg. Ebben az értelemben tehát mindig valamely természeti motívum látványa – és nem pusztán egy elvont forma! – a kiindulási alap, amely átlényegült, megváltoztatott alakban jelenik meg a vásznon.

Szóljon hozzá!