Újabb harang az Örökimádásnak
Délelőtt 10 órakor dr. Erdő Péter bíboros, prímás Esztergom-budapesti érsek felszentelte az Örökimádás-templom Kalkuttai Szent Terézről elnevezett új harangját, melyet Gombos Miklós készített őrbottyáni harangöntő műhelyében. Felszentelése után már a szentmise alatt felhúzták az erkélyen át a toronyba.
Hazánkban ez az első harang, amely az adományozók szándéka szerint Kalkuttai Szent Teréz tiszteletére lett szentelve, megemlékezve arról, hogy Paskai László bíboros úr Teréz anya jelenlétében 1989. június 17-én az Örökimádás-templomban jelentette be a Szeretet Misszionáriusainak magyarországi megtelepedését. A 101 kg-s F-hangú harang egyszersmind a templom 1943-ban háborús célokra elkobzott és beolvasztott Árpád-házi Boldog Jolán tiszteletére szentelt 95 kg-s, ugyancsak F-hangú harangját is hivatott pótolni.
A 2016-ban szentelendő Teréz-harang feliratai
Egyik oldalon fent a felső pártázat alatt: a hivatalos magyar címer domborműve, alatta:
A TEREMTŐ ISTEN DICSŐSÉGÉRE,
ÉS KALKUTTAI SZENT TERÉZ TISZTELETÉRE,
ÖNTETETT ENGEM HUNYADI GÁBOR ÉS BENKÓ LÁSZLÓ,
ÉS FELAJÁNLOTTAK AZ ÖRÖKIMÁDÁS TEMPLOM RÉSZÉRE
AZ 1943-BAN HADI CÉLOKRA ELVITT 95 KG-OS HARANG PÓTLÁSÁRA
TERÉZ ANYA SZENTTÉ AVATÁSÁNAK ÉVÉBEN, 2016-BAN.
A harang ütőgyűrűjén körbe: SZÉCSI ANTAL APÁT ÚRRA EMLÉKEZVE ÖNTÖTTE GOMBOS MIKLÓS ARANYKOSZORÚS HARANGÖNTŐ MESTER ŐRBOTTYÁNBAN, AZ IRGALMASSÁG ÉVÉBEN. Másik oldalon a paláston középen: Kalkuttai Szent Teréz-dombormű, körülötte: KALKUTTAI SZENT TERÉZ, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK! Alatta:
AMIT A LEGKISEBB TESTVÉREIM KÖZÜL EGGYEL IS TETTETEK,
AZT VELEM TETTÉTEK. (MÁTÉ EV. 25,40)
Az öntőmester már négy éve is készített harangot az Üllői úti templomnak, melyet 2012. december 23-án Aranyvasárnap áldott meg dr. Székely János segédpüspök, a korábbi templomigazgató. Akkor is, most is Bőzsöny Ferenc, a templom egykori ministránsa emlékezett a templomi elmúlt hét évtizedre.
