ZETApress

hírportál

A DreherFeszt megcsinálta!

Amerikai Komlós sör lett a DreherFeszt kedvence, amely a boltokban is elérhető. Két napba belesűrített szuper fesztiválkoncert-felhozatal és csak itt elérhető sörkuriózumok, amelyekhez ráadásul a nagy érdeklődés ellenére is kényelmesen, sorállás nélkül tudott hozzájutni a közönség. A III. DreherFeszt beharangozója idekattintva olvasható.

A hétvégi eseményen a sörkülönlegességek közül a hidegkomlózásos technikával készült erős aromájú Amerikai Komlós Dreher lett a közönség kedvence. Mintegy tízezer résztvevő fordult meg a DreherFeszten a hétvégén, ezzel látogatócsúcsot döntött az esemény. A most harmadszor megszervezett rendezvényhez kétségkívül az idő is kegyes volt, de a DreherFeszt a hazai fesztiválpalettán egyébként is egyedülálló kezdeményezés. Hiszen egy sörfesztivál minden erényével rendelkezik, miközben a legjobb budapesti koncerthelyekkel versenyző line-uppal áll elő minden évben, s mindezt egy különleges színtéren, a patinás kőbányai sörgyár területén valósítja meg.

Idén egyébként nagyot lépett előre a rendezvény, hiszen már 2 napon keresztül, nagyobb területen, több színpaddal és fellépővel, valamint 9-féle sörrel ? melyből 5 a kereskedelmi forgalomban nem kapható különlegesség ? várták a közönséget. Ráadásul a kitűzött célok között szerepelt, hogy mindezt a fesztiválozók kényelme mellett valósítsák meg: a látogatóknak ne kelljen várakozniuk, sem sorban állniuk, hanem mindvégig élvezhessék az esemény pozitívumait.

Csak hogy egy számot mondjunk a felkészültségre: a fesztiválon 140 sörcsapból folytak a különlegességek, vagyis a korábbinál háromszor több sörcsap és csapos biztosította a zökkenőmentes kiszolgálást. ? A DreherFeszt számunkra is egy egyedi vállalás, nincs előttünk kitaposott ösvény, folyamatosan a felfedezés útját járjuk. Ezért is nagy öröm, amikor telt-házzal zárjuk a rendezvényt, látjuk a fejlődését. A sörfőző mestereink ilyenkor kiadhatják minden kreativitásukat, megvalósíthatják elképzeléseiket, melyre hosszú hónapokig készülnek ? a fesztivál sikere az ő sikerük is ? emelte ki Szabó Enikő fő-szervező.

A fesztivál kedvenc söre a hidegkomlózásos technológiával készülő, erős aromájú Dreher Amerikai Komlós lett, amely csapolt és pasztörizálatlan, friss tanksör formában is elérhető volt a fesztiválon. A sörgyár egyébként olyannyira hisz az új, egyébként Columbus komlót használó fejlesztésében, hogy azt a boltokban is elérhetővé teszi a közönség számára.

A Dreher Sörgyárak

A Dreher Sörgyárak Magyarország első számú sörgyártójaként évente 440 millió korsó sörrel örvendezteti meg fogyasztóit. Évente közvetve és közvetlenül közel nyolcezer család megélhetését biztosítja a sörgyártói tevékenysége mellett a vendéglátás, a beszállítói lánc és a kereskedelem területén. Beszállítóinak 95 százaléka hazai kis- és középvállalkozás, akiktől 15 milliárd forint értékben rendel terméket és szolgáltatást. Évi közel 25 milliárd forinttal járul hozzá az államháztartáshoz jövedéki adó, áfa, termékdíj és egyéb járulékok formájában.

A vállalat több mint 160 éve, a sörgyár alapítása óta építi a sörkultúrát és patinás főzőházával, sörtúra programjával a mai napig ápolja a sörfőzési hagyományokat. A cég sörgyárában, Kőbányán készül az ország legnagyobb prémium márkája, a Dreher; Magyarország legerősebb vendéglátóipari söre, az Arany Ászok; és a sörgyári hagyományokat nevében is képviselő Kőbányai. A világ második számú sörgyártója, a SABMiller leányvállalataként a magyar márkák mellett világszerte közkedvelt söröket is forgalmaz, mint a Pilsner Urquell, a Kozel, a HB, a Miller Genuine Draft, valamint a Kingswood cider.

Szóljon hozzá!