Sümegtől a világhírig
Mától szeptember 11-én vasárnapig rendezik meg a VI. Nemzetek Sajtversenyét, melyen összesen 15 európai ország képviselteti magát hazája legjobb sajtjával ? tudtuk meg délelőtt a Szilágyi Erzsébet fasori Budagyöngye Bevásárlóközpont -1. szintjén, a SZEGA Marketben. Szavazni idekattintva lehet. Fotóink Lantai József felvételei.
A szakmai zsűri értékelésével lezárult az elődöntő, melynek győztese mostantól a verseny nemzetközi mezőnyében száll ringbe a többi 14 európai ország sajtjaival. Hazánk ezúttal rendhagyó módon egy olyan sajttal nevezett be, melyet egy kilencfős mezőnyből a közönség és a szakma is a legjobbnak ítélt. A verseny díszvendége, egyben a zsűri elnöke Roland Barthélemy világhírű francia sajtlovag, sajtkészítő mester, aki csupán néhány napot tartózkodik hazánkban és nagyon feszes a napirendje.
A kilenc hazai indulóból bronzérmet kapott a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. Hegedűs sajtja. Zárt tésztájú, 1 évig érlelt kemény sajt. A Hegedűs sajt igazi kuriózum, a hosszú érlelésű hegyi sajtok minden jellemzőjével: erős, enyhén édes, gyümölcsös utóízzel. Kérgének színe vöröses-barnás, belseje sárgás, állaga félkemény, mégis roppant ízkavalkádot hagyva maga után könnyen omlik szét a szánkban.
Az ezüstérmet a Tebike Kft. Pálpusztai sajtja érdemelte ki. Rúzsflórával érő lágy sajt. A pálpusztai sajt tehéntejből készült, sózott, oltós alvasztású, rúzsflórával érő, lágy, zsíros sajt. A pálpusztai sajt híres jellegzetesen erős, pikáns, enyhén ammóniás bukéjáról, ami egyébként minden rúzsflórával érő sajt jellegzetessége. Kis méret és tömeg, rövid érési idő jellemzi, kívülről befelé érik. Íze az érés folyamán alakul ki, a tárolás ideje alatt folyóssá válhat.
Aranyérmes lett, így a nemzetközi megmérettetésen a Sümegtej (Tóth Tamásné Marika) Ranolder sajtja képviseli hazánkat. Zsíros, zárt tésztájú, kemény sajt. A Sümegtej legjobb minőségű érett sajtjainak ízét egy hosszú, Merlot boros pácolás teszi még komplexebbé, harmonikusabbá. A sajt íze a kezdeti enyhén édeskés és sós sajtos alap íz mellett határozottan és hosszan jelennek meg a kesudióra, valamint az aszalt gyümölcsök közül a fügére emlékeztető íz jegyek.
? A Ranolder Sümegtől két és félkilométerre készül egy kisüzemben, ahol összesen öten dolgozunk. 450 tehenünk van, főként gomolya sajtokkal foglalkozunk, és alig egy éve kezdtük el készíteni a Ranoldert, ezért külön öröm, hogy azonnal a legjobbnak ítélte a közönség és a zsűri is. Ez egy karakteres, különleges sajt, ami egy egyedülálló baktériumflórának köszönhetően kapja jellegzetes ízét. Különböző érési fázisai vannak, a nyertes sajt 9 hónapos érlelés után kerül a boltok polcaira. Szinte minden ételhez kiváló, legyen szó egy sajttálról vagy bármilyen étel ízesítéséről ? mondta el Marika a világhírnév kapujában. Kérdésemre hozzátette, hogy az 1993-ban alakult családi tejgazdaságban 35-en dolgoznak, s az Alföldi Tej Kft-vel van tejfelvásárlási szerződésük.




















