Virágkocsik Debrecenben
Bemutatkoztak a Debreceni Virágkarnevál főszereplői: a virágkocsik. ? 50 évvel ezelőtt, 1966-ban indult útjára a Debreceni Virágkarnevál és az azóta eltelt időszak alatt a rendezvény Debrecen város védjegyévé vált ? hangsúlyozta köszöntőjében Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere.
A MÁV Járműjavító Kft. telephelyén ma délelőtt megrendezett nemzetközi sajtótájékoztatón magyar és román újságírók tekinthették meg a készülő virágkocsikat. Az idei menetben 16 virágkocsi vesz részt jelentette be Debrecen kulturális városvezetője, amelyből kettő közös kompozíció. Az egyiket a 25 éve testvérváros Nagyváraddal, a másikat a 2001 óta itt tevékenykedő amerikai céggel, az NI Hungary Kft-vel indítja közösen Debrecen városa. Az is elhangzott, hogy a kompozíciók elkészítésében, a rendezvények lebonyolításában a virágkarnevál elmúlt öt évtizedében körülbelül százezere fő segédkezett. A nemes hagyomány idén sem ér véget, most is több száz önkéntes dolgozik a virágkocsik díszítésében.
Az NI Hungary Kft. életében ez az év szintén nagyon fontos év, mivel a texasi anyacég fennállásának negyvenedik, a debreceni leányvállalat pedig tizenötödik évfordulóját ünnepli emelte ki Barabás Botond, az NI Hungary Kft. Fejlesztési Program vezetője. A szakember elmondta, hogy a kompozíció a múltat és a jelent formázza meg high-tech környezetben. Egy professzor és egy fiatal kutató között látható NIgel, a sas ? a vállalat logójában is megtalálható madár. A látványos alkotás egy izgalmas mérnöki megoldást is magában rejt. A karnevál idején bárki ?sasszemmű? lehet, ugyanis fiatal kutató kezében egy olyan robotkamera van, amire a virágkocsin látható QR-kód leolvasásával okos-telefonon keresztül csatlakozni lehet. Az NI-ra jellemző innovatív megoldásnak köszönhetően ezért a közönség élőben, különleges látószögből figyelheti meg augusztus 20-án a felvonulást.
Virágkocsi készítőként ez az első virágkarneválom, de gyermekkorom óta táncosként jó néhány eseménynek voltam lelkes szereplője mondta Dobos Edit. A virágdesigner az NI virágkompozícióján a futurisztikus, indusztriális világot nem csak a mozgó szobrok és a élő, egyedi közvetítés jeleníti meg, hanem a skandináv és a japán virágkötészet elvei szerint díszítik fel száraz és élővirágokból az egyedi kompozíciót.
Gulyás Tamás virágszobrász elmondta, hogy ebben a csarnokban összesen 11 virágkocsi elkészítésében dolgozik a csapata, sok száz fiatal közreműködésében. A Szent Koronát ábrázoló kompozíciót, amely állandó szereplője a virágkarneválnak, például teljesen felújították. Ennek eredményeként a korona körbefordul, vagyis a felvonuláson minden oldalát meglehet csodálni. Nagyvárad-Debrecen közös virágkocsiján pedig Leone az oroszlán minden bizonnyal a gyermekek kedvence lesz. Nagyvárad sportklubjának kabalafigurája önfeledten élvezi a vadonatúj Nymphaea Aquapark nyújtotta lehetőségeket. Nagyváradra 11 éve utazik át a Debreceni Virágkarnevál. A Nyitott ablak Európára-rendezvényre idén augusztus 21-én vasárnap a Szent Korona, a Nagyvárad-Debrecen közös kompozíciója, a Gulyás Tüzép Kft, az Avalon Park, a Hajdu Zrt, a FÓRUM Debrecen Bevásárlóközpont és a Smile Palacsint virágkocsija érkezik.
A rendhagyó sajtóeseményt az izgalmas, modern dallamokat játszó hazai csapat, a debreceni LED zenekar minikoncertje zárta, akik az NI virágkarneváli kocsijának hivatalos zenéjének előadóművészei is egyben. Megtudtuk még, hogy 15-én hétfőn az Esztergomi Bazilikában a fél 11-es Nagyboldogasszony napi főpásztori szentmisét követően dr. Erdő Péter bíboros, prímás megáldja az idén 50 éves Debreceni Virágkarnevál Szent Koronát ábrázoló virágkocsiját. Az eseményen részt vesz Papp László debreceni polgármester és Bódor Edit, a Debreceni Virágkarnevál főszervezője. A tavaly augusztus 10-ei debreceni MÁV-járműtelepi bemutatóról idekattintva olvashatunk.




























