ZETApress

hírportál

Déli álmok Kentuckyban

Déli álmokA tizenkét éves Cecelia ? becenevén CeeCee ? évek óta viseli gondját zavarodott édesanyjának, Camille-nak. Amikor végzetes tragédia történik, és Camille meghal, CeeCee-nek szinte semmi reménye sem marad az életben. Ekkor azonban feltűnik Dudi Caldwell, CeeCee idős rokona, aki magával viszi a kislányt Savannah városába.

Cecelia egyik pillanatról a másikra az illatos és jómódú Dél fantasztikus világába csöppen. Kivételes nők között találja magát, akik valamennyien erős, színes egyéniségek. CeeCee sok új dologgal szembesül: titkokkal, amelyeket meg kell őrizni, igazságtalanságokkal, amelyekkel szembe kell nézni, s megtanulja azt is, mit jelent tartozni valahová. Mindezek mellett azonban egy régi félelemmel is meg kell küzdenie: örökölte-e édesanyja betegségét, és ha igen, ez mennyiben pecsételi meg a sorsát? ? olvashatjuk Beth Hoffman: Déli álmok című regényében.

Szenzációs volt az amerikai írónő indulása 2010-ben. Húsz nappal azután, hogy megjelent első regénye, a New York Times bestsellerszerzője lett, a külföldi kiadás jogait pedig a világ tekintélyes kiadói szerezték meg Olaszországtól Magyarországon át Indonéziáig. Sikerének titkát kritikusai nemcsak abban látták, hogy tehetséges mesélő, aki az izgalmas családi titkokat a messzi Dél varázsával fűszerezve mondta el, hanem abban is, hogy szereplőivel nagyon könnyű érzelmileg azonosulni. Második könyve megírásakor gyerekkori élményeit vette elő, és azokat a régimódi meséket, amiből a meglepetésekkel teli szerelmi történet kibontakozik.

Mielőtt írni kezdett, Beth Hoffman belsőépítészként és festőművészként szerzett hírnevet magának. Díjnyertes tervező és művész, akinek több festménye is megtalálható nagy-britanniai, kanadai és egyesült államokbeli galériákban és gyűjteményekben. Érdeklődési köre szerteágazó: az állatmentés, a természetvédelem, a madármegfigyelés mellett a restaurálás és a régiségek is érdeklik. Észak-Kentuckyban él. Láttató erejű leírások, fantáziadús hasonlatok, bolondos és mégis igen bölcs szereplők ? ez a nagyszerű 352 oldalas regény a déli irodalom esszenciája, mely az elmúlt héten jelent meg magyarul az Alexandra Kiadó gondozásában.

Szóljon hozzá!