Hungarológusok találkozója
A magyarságtudomány legrangosabb nemzetközi eseményére: a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszusra kerül sor 2026. augusztus 24-én hétfőtől 28-án péntekig Miskolcon és Sárospatakon – tudtuk meg 13 órától az Arany János utcai MTA Könyvtár és Információs Központ II. emeleti Konferenciatermében.
Az ötévente megrendezendő kongresszus a magyarságtudományok legnagyobb nemzetközi fóruma. Felváltva rendezik mag határainkon belül és túl, a 2021-es viszont a Covid-járvány miatt elmaradt. Az észak-magyarországi térség két meghatározó városa – Miskolc és Sárospatak – gazdag kulturális és történeti örökségével méltó helyszínt biztosít a tanácskozás számára. A kongresszuson az MTA külső tagjai, valamint köztestületének külső tagjai közül is lesznek előadók – hangzott el a borkóstolóval egybekötött sajtótájékoztatón.
A kongresszus fő témája: Az önismeret forrásai – a magyarságkép változásai. Az önismeretre alapozva tudunk együttműködni másokkal, saját értékeinket térben és időben elhelyezni. Az önismeret azonban elképzelhetetlen mások megismerése és véleményének ismerete nélkül – ez a közösségi önismeretre éppúgy vonatkozik, mint az egyénire. Egy nemzeti közösség kulturális, politikai és társadalmi identitása akkor szilárd, ha annak mindig része a róla alkotott külső kép is; és akkor képes a folyamatos megújulásra, ha mindig törekszik az önmagáról alkotott képet összhangba hozni azzal, amit mások alkotnak róla.
A XXI. század elején, a globalizáció és az átalakuló hatalmi erőviszonyok közegében különösen fontos a kultúraközi párbeszéd folytatása és történeti vizsgálata: a sikerek és kudarcok számbavétele, a magyarságkép változó dimenzióinak feltérképezése. A magyarságtudomány – interdiszciplináris fórumként – e dialógus kezdeményezését és a különböző diszciplínák termékeny együttműködését tűzi ki célul.
A 2026-os kongresszus fókuszában az áll, hogy a magyarságképről való gondolkodás új dimenzióit tegye láthatóvá: a történeti és társadalmi összefüggéseket éppúgy, mint az identitás kulturális, nyelvi és művészeti kifejeződéseit. A beérkezett témajavaslatok azt igazolják, hogy az önismeret és a magyarságkép kérdései nemcsak tudományágak közötti együttműködésre adnak alkalmat, hanem a jelenkor társadalmi problémáira is reflektálnak.
A kongresszus rendezvényeinek színhelye a Miskolci és a Tokaj-Hegyalja Egyetemek épületei lesznek. A megnyitót és a plenáris üléseket a Miskolci Egyetem Díszaulájában tartják. A kongresszus hivatalos nyelve a magyar és az angol, de bármely világnyelven tartható előadás. Részletek idekattintva olvashatók.
