Őszintén az interjúkészítésről
2022 elején mutatták be Szarvas István: Őszintén az interjúkészítésről című 40 oldalas könyvét. Mivel a recenziót akkor nem jelentettük meg, most pótoljuk.
Kevés olyan magyar nyelvű könyv jelent meg az elmúlt években, amely az interjú műfaját egyszerre történeti, szakmai és emberi oldalról közelíti meg. Szarvas István kötete, az Őszintén az interjúkészítésről ebbe a ritka kategóriába tartozik. A szerző több évtizedes újságírói tapasztalatát, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét, valamint az interjúkészítésről kialakított hitvallását foglalja össze egy olyan munkában, amely nemcsak szakmai olvasmány, hanem kordokumentum is.
A kötet egyik legnagyobb erénye, hogy az interjút nem pusztán technikai műfajként kezeli. Szarvas István számára az interjú mindenekelőtt emberi találkozás. A könyv egészét áthatja az a gondolat, hogy a jó kérdés mögött mindig kíváncsiság, felkészültség, műveltség és emberség áll. A szerző rendkívül széles kulturális és történeti horizontot nyit meg az olvasó előtt. A kötetben helyet kapnak: Ljudmila Ulickaja, Umberto Eco, Kertész Imre, Tony Blair, Joseph Pulitzer, Bródy Sándor, Wekerle Sándor, Petőfi Sándor, Karinthy Frigyes, valamint Tóth László gondolatai is. A könyv külön értéke, hogy nem csupán neveket sorol fel, hanem gondolati összefüggéseket is teremt.
A szerző érzékletesen mutatja be, miként alakult át az interjú műfaja a klasszikus sajtó világától a modern médiáig. Különösen figyelemre méltók azok a részek, amelyek a régi magyar sajtó legendás beszélgetéseit idézik fel. A Bródy Sándor által készített Wekerle Sándor-interjú bemutatása egyszerre sajtótörténeti és irodalomtörténeti jelentőségű.
A kötet egyik legfontosabb üzenete, hogy az interjú lényege az idők során sem változott meg: az emberi igazság keresése maradt a középpontban. Szarvas István érzékenyen mutat rá arra is, hogy a mai, felgyorsult médiavilágban különösen felértékelődik a hiteles beszélgetés szerepe. A könyv legnagyobb erősségei közé tartozik: gazdag művelődéstörténeti háttér-anyaga, olvasmányos és személyes hangvétele, szakmai hitelessége, valamint az a ritka képesség, hogy egyszerre szóljon szakemberekhez és az érdeklődő nagyközönséghez.
A szerző nem száraz szakmai kézikönyvet írt. Inkább egy tapasztalt újságíró gondolatait osztja meg az olvasóval – olykor vallomásszerű őszinteséggel, máskor finom iróniával, de mindig emberközeli módon. A kötet különösen hasznos lehet: újságíró-hallgatók, kommunikáció szakos egyetemisták, pályakezdő riporterek, valamint mindazok számára, akik érdeklődnek a beszélgetés kultúrája iránt.
Külön említést érdemelnek Móritz Lívia könyvben szereplő alkotásai. A festmények nem egyszerű illusztrációk, hanem a kötet szerves részei. Hangulatot teremtenek, elmélyítik az olvasás élményét, és sajátos vizuális párbeszédet alakítanak ki a szövegekkel. Móritz Lívia képei lírai érzékenységgel kapcsolódnak az interjúk világához. A színek finom harmóniája, a kompozíciók belső nyugalma és a képek mögött meghúzódó emberi érzékenység jól illeszkedik a könyv gondolati világához. A hosszabb, elmélyültebb fejezetek között a festmények szinte vizuális lélegzetvételt adnak az olvasónak.
A szöveg és a kép kapcsolata különösen elegáns megoldása a kötetnek: a szöveg kérdez, a kép hangulatot teremt, az interjú és a festészet pedig egymást erősítve válik művészi élménnyé. Ez a megoldás ritka a magyar interjúirodalomban, és jelentősen emeli a kötet értékét. Az Őszintén az interjúkészítésről így egyszerre: újságírói műhelymunka, kultúrtörténeti áttekintés, személyes vallomás, és képzőművészeti élmény.
A könyv legnagyobb tanulsága talán az, hogy az igazi interjú mindig két ember találkozása. Egy találkozás, amelyben nemcsak kérdések és válaszok születnek, hanem egy korszak lenyomata is megőrződik az utókor számára.
