Mikszáth-díj Budavárban
Idén immár 20. alkalommal ítélték oda a Mikszáth Kálmán-díjat, amellyel a nemzeti, konzervatív, szabadelvű újságírói hagyományokat ismeri el a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány kuratóriuma.
Tegnap 16 órától Csűrös Csilla, Bencsik András, Gulyás István és Néző László vette át az elismerést. A négy díjazottat a Csónak utcai Lónyay-Hatvany-villa Aranybástya szalon és rendezvénytermében laudációkkal és műsorral köszöntötték. Fotóink Egressy Rita felvételei.
Ignácz Lilla műsorvezetőnő felvezetése után Kondor Katalin, a Kossuth rádió egykori főszerkesztője osztotta meg gondolatait az újságírás jelenlegi helyzetéről és szerepéről, majd Simon János kuratóriumi elnök és Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetője és az est házigazdája köszöntötte a vendégeket és a díjazottakat. Simon János beszédében kiemelte, hogy Magyarország egy befogadó ország, majd külön köszöntötte a jelen lévő magyar felmenőkkel rendelkező venezuelaiakat is, akik az elmúlt évek menekülthullámában tértek vissza Magyarországra.
A program kezdéseként Takács Bence versmondó Mikszáth Kálmán: Királynő a trónon című írását adta elő, majd kezdetét vette a díjak kiosztása, melyek között Kovács P. József televíziós műsorvezető és előadóművész, Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes, valamint Ónódi Csaba kíséretében dr. Lajos Edina jogász zenés produkcióit is meghallgathattuk.
Az első díjazott Csűrös Csilla rádiós szerkesztő-riporter volt, aki évtizedek óta a közmédia, különösen a Kossuth Rádió meghatározó alakja, elsősorban mélyinterjúiról és emberközeli portrébeszélgetéseiről ismert, amelyekben elismert művészekkel, tudósokkal és közösségépítő személyiségekkel beszélget. Laudálta kolléganője, barátnője Tarnai Katalin.
Őt követte Bencsik András újságíró, a Magyar Demokrata hetilap, korábban pedig olyan meghatározó jobboldali sajtótermékek főszerkesztője, mint a Pesti Hírlap vagy a Demokrata, aki drámaíróként is tevékenykedik: Attila Ravennában című legutóbbi darabját februárban mutatták be az Újszínházban. Laudálását öccse: Gábor tartotta, aki feleségével: Bocz Bea kárpitművésszel érkezett. Velük tavaly május 05-én egy zuglói csoportos kiállítás megnyitóján találkoztam, amelyről idekattintva olvashatunk.
A harmadik díjat Gulyás István, az M5 kulturális csatorna jelenlegi igazgatója és műsorvezetője vette át, aki pályafutása során végigjárta a ranglétrát a riporteri munkától a főszerkesztői, majd csatornaigazgatói posztig. Gulyás István köszönőbeszédében idézte fel a ?89-es romániai forradalom és a ?91-es ukrajnai orosz puccs eseményeit, és hogy ezek az élmények végül miként terelték végérvényesen az újságírói pályája felé. Őt L. Simon László laudálta, aki véletlenül kikotyogta a negyedik díjazott nevét. Igaz, ez addig se volt titok a megjelentek előtt.
Végül de nem utolsó sorban Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője vette át a Mikszáth Kálmán-díjat, aki korábban hosszú ideig dolgozott a Hír TV szerkesztőjeként, jelenleg is a Sajtóklub című vitaműsor meghatározó véleményformálója, de dolgozott a Magyar Jelen főszerkesztő-helyetteseként is. A kezdetekről szólva felidézte, amikor 1986-ban kirúgták a Kelet-Magyarország újságíróiskolájából egy Csoóri Sándorról írt cikke miatt: Akkor olyat éreztem, amit Antall József már megfogalmazott, de akkor még nem tudtam. Lemerülök és kibekkelem őket. Eltelt pár év, és utána már nekik kellett lemerülni!
Azóta eltelt negyven év, de egy nagyon fontos mondatot rendszeresen felidéz: A világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne. Mi, akik itt vagyunk, hiszünk az életben, hiszünk Magyarországban és hiszünk abban, hogy a következő évtizedekben is keresztény, konzervatív, nemzeti kormányzás lesz! – árulta el hitvallását. Laudálója: Boros Bánk Levente egy üveg pálinkával köszöntötte.
A kétórás program zárásaként Takács Bence elszavalta Petőfi Sándor: Nemzeti dalát. Vele együtt esküdtünk, esküdtünk, hogy rabok tovább nem leszünk! A közös fotózás után vendégül láttak minket a szervezők egy pazar fogadáson, amelyre addigra a hívatlan vacsoravendégek is nagy számban megérkeztek. Persze mindannyian sajtósnak adták ki magukat, ha nem is tartoztak semmilyen médiumhoz. Szerencsére így is jutott mindenkinek a sok-sok finomságból!
A Mikszáth Kálmán-díj a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány által 2006-ban létrehozott elismerés, amelynek célja az évszázados magyar hagyományokra épülő, nemzeti, konzervatív, szabadelvű újságírói hagyományok ápolása, polgári értékek felkarolása. Működtetője a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány. Kuratóriumát hat év óta Simon János vezeti, jelenlegi tagjai: Nagy Katalin, Kondor Katalin, Vass István Zoltán és Fricz Tamás, aki sajnos nem tudott eljönni. A kuratórium szellemi orientációját az általuk díjazottak köre is jól mutatja: 2021-ben Járai Judit, Nyakas Szilárd és Faggyas Sándor, 2022-ben Siklósi Beatrix, Pilhál György és Stefka István, 2023-ban Kondor Katalin, Horváth Szilárd, Kakuk L. Tamás, Császár Attila és Szilágyi Ákos, 2025-ben pedig Halász Zsuzsa, Kovács P. József, Mohai Gábor és Huth Gergely kapta meg az elismerést.













































