Óbudai válogató
A budapesti innovációs olimpián tegnap 55 diák 37 pályázata jutott tovább az OTIO regionális válogatóversenyéről – tudatta Mészáros Attila, a MISZ kommunikációs vezetője.
A Magyar Innovációs Szövetség tegnap rendezte meg az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia budapesti válogatóversenyét, amelynek az Óbudai Egyetem adott otthont. A pályázatok között a legnépszerűbb témák a környezetvédelem, az energiagazdálkodás és az egészségügy voltak, de ezek mellett sok más tudományág is megmozgatta az ifjú tudósok fantáziáját. Aki pályázatával nem készült el e regionális válogatóra, december 08-ig még versenybe szállhat az országos nevezés keretében, ott azonban már az egész országból érkező pályázatok között kell eredményesnek lenni a továbbjutáshoz.
A Magyar Innovációs Szövetség szeptember elején hirdette meg a 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát, a versenyen 14-20 éves kreatív fiatalok egyedül vagy két fős csapatban indulhatnak önálló projektekkel. A verseny célja, hogy felkutassa és támogassa a tudományos és innovációs tehetségeket, ösztönözze a fiatalokat a kreatív, újító gondolkodásra, valamint népszerűsítse a természettudományos, műszaki, technológiai és informatikai pályákat. Az idei verseny újdonsága, hogy az országos nevezés mellett Budapesten és további 6 vidéki nagyvárosban megrendezett területi válogatókon is várták az innováció iránt érdeklődő fiatalokat, ennek jegyében zajlott a fővárosi válogatóverseny is.
A fővárosi versenyen közel 80 projekt és több mint 120 diák vett részt, nemcsak Budapestről, hanem több pest megyei településről is. A színvonalas pályázatokat a neves szakemberekből álló zsűri értékelte prof. dr. Birkner Zoltán, a MISZ társelnökének vezetésével. A válogatóról 4 kategóriában (1. Gépész, műszaki-villamos; 2. Matematika, fizika, környezetvédelem; 3. Orvostudomány, biológia, kémia, egyéb; 4. Informatika) összesen 13 dobogós pályázat, illetve a számos kiváló projektnek köszönhetően további 24 különdíjas pályázat jutott tovább az OTIO 2. fordulójába.
– Egy tavaly nagy sikerrel zárult regionális rendezvény adta az ötletet, hogy az idei évtől kezdve országosan 7 helyszínen tartsunk regionális OTIO válogatóversenyeket. A sorozat végén megvonva a mérleget kijelenthetjük, hogy nagy sikerrel zajlottak le a válogatók, amelyekre összesen több mint 250 pályázat érkezett be, közel 350 diák részvételével. Úgy gondoljuk, hogy ebben a rendszerben még több diákhoz jutott el az OTIO híre, még többen kaptak kedvet a tudományos munkához és a versenyzéshez, ezáltal lehetőséget az OTIO-n való elinduláshoz. Mindez megerősített bennünket, a Magyar Innovációs Szövetséget abban, hogy ez az idei évben bevezetett újítás jól működik, és érdemes az OTIO-t a következő években is ebben a rendszerben meghirdetni – mondta a válogató kapcsán prof. dr. Birkner Zoltán, a MISZ társelnöke, a szervezőbizottság elnöke.
A válogatóversenyeken díjat nyert diákok bekerültek az OTIO 2. fordulójába, és ezzel együtt a több hónapos mentorálással támogatott felkészítő programba. Ezt követi majd a 2026. májusában megrendezésre kerülő országos döntő, amelynek nyertes pályázatai pénzjutalomban részesülnek, valamint különdíjat kap majd a legsikeresebb határon túli fiatal is. A díjat nyert pályázatok készítői a felvételi eljárás során plusz pontban részesülnek a legtöbb hazai felsőoktatási intézményben. Az országos döntő három első díjas versenyzője részt vehet az EU Fiatal Tudósok 2026. szeptemberében megrendezendő európai döntőjén, emellett a legjobbak további rangos nemzetközi versenyekre is eljuthatnak, többek között az Egyesült Államokban megrendezendő tudományos versenyek világbajnokságára (Regeneron ISEF), és ott lehetnek a Nobel-díj átadási ünnepségen is. Versenyzőink részt vesznek még a Taiwan International Science Fairen, a London International Youth Science Forumon, a svájci rendezésű International Wildlife Research Weeken, az ugyancsak Svájcban megrendezett Swiss Talent Forumon, valamint a The Stockholm International Youth Science Seminaron.
A budapesti regionális válogatón bemutatkozott a Selye János Diáklabor hálózat is, amelynek interaktív bemutatóin keresztül a diákok megismerhették, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel dolgoznak a modern diáklaborokban, és egyben megismerkedhettek a hálózat céljaival és az országosan működő hálózat tevékenységével. Akik lemaradtak a regionális válogatókról, azok számára is van még lehetőség jelentkezni a 35. OTIO-ra. A pályázatokat a szervezők 2025. december 08-án hétfőn éjfélig várják az OTIO hivatalos honlapján.
