ZETApress

hírportál

Tanárokat ünnepeltünk

Kiemelkedő tehetséggondozó középiskolai tanárokat díjazott tegnap délután a Műegyetem mellett működő Pro Progressio Alapítvány. A tavaly november 07-ei díszteremi ünnepségről idekattintva olvashatunk.

Tegnap 15 órától a BME K-épület I. emeleti Dísztermében tíz kiemelkedő, matematikát, fizikát, kémiát, informatikát oktató középiskolai tanár vehette át a Pécsi Eszter Tanári Díjat, melyet a BME mellett működő Pro Progressio Alapítvány hozott létre azoknak a pedagógusoknak az elismerésére, akik tanítványaikat a műszaki és természettudományi pályák választására orientálják, valamint diákjaik hazai és nemzetközi tanulmányi és szakmai versenyeken érnek el kimagasló eredményeket.

A tanárok teljesítményét 17. alkalommal elismerő díj 2022 óta viseli Pécsi Eszter, az első magyar mérnöknő nevét, aki 1965-ben az év statikusa címet nyerte el az USA-ban. A díj elnevezésével az alapítvány ösztönözni szeretné a középiskolás lányokat a mérnöki pálya választására, valamint hangsúlyozza továbbá azt is, hogy a tudományos munkában és kutatásban ugyanolyan karrierlehetőségek állnak a nők, mint a férfiak előtt.

A Pécsi Eszter Tanári Díj elismertségét jelzi, hogy a díjátadó ünnepségen a Kulturális és Innovációs Minisztérium részéről Pósánné Rácz Annamária felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár, a Belügyminisztérium részéről Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, valamint Ferencz Orsolya országgyűlési képviselő és űrkutatásért felelős miniszteri megbízott is köszöntötte az elismerésben részesülő tanárokat.

A BME mellett működő Pro Progressio Alapítvány 17. alkalommal adta át díjat – és az azzal járó egy-egymillió forintos elismerést – a kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak. A díjazásban részesülő pedagógusok aktív tananyagfejlesztők, közösségépítők, új ismeretek és módszerek fejlesztői és terjesztői, igazi példaképek.

Hazánkban a tanulmányaikat a felsőoktatásban megkezdő diákoknak még a negyede sem választja a műszaki-és a természettudományi szakokat, és ezen belül különösen alacsony a nők száma. A Pécsi Eszter Tanári Díj nemcsak tisztelgés az első magyar mérnöknő emléke előtt, de inspiráció is egyben minden középiskolás lány számára, hogy bátran válasszák a műszaki- és természettudományi pályákat – hangsúlyozta Pakucs János, a Pro Progressio alapítvány elnöke.

Charaf Hassan, a BME rektora beszédében méltatta a középiskolai tanárok szerepét a diákok motiválásában, a középiskola és egyetem közti átmenet nehézségeinek leküzdésében. Míg Európában elsőként Svájcban, 1871-ben nyílt meg a műszaki felsőoktatás a nők előtt, Magyarországon 1895-ben engedélyezték először nők felvételét egyetemekre, kivéve a jogi és a műszaki területet. Ez utóbbi korlátozás feloldására csak 105 évvel ezelőtt, az 1918. december 7-én kiadott kultuszminiszteri rendelettel került sor.

Pécsi Eszter 1915-1918 között a Berlin-charlottenburgi Technische Hochschule hallgatója volt, de tanulmányait már a Műegyetemen fejezte be, amint a kapuk 1918-ban kinyíltak a lányok előtt. Oklevelét 1920. március 08-ai szülinapján vette át. Elismert statikus mérnök lett, az Amerikai Egyesült Államokban is ünnepelt szakember, aki 1965-ben elnyerte Az év legjobb statikusa elismerést is!

Pécsi Eszter Tanári Díj 2025 elismerésben részesültek:
01. Hipik Angéla, Kispesti Deák Ferenc Gimnázium
02. Dr. Komáromi Annamária, Budapest, XVII. kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium
03. Kováts Lívia, Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium, Budapest
04. Martonné Pálfalvi Katalin, Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa
05. Merényi Miklós, Budapesti Műszaki SzC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum
06. Dr. Mindáné Kolostori Nóra, Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium
07. Oláhné Flinta Marianna, Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium
08. Surányi László, Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen
09. Szabó Róbert, Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
10. Takács Imre, Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
A díjazott pedagógusokról szóló kiadvány idekattintva érhető el.

Ferenczi Orsolya arról is beszélt, hogy Cselényi Gyula kiképzett űrhajóst is szeretnék felküldeni az űrbe. Kérdésemre a képviselő asszony a díjátadást követő fogadás előtt elmondta, hogy mellé már nem kell újabb tartalékot kiképezni, neki Kapu Tibor lesz a vésztartaléka. Azt már csak én gondolom hozzá, hogyha Gyuszival esetleg a kilövés ellőtt történne valami, újra Tibi startolna az űrállomásra?

Szóljon hozzá!