ZETApress

hírportál

Borászati újdonságok

Innovatív borbemutatót tartottak a MATE Budai Campusán. – A mai nap mérföldkő a MATE megújulásának folyamatában! – fogalmazott dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora az intézmény és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának közös sajtótájékoztatóján, ahol bemutatkoztak a MATE új bor- és pezsgőkülönlegességei is.

A két szervezet még 2024 szeptember 24-én kötött együttműködési megállapodást, ami kapcsán dr. Gyuricza Csaba rektora kijelentette, hogy az egyetem számára rendkívül fontos minden olyan közös munka, ami az oktatást és a piaci szereplőket összeköti. – Szintén nagyon fontos célja a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával megkötött megállapodásnak a Tanács és a Magyar Mezőgazdaság Kft. közös gondozásában kéthavonta megjelenő Borászati Füzetekben való szerepvállalásunk. Fontosnak tartjuk azt, hogy magyar nyelven a szakmai ismereteket hitelesen tudjuk átadni, továbbadni a szakembereket a szakmának, és ehhez egy nagyon jó platformot, felületet jelent az 1869 óta megjelenő magazin – mondta.

Amint arra dr. Gyuricza Csaba is rámutatott, az elmúlt három évben 58 új szak indult a MATE-n, melynek során komoly fejlődésen ment keresztül a szőlészeti, borászati képzés is. – A mai nap egy mérföldkő ezen a területen, hiszen az intézet is kiveszi a részét abból, hogy a piaci igényeknek megfelelve megújítsa és modernizálja a képzési palettáját – tette hozzá. A MATE Szőlészeti és Borászati Intézete ugyanis ismét egyedülálló, az országban elsőként itt elérhető képzést indít Pezsgőkészítő mester szakirányú továbbképzési szak megnevezéssel.

A képzés célja olyan felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek kibocsátása a szőlő-bor ágazatban, specifikusan a szénsavtartamú borok készítéstechnológiájára vonatkozó ismeretekkel, akiknek átfogó szaktudása, szakmai ismeretei főként a pezsgőüzemben folyó termelésre vonatoznak, de elsajátítja a kapcsolódó analitikai, műszaki, gazdasági, jogi és kulturális ismereteket is. A 3 féléves képzés lehetősége a Törley Pezsgőpincészettel, a Garamvári Pincével, illetve a Royalsekt Pezsgőpincészettel való kiváló együttműködésnek köszönhetően jött létre.

Büszkék vagyunk arra is, hogy az egyetlen olyan kutatóhely vagyunk Magyarországon, amely a szőlő-bor ágazat területén új termékekkel tudott az elmúlt időszakban megjelenni – jegyezte meg a rektor a MATE Budai Campus II. emeletén bemutatott borkülönlegességek kapcsán.

Dr. Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára beszédében üdvözölte a MATE innovatív hozzáállását. – Az az innovációs tevékenység, ami a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet is jellemzi, megsüvegelendő és üdvözlendő. Azt gondolom, hogy az Agrárminisztériumban joggal számítunk kiemelten a MATE-ra és intézeteire. Nem véletlenül van számos együttműködésünk. Támogatjuk az egyetem innovációs törekvéseit, beleértve a MATE szerepvállalását a borászati innovációkban – húzta alá.

A 10 órai sajtótájékoztatón Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezető igazgatója és Szmilkó Gabriella, a Hegyközségek Nemzeti Tanács szakmai igazgatója is méltatták az eddigi szakmai együttműködést, egyúttal reményüket fejezték ki a közös munka folytatása kapcsán. A rendezvényen Nyitrainé dr. Sárdy Diána, a MATE Budai Campus főigazgatója, egyúttal a Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója szakmai előadásában bemutatta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem új borait, köztük az alkoholcsökkentett, vegán- és narancsborokat – melyek szintén szőlőből készülnek! -, illetve egy meggypezsgő különlegességet is.

A MATE és a HNT együttműködésének hála több közös szakmai rendezvény is megvalósulhat. Magyarország legnagyobb borversenye, az Országos Borverseny sikeres megrendezéséhez már az elmúlt években is jelentősen hozzájárult a MATE hallgatóinak szakmai közreműködése, mely idén is megtörténik, 10 szőlész-borász hallgató két napig, gyakorlat keretén belül segít a verseny lebonyolításában. Mindezek mellett a HNT aktívan részt vesz a MATE hallgatói szakmai gyakornoki programjában, április-május hónapban egy szőlész-borász hallgató szakmai gyakorlat keretén belül segíti az Országos Borverseny előkészületeit.

Amint a rendezvényen is elhangzott, az egyetemek elsődleges feladata az oktatáson kívül a kutatás, ami kapcsán pedig közismert mondás, hogy nemcsak az asztalfióknak kutatunk. Ezért rendkívül fontos, hogy a MATE Szőlészeti és Borászati Intézetében lévő kutatások a szakma érdekeit szolgálják, továbbá választ adjanak a felmerülő problémákra és kérdésekre.

Mindezek mellett kiemelt jelentőséggel bír a kutatási eredmények közlése. A borászati kutatások magyar nyelvű publikációinak legfontosabb megjelenési lehetősége a HNT égisze alatt és a Magyar Mezőgazdaság Kiadó gondozásában megjelenő Borászati Füzetek, melyet a Magyar Tudományos Akadémia A-listás tudományos folyóiratként jegyez. A mai innovatív borbemutató is több éves kutatómunka sikere, aminek eredményeit először a már említett, évente hatszor megjelenő Borászati Füzetekben jelentették meg. Fotóink a MATE Médiaközpont felvételei.

Szóljon hozzá!