Millenárisról a Bálnába
A 96. Ünnepi Könyvhetet 2025. június 12-e és 15-e között tartják meg a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén. Ezen a rendezvényen tavaly 170 kiállító vett részt 150 standdal, több mint ezer dedikálást és számos kísérő programot tartottak. 2024-es fotóink MKKE/Déry Ágoston és MTI/Krizsán Csaba felvételei.
A jubileumi 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra 2025. október 02-a és 05-e között új helyszínen: a Bálnában kerül sor, az esemény díszvendég-országa Románia, díszvendége pedig Janne Teller dán írónő lesz. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál helyszíne az elmúlt években a Millenáris park volt, a tavalyi rendezvényen csaknem 150 kiállító volt jelen – közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése.
Janne Teller, az elsősorban a Semmi című regény szerzőjeként ismert dán írónő két évvel ezelőtt vett részt a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztiválon, 2016-ban pedig a könyvfesztiválon volt magyarországi kiadója, a Scolar vendége. A közgazdász végzettségű írónő korábban az ENSZ és az Európai Unió tanácsadójaként dolgozott olyan veszélyeztetett térségekben, mint Tanzánia, Mozambik vagy Banglades. Szakterülete a konfliktuskezelés volt. Semmi című regénye hozta meg a világhírt számára: főszereplői iskolások, akiknek egy osztálytársuk kijelenti, az életben semminek sincs értelme, ezért kivonul az osztályteremből.
A könyv dán fogadtatása nem volt zökkenőmentes: támadták tanárok és politikusok is. A Semmi 2001-ben elnyerte a dán kulturális minisztérium Gyermekkönyv-díját, sőt azóta már kötelező olvasmány a dán iskolákban és Európa több más államában is használják az oktatásban. Magyarul eddig megjelent kötetei: Semmi (regény, 2011), Ha háború lenne nálunk (regény, 2012), Minden (novellák, 2015), Macskaköröm (regény, 2017). A Semmi színpadi változatát, egy zenés-bábos pszichothrillert 2013-ban mutatta be a Budapest Bábszínház, a produkcióban a Quimby-dalai hangzottak el.



