ZETApress

hírportál

Dékányi újítások

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem oktatónője három módszert vezetett be a matematikatanítás hatékonyságának növelése érdekében – tudatta Cseri-Gódor Kitti, a MATE Médiaközpont kommunikációs munkatársa.

Az utóbbi száz évben jelentősen megváltoztak a hatékony tanulásról, a tartós tudásról vallott nézetek, hiszen évről évre egyre többet tudunk a tanulási folyamatról. Vajon hogyan lehet hozzájárulni, hogy az egyetemi hallgatók minél hatékonyabban sajátítsák el a matematikai ismereteket. A MATE-n folyamatosan keresik azokat a módszereket, melyek segítségével minél érthetőbben és élvezhetőbben lehet átadni a szükséges ismereteket a hallgatóknak.

Dékány Kornélia Éva, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem matematika oktatója három módszer alkalmazását vezette be. Az első a játékosítás, amelynek lényege, hogy a különböző játékokra jellemző elemek (kíváncsiság, szocializálás vágya, tudásvágy kielégítése, kutatási vágy és a tervezés igénye, teljesítényre való törekvés, feszültségigény, versenyszellem, szereplési és elismerés utáni vágy) az új ismeretanyagra is átvihetők. – A játékelemek egyrészt ösztöneinkhez, másrészt a környezet igényeihez kötődnek és sokféle módon átszövik a játékot, kiegészítik egymást – hangsúlyozza a módszer előnyeit a MATE oktatónője hozzátéve: Ez a fajta módszer ösztönzi a hallgatót, hogy a matematikai fogalmakat, eljárásokat új formában – akár a régi tartalmakat is – játékosan sajátítsa el.

A játékosításra jellemző példák a különböző csoportos tevékenységek, mint a kártyajátékok és társasjátékok, melyek közül a Memóriajáték, a Hatökör kártyajáték vagy a Ki nevet a végén? a legismertebbek. A Memóriajáték során azonos értékű, különböző alakban megadott matematikai kifejezéseket kell összepárosítani, míg a Hatökör elnevezésű játéknál 01-től 66-ig minden egyes természetes szám helyett olyan művelet szerepel, amelynek eredménye az adott szám. A Ki nevet a végén? játéknál – az eredeti játék szabályaihoz hasonlóan – a helyes válaszért jutalomlépés jár, a pozitív megerősítés elvének alapján. – Lényeges információ, hogy a játékosítás alkalmazásával nem végzünk el kevesebbet a tervezett tananyagból, a matematikai témákkal oldott légkörben, aktívan, jókedvvel találkoznak a hallgatók. Mindezeknek köszönhetően elmondható, hogy a matematikai kompetenciák fejlődése mellett fejlődött a hallgatók kommunikációs- és szociális készsége is – mondta Kornélia asszony.

A másik nagy csoportot a kooperatív tanulási technikák alkotják. A kooperatív csoportmunka keretében a tanulók együttes munkát végeznek, így egyaránt felelősek egymás tanulási eredményeiért és a sajátjukért. A módszer nagy előnye, hogy sok lehetőséget ad a tanulók egymás közötti kommunikációjára, egymás segítésére. A MATE oktatója részletesen kidolgozta az egyes technikák alkalmazhatóságát az egyes anyagrészekre, valamint elkészítette a szükséges segédeszközöket is. A módszer elemei voltak a Körforgás elnevezésű feladat, amelynek célja az ismerkedés, kötetlen beszélgetés. Tapasztalatok alapján 20 perc elegendő volt ahhoz, hogy a csoportban párbeszédek alakuljanak ki, ugyanakkor nem vált unalmassá a játék. A kooperatív tanulási módszerek csoportjába sorolható a Villám-randi, amelynek lényege, hogy a hallgató először leírás segítségével érti meg egy feladat megoldását, majd azt elmagyarázza társának, aki az ő magyarázata alapján érti meg a feladat megoldását és így tovább. A Sorbarakás nevű feladatot olyan anyagrésznél érdemes alkalmazni, ahol fontos a lépések sorrendje.

A MATE oktatója összehasonlította a Matematika I. tárgyban a félév során szerzett összpontszám alapján a csoportban járó hallgatók átlagát az évfolyam átlagával. Az eredmény szerint a vizsgált csoport átlageredménye 61%, míg az évfolyamé 39% volt. A kooperatív módszer alkalmazása tehát a tanulmányi előmenetel szempontjából is hasznos volt.

A harmadik nagy csoport az előhívásos tanulás. – Arra törekszünk, hogy az elsajátított ismereteket és eljárásokat tároljuk és szükség szerint előhívjuk, felidézzük és valamilyen formában felhasználjuk! – mondta a matektanárnő hozzátéve: Számos kutató úgy véli, hogy az ismeretek előhívása (teszt, feleltetés, dolgozat, vizsga) nem kárba veszett idő, hanem a tanulás eszköze. Az ismételt felidézés erősíti a memóriát. Egy adott ismeret, illetve eljárás reprezentációja azokat a környezeti elemeket is tartalmazza, amelyek között a tanulás megvalósult. Tehát, ha a tanulás és az előhívás ugyanabban a kontextusban valósul meg – akár érzelmi, akár fizikai állapotra gondolunk -, akkor lényegesen jobb előhívási teljesítményhez vezet.

Az előhívásos tanulási módszer három eleme az óravégi számonkérés, az egy héten belül elkészítendő házi feladat, illetve a következő óra eleji célzott ismétlés. A jól időzített előhívás megakadályozza a téves információ rögzítését, korrigálja azt a tudáshálóban. A teszteléssel a tanár a fontos momentumokra (feltételek, kivételek, lényegesebb tulajdonságok) irányíthatja a diákok figyelmét.

Szóljon hozzá!