ZETApress

hírportál

Belvárosi ösztöndíjátadó

Fontos, hogy lehetőséget adjunk a gyerekekben meglévő tehetség és szorgalom kibontakozásának, az ösztöndíjrendszer pedig biztonságot ad tanulmányaikhoz – mondta az Országgyűlés elnöke az MBH Bank, a Waberer’s International és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös ösztöndíjátadó ünnepségén 14 órától a Váci utcai bankszékházban.

Kövér László, aki egyben az NGYSZ Magyar Egyesület elnöke is hozzátette: a felnőttek feladata a jövő generációjának védelme. A házelnök kiemelte, ahhoz, hogy a gyerekek egyszer szintén ebbe a támogató szerepbe lépjenek, most tesznek meg egy fontos lépést azzal, hogy szorgalmukat, tehetségüket kibontakoztatva jól tanulnak. Fotóink MTI / Kovács Attila felvételei.

A politikus a szponzorok, a gyermekmentő szolgálat, a tanárok és a szülők támogatását megköszönve kitért a családi háttér fontosságára. Elmondta, hogy az ösztöndíjban részesülő gyermekek az átlagosnál nehezebb anyagi körülmények között nevelkednek, de mindenképpen átlag felettinek tekinthető az, hogy a szülők fontosnak tartják gyermekük tehetségének kibontakoztatását. A tavaly november 24-ei díjátadóról idekattintva olvashatunk.

Edvi Péter, az NGYSZ alapító elnöke azt kérte a gyermekektől, hogy továbbra is tanuljanak jól, hiszen a támogatottság feltétele a legalább 4,5-ös tanulmányi átlag megtartása. Kiemelte: büszkeséggel tölti el, hogy az ösztöndíjasok 80-90%-a eljut a diplomáig, gyakran a mesterképzésig is.

Egerszegi Ádám, az MBH Bank általános vezérigazgató-helyettese az esemény házigazdájaként arról beszélt, hogy kiemelkedő az a partnerség, amely már 1997 óta tart az NGYSZ és a bank, illetve annak elődje között. – Magyarország jövője és így a mi jövőnk is a fiatalok kezében van – fűzte hozzá jelezve, ezért kiemelt figyelmet fordítanak rájuk és támogatásukra.

A tehetséges gyermekek ösztöndíjprogramját kiemelt ügynek nevezte, azt mondta, hisznek abban, hogy az MBH-ösztöndíjasok nemcsak a saját életüket, hanem a környezetükben élőkét is jobbá fogják tenni, ha megkapják azt a segítséget, amelynek révén a tehetségüket, a szorgalmukat kamatoztathatják.

Fészki-Fehér Katalin, a Waberer’s International Nyrt. HR-igazgatónője elmondta: az ösztöndíj elnyerése a kitartás, a szorgalom és a tehetség ünneplése. A gyermekek bebizonyították, hogy nehéz körülményeik ellenére is képesek csodálatos eredményeket elérni és példát mutatni – tette hozzá.

A gyermekmentő szolgálat, az MBH és a Waberer’s közreműködésével jelenleg 150 fiatal tanulmányaihoz nyújtanak támogatást. A programba olyan diákok jelentkezhetnek, akik befejezték az általános iskola 1-2. osztályát, a tanulmányi eredményük 4,5-ös átlag feletti és családjukban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az 55 ezer forintot.

Szóljon hozzá!