Tudós nők a könyvtárban
Három kutatónőt díjaztak ma 17 órától a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár I. emeleti Dísztemében: dr. Borbély Éva egyetemi docens orvos, dr. Pápa Zsuzsanna fizikus és dr. Turiák Lilla gyógyszerész kapták idén a L’Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért nevű díjat kiemelkedő kutatási eredményeikért.
22. alkalommal adták át idén a kivételes tehetségű magyar kutatónőknek járó, hét és félmillió forint összdíjazású elismerését. A díj alapítói azt szeretnék elérni, hogy minél több tehetséges, sikeres nő legyen ismert és elismert a pályáján. A hölgyeket Brigitte Streller, a L’Oréal Magyarország, Csehország, Szlovákia ügyvezető igazgatója, dr. Soós Gábor, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság főtitkára és prof. dr. Ádám Veronika akadémikus, a zsűri elnöke köszöntötte Jakubcsek Gabriella moderálásával.
Megtudtuk tőlük, hogy az elmúlt 22 évben 60 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, így a vállalat eddig több mint 87,5 millió forintot osztott szét a magyar tudósnők között. A több mint két évtized alatt a díjazottak tanítványai közül is többen kapták meg az elismerést, valamint a díj kutatónőket és kutatócsoportokat hozott össze, akik később közös projekteken dolgoztak együtt. A program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia.
Dr. Borbély Éva kutatásaival a központi idegrendszeri betegségek, mint például az időskori memóriazavar, stressz, szorongás, depresszió, és a krónikus fájdalommal járó kórképek közötti kapcsolat megismeréséhez járul hozzá. A Pécsi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének munkatársa munkája során azokat a területeket vizsgálja az idegrendszerben, ahol a fenti pszichés és a fizikai fájdalommal járó betegségek hírvivő molekulái találkoznak, és kapcsolatba kerülnek egymással, célja, hogy pontosan megismerje, milyen folyamatok mennek végbe a központi idegrendszerben, és az ott történt kapcsolódások milyen hatással vannak a betegek állapotára.
Az összefüggések feltárása a jövőben segítheti az olyan terápiák bevezetését, amelyek egyszerre több betegséget is kezelhetnek. Munkájának eredménye olyan finomhangolásra képes gyógyszerkészítmények kifejlesztése lehet, amelyek esetén kevesebb mellékhatással érhető el javulást a betegeknél.
Dr. Pápa Zsuzsanna, az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet és a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatója azt vizsgálja, hogy a különböző mintázatú, alakú fémek lézeres lövésével mennyi energia összpontosul. A kutatónő azon dolgozik, hogy a fény ténylegesen oda koncentrálódjon, ahol a reakciók lejátszódnak, ahol az energia a legnagyobb mértékben keletkezik. Kutatásának eredményei a jövőben hatékonyabb napelemrendszerek fejlesztéséhez vezethetnek, amelyek kisebb felületen a megfelelő fémmintázatokkal több energiát állítanak elő. Munkájának az informatikára is jelentős hatása lehet a jövőben.
A fémek lézeres megvilágításakor az elektronok hullámokban terjedni kezdenek, ez a tulajdonság információ továbbításra is felhasználható. A fényhullámok nagyságrendekkel gyorsabb működést tesznek lehetővé, mint a számítógépekben használt elektronikai megoldások, ez azt jelenti, hogy a valós gyorsaságuk ezerszeresére nőhet. A fényalapú információ átadás lehetővé teszi majd, hogy olyan műveletek, amelyek megoldása eddig napokba tellett, pár óra alatt megvalósuljanak.
Dr. Turiák Lilla, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont MTA-TTK Lendület Glikán Biomarker kutatócsoport vezetője a tüdőrák és prosztatarák kutatásával foglalkozik. Munkája során olyan módosulások azonosít a tüdőrákos betegek mintáiból, amelyek összefüggésbe hozhatók azzal, hogyan reagál majd a beteg egy adott kezelésre. Hosszú távú célja egy egyszerű vérvizsgálat kidolgozása, amelynek segítségével a terápiák kimenete előre jelezhetővé válik. Kutatásai a prosztatarákra is kitérnek, bár itt a kezelések eredményesebbek, de a daganattípus kezelésében is létfontosságú lehet a betegség lefolyásában kulcsfontosságú szereplők azonosítása.
