ZETApress

hírportál

Szkopjei kereskedőház

MegnyitásSzkopjében nyílt meg az újabb magyar kereskedőház. A keleti nyitás-stratégia része a balkáni kereskedelmi pozíciók megerősítése. A balkáni nyitás jegyében Macedónia fővárosában, Szkopjében nyitotta meg ma 12. képviseletét a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. ? tudtuk meg Árgyellán Edinától.

A megnyitón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-helyettes kiemelte: a kereskedőház létesítésének célja az, hogy elősegítse a két ország kölcsönös gazdasági növekedését, Magyarország növelhesse exportpozícióját a Nyugat-Balkánon, valamint újabb piaci lehetőséget teremtsen a hazai kis- és középvállalkozások számára.

? A magyar kis- és középvállalkozások egyre fokozottabb érdeklődést mutatnak a nyugat-balkáni piacok iránt. Ezt bizonyítja, hogy a Macedóniával folytatott kereskedelmünk a válság után ismét fejlődésnek indult ? mondta Kun Gábor az MNKH vezérigazgató-helyettese, majd hozzátette: A szkopjei képviseleti iroda célja, hogy elősegítse a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok bővülését Macedónia és Magyarország között, valamint, hogy ösztönözze a magyar cégeket minél több üzleti kapcsolat kialakítására és támogassa azok megvalósulását. ? Az eseményen részt vett Nikola Popovski macedón külügyminiszter és Bekim Naziri gazdasági miniszter is. Nikola Popovski kiemelte a kétoldalú kapcsolatok fejlődésének lehetőségét, Bekim Naziri pedig felhívta a jelen lévő üzletemberek figyelmét, hogy éljenek a kereskedőház adta lehetőségekkel.

Magyarország még 2011-ben kötött Gazdasági Együttműködési Megállapodást Macedóniával, majd két évvel később, 2013. február 19-20-a között rendezték meg Budapesten a Magyar?Macedón Kormányközi Gazdasági Vegyes-bizottság alakuló ülését. Az esemény alkalmából együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Kereskedelmi és iparkamara, valamint a Macedón Gazdasági Kamara, továbbá a turisztikai területen történő együttműködés fejlesztése céljából a szakterületért felelős minisztériumok képviselői is.

Átvágás2013. május végén került sor a GVB társelnökök újabb hivatalos találkozójára Szkopjében. A találkozók során a felek megállapodtak az energetika, turizmus, építőipar és környezetvédelem területén történő még hatékonyabb kétoldalú együttműködésről. A megbeszélésekkel egy időben üzletember találkozót is tartottak, amelyen a két ország nagyvállalatainak szakemberei vettek részt.

Magyarország számára Macedónia ma a befektetések és a kereskedelem terén a dél-kelet európai régió egyik fontos, folyamatosan bővülő, ígéretes piaca, így nem meglepő, hogy Azerbajdzsán, Kazahsztán, Oroszország, Kína, Törökország, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Jordánia, Laosz, Vietnam és Szingapúr után Macedóniában is magyar kereskedőház létesül. A Janakievszki Szásó vezette iroda Szkopje kormányzati negyedében található, a minisztériumi épületek, illetve az új uniós központ közelében.

Szóljon hozzá!