Megnyílt a Kapu
– Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak – mondta délelőtt Kapu Tibor a Ferihegyi Repülőtéren, miután újra magyar földre lépett. Fotóink MTI/Bodnár Boglárka felvételei.
A kutatóűrhajós a Magyar Honvédség repülőgépével érkezett Budapestre, ahol a gépből kiszállva magyar zászlót lengetett. A repülőtéren Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős kormánybiztos, Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkára, Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós és Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós mellett családja, barátai is köszöntötték. Barátnő viszont nem várta és később sem árulta el, hogy milyen hölgy az ideálja.
Kutatóűrhajósunk az Axiom-4 misszió tagjaként június 25-e és július 15-e között 20 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol 25 tudományos kísérletet hajtott végre. – Magyarország két hét alatt éveket lépett előre olyan meghatározó területeken, mint az orvostudomány, az anyagtudomány, a sugárzásmérés, a biológia, a fizika, a meteorológia és az agrármérnökség. A tudományos kutatások sajátossága persze, hogy még jó pár hónapba beletelik, amíg felmutathatjuk az eredményeinket – jelentette ki hozzátéve: már alig várják, hogy ezekről beszámolhassanak.
– Csillagos ötöst kaptunk, a magyarok által összeállított tudományos portfólió sikeressége ugyanis meghaladta a NASA által végzett kísérletek átlagos sikerességi rátáját. Minden egyes alkalommal, amikor valamilyen látványos vagy jelentős kísérletet hajtottam végre az űrállomáson, a velem odafönt dolgozó kollégáim elismerően mondogatták egymást között, hogy nézd, a magyarok mit hoztak ide! – mondta Tibi hozzátéve: a most kezdődő izgalmas korszak arról szól majd, hogy az ország számos pontján kiértékelik és tovább-fejlesztik a kísérleteket, valamint előkészítik az űrkutatás magyarországi jövőjét.
– Ahogyan egy nyíregyházi srác eljuthat a világűrbe, úgy egy kis ország is alkothat nagyot a világ legnagyobb kihívásokat rejtő tudományterületén. Nem kell hozzá semmi más, csak kitartás, alázat, találékonyság és némi szerencse, egyszóval: magyarnak kell hozzá lenni! – összegzett hozzátéve, hogy az ő és sok más ember életében egy korszak lezárult, és egy új kezdődik. – Az előző korszak a megszámlálhatatlan szépsége mellett sok fáradozással, bonyodalommal, lemondással és áldozattal járt, ezeken a megpróbáltatásokon a szeretteim, a családom és a barátaim segítettek át – fogalmazott. Arról is beszélt, hogy a felbocsátás után először meglátni a Földet káprázatos élmény volt: meglepődött, hogy mennyire fényes és színes a bolygó, de a legérzelmesebb pillanat az volt számára, amikor Magyarországot az ülésbe szíjazva először meglátta.




