Panaszkodik a TIM
A Transparency International Magyarország a Strasbourg-i Emberi Jogok Bírósághoz fordult a szuverenitásvédelmi törvény ügyében – tudatták sajtósaik.
A Transparency International (TI) Magyarország panaszt nyújtott be az Emberi Jogok Európai Bíróságához a szuverenitásvédelmi törvény miatt. A Szuverenitásvédelmi Hivatalt létrehozó jogszabály súlyosan sérti a véleménynyilvánítás szabadságához, a tisztességes hatósági, illetve bírósági eljáráshoz, és a jogorvoslathoz fűződő, az Alaptörvény mellett az Emberi Jogok Európai Egyezménye által is védett, alapvető jogokat.
A Transparency International Magyarország meggyőződése szerint a szuverenitásvédelmi törvény számos rendelkezése ellentétes az Alaptörvénnyel. A tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz, valamint a szólás és véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapvető jogok sérelme miatt 2024. nyarán az Alkotmánybírósághoz fordultunk, és kértük a szuverenitásvédelmi törvény érintett rendelkezéseinek a megsemmisítését. Mindezt azután tettük, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal egyedi – átfogó jellegű – vizsgálatot indított a TI Magyarország ellen. A hivatal létrejöttét és működését, valamint az ellenünk indított eljárást összeegyeztethetetlennek tartjuk az Alaptörvénnyel.
Az Alkotmánybíróság jóformán rekordgyorsasággal utasította el az alkotmányjogi panaszunkat. Az AB megállapította: közigazgatási hatáskör gyakorlására és jogkövetkezmény (szankció) alkalmazására irányuló lehetőség hiányában a Szuverenitásvédelmi Hivatal nem tekinthető közigazgatási hatóságnak. Márpedig – az Alkotmánybíróság szerint -, ha a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentései nem minősülnek sem hatósági, sem más közigazgatási döntésnek, akkor azokkal szemben jogorvoslatot sem szükséges biztosítani! Emiatt az AB nem találta alapjogsértőnek azt, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal eljárásával és a jelentéseiben foglalt állításokkal szemben nem lehet bírói úton jogorvoslattal élni.
Mivel a magyarországi lehetőségek kimerültek, a TI Magyarország az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Azt kérjük a strasbourgi testülettől: mondja ki, hogy a szuverenitásvédelmi törvény alapjogokat sért, és állapítsa meg, hogy a törvény nyomán nem érvényesülnek a TI Magyarország véleménynyilvánításhoz és jogorvoslathoz fűződő egyezményes jogai. A TI Magyarországot az eljárásban a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda képviseli.
