ZETApress

hírportál

Ukránok a Római parton

Háromszáznál is több ukrajnai menekült gyermek táborozik az Ökumenikus Segélyszervezet jóvoltából a nyár folyamán. Egész nyáron több turnusban zajlanak napközis táborok ukrajnai menekült gyermekek számára a Magyar Cserkészszövetség és az Ökumenikus Segélyszervezet szervezésében Budapesten és Nagykovácsiban.

A nyolc nyári héten át tartó alkalmak során több piknik jellegű élménynapot tartanak a szervezők, ahol egymással is találkozhatnak a különböző táborokban részt vevő gyerekek. A mai sajtónyilvános alkalmon különleges kreatív foglalkozásokon vehettek részt a fiatalok: fafaragó műhely költözik a táborba, illetve közös munkában egy mozaikos tájképet is festenek művészetterapeuta vezetésével, a gazdag ebédet követően pedig tűzoltó-show, mesemondás, Duna-parti séta és több társasjáték is része lesz a programnak. A foglalkozásokba Mezei Léda színésznő, az Ökumenikus Segélyszervezet ismert önkéntese is bekapcsolódott a Nánási úti BiPi Villában.

Az összesen 300 gyermeket fogadó nyári táborok célja többek között, hogy a másfél éve tartó ukrajnai háború elől hazánkba menekült gyermekek számára lehetőséget biztosítsanak új közösségek építésére, élménypedagógiával segítsenek feldolgozni az átélt traumákat és erősítsék az otthontól távol töltött idő alatti kitartást. Mindemellett a táborok a szülőket is tehermentesítik a szeptemberi iskolakezdésig.

Szóljon hozzá!