Karácsonyi vásárok Bécsben
Hamarosan nyitnak a karácsonyi vásárok Bécsben. A hagyományos helyszínek mellett falusi karácsonnyal, jurtával és vegán karácsonyi vásárral is készül az adventi időszakra az osztrák főváros. A messze földön híres Christkindlmarkt karácsonyfáján november 16-án szombaton ragyognak fel az ünnepi fények.
A Bécsi Piacfelügyelethez érkezett kérelmek alapján idén összesen húsz helyen rendeznek karácsonyi vásárt az osztrák fővárosban. Az Ausztriából és a világ legkülönbözőbb szegleteiből érkező látogatók városszerte több mint ezer standnál válogathatnak a különféle anyagokból és technikákkal készült kézműves termékekből, illetve szürcsölhetnek puncsot, forralt bort vagy majszolhatnak egy kis sült gesztenyét ? tudatta a Eurocomm-PR Budapest, Bécs Város Külképviseleti Irodája.
Új helyszín az Alm Advent a Leopoldstadtban, ahol a falusi karácsony hangulatát szeretnék megidézni a városlakók számára. Éppen ezért a csúcs-időszakokban fejenként 2 euró kézműves hozzájárulást kérnek a látogatóktól, hogy elkerüljék a tumultust és mindenki nyugodtan, a saját ritmusában nézelődhessen. A Messeplatzon felállított vásárban az árusok nyitott standok helyett faházakban, úgynevezett stubékban kínálják termékeiket, a gyerekek pedig hatalmas asztaloknál süthetnek együtt kekszet vagy készíthetnek apró karácsonyi ajándékokat. Este 7 órakor pedig közös énekléssel várják a látogatókat.
Idén ünnepli 25. születésnapját a Spittelbergi karácsonyi vásár, ahol szinte kizárólag fenntartható termelésből származó árukat kínálnak, az étel és italválaszték nagy része pedig bio. Ráadásul egy jurtában mongol teve-, jak- és kasmírgyapjúból készült ruhákat, kabátokat, sálakat és sapkákat kínálnak.
Igényes áruválasztéka mellett változatos zenei programja miatt népszerű a Karlsplatzon található karácsonyi vásár, az Art Advent, amely viszonylag későn, november 22-én pénteken nyit. Amíg a felnőttek a színpadnál a fellépőket hallgatják, addig a gyerekek puha szalmavilágban tombolhatják ki magukat vagy hajtányozhatnak.
Azoknak, akik az imperiális kulisszákat szeretik, idén is a Maria-Theresien-Platzon vagy a Schönbrunni Kastély díszudvarán felállított karácsonyi vásárokat érdemes választaniuk. Előbbi november 20-án szerdán, utóbbi november 23-án szombaton nyit. Az Am Hof karácsonyi vásárán a nemes giccs mellett pezsgőbár várja a látogatókat. 10. születésnapját ünnepli a Stephansplatzon megrendezett karácsonyi vásár, ahol főleg Ausztriából származó kézműves termékek sorakoznak a standokon.
Noha a legtöbb vásár november 15-16-án nyit, a Türkenschanzparkban már ma, november 13-án indul a szezon, a MuseumsQuartier udvarán pedig múlt hét óta tart a Téli ébredés. Az Mqbis-nak nevezett pavilonokban puncsvariációkkal, forralt borral, sült krumplival, mindenféle sült kolbásszal, gesztenyével és más hasonló földi jóval várják azokat, akik a szokásos giccs nélkül is el tudják képzelni a karácsonyt. Többek között fényfestés, koncertek, curling, felolvasóestek, DJ-k és stand up-osok teszik teljessé a programot. Az első adventi hétvégén pedig több mint száz designer mutatja be kreációit az MQ karácsonyi vásárán, a WeihnachtsQuartierban.
Egy híján negyven koncerttel ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Práterben, a Riesenradplatzon megrendezett karácsonyi vásár, míg az Arcotel Kaiserwasserben helyet kapó vegán karácsonyi vásárnak Heather Mills, Paul McCartney egykori felesége lesz a sztárvendége. A vegán élelmiszerek és termékek mellett 3 euró belépődíj ellenében számos izgalmas előadást hallgathatnak meg ennek az életformának az elkötelezettjei.
A legnagyobb karácsonyi vásár idén is a Bécsi Városháza előtt található Christkindlmarkt lesz, ahol osztrák és külföldi termelők, kézművesek kínálják termékeiket, finomságaikat összesen 152 standnál. Mindig ez a vásár ad helyet az osztrák főváros karácsonyfájának, amely idén Salzburgból érkezett. A 32 méter magas 130 éves fenyőt két daru segítségével, szakadó esőben állították fel, a kétezer ledből álló díszkivilágítást november 16-án szombaton 17:30-kor kapcsolja fel rajta Bécs polgármestere, Michael Ludwig és Salzburg tartományi vezetője, Wilfried Haslauer. A hatalmas fenyő közvetlen közelében található a Jézuska színpad, ahol kórusok éneke és fúvósok zenéje teszi teljessé a karácsonyi hangulatot. Tradicionálisan a Városháza előtti park, a Rathauspark ad helyet a Bécsi Karácsonyi Álomnak, a Wiener Weihnachtstraumnak, ahol igazi mesevilágba csöppennek a gyerekek körhintával, korcsolyapályával, és rénszarvas-szánnal. Akárcsak tavaly, idén is itt kanyarog majd a 12 kézzel készített betlehemi jászolból álló ösvény, és itt található a látogatók egyik kedvenc fénykép-motívuma, a kétszáz vörös szívvel feldíszített Herzelbaum.
A Christkindlmarkt Michael Ludwigot, Bécs polgármesterét is újra meg újra elvarázsolja: Ez a rendezvény tradíció, kultúra, csillogó gyerekszemek és az együtt töltött békés idő összehasonlíthatatlan egyvelege annak a legszebb formájában. Bécs a Christkindlmarkttal a lakói és a vendégei számára egyaránt lehetőséget szeretne adni arra, hogy ebben a gyönyörű városban harmóniában, békében és szeretetben töltse a karácsony előtti időszakot ? mondta el a városatya.


