ZETApress

Március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából megemlékezünk az ismert eseményekről és szereplőkről. Gondolunk a győztes, vesztes csatákra is, a vitéz katonákra, tábornokokra. A hadi eseményekben mindig van egy közös pont: a csaták sérültjei, sebesültjei.

Mi az ő sorsuk, ki foglalkozott velük, ki látta el őket, hogyan vészelték át, hogyan élték túl a harcokat? ? teszi fel a kérdést Nagy Ákos, VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda. A végül vesztett ügyekhez sokszor a történelmi kényszer vagy saját meggondolatlanságunk vezet el. Ugyanakkor minden éremnek két oldala van: habár a vesztes oldalon állunk az események végén, az időközben elért vívmányok, cselekedetek miatt valami olyan maradandó is létrejön, ami hazánk és a világ hasznára is szolgál.

E gondolat igaz az 1848/49-es forradalom és szabadságharc időszakára. Abban az időben ismét a saját kezünkbe vettük a sorsunkat és szembeszálltunk Európa akkori egyik legnagyobb hatalmával ? sőt, az események vége felé mindjárt kettővel is: a Habsburg- és az Orosz Birodalommal. Az eseményeket, azok okait és következményeit mindannyian jól ismerjük, ezzel együtt a győztes, vesztes csatákat is, a vitéz katonákat, tábornokokat, az és még némely császári tiszt neve is felmereng. E két év azonban nemcsak katonai, hanem számos társadalmi vívmányt is eredményezett, gondoljunk csak a híres 12 pontra!

A hadi eseményekben mindig van egy közös pont: a győztes és vesztes csaták sérültjei, sebesültjei. Kossuth Lajos ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választása utáni egyik első intézkedései közé tartozott húgát, Zsuzsannát kinevezni az összes tábori kórházak főápolónőjének. 1849 áprilisában járunk, a harcok csaknem egy éve zajlanak. A magyar honvédség ebben az időszakban aratja legnagyobb győzelmeit, ez a dicsőségesnek is mondott tavaszi hadjárat. A pontos terv magyar részről arra irányult, hogy a császári csapatokat bekerítsék, az ostromlott Komáromi erődöt felmentsék, az úgynevezett mellék-hadszíntereken pedig Erdélyből és a Délvidékről is kiűzzék a császári csapatokat.

Volt azonban még egy esemény, ami erre az időszakra esett: miután a debreceni országgyűlés április 14-én a Függetlenségi Nyilatkozatban kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, Kossuthot pedig ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották, az ő egyik első intézkedései közé tartozott 1849. április 16-án húgát, Zsuzsannát kinevezni az összes tábori kórházak főápolónőjének. Mivel a honvédség sebesültjeinek és betegeinek ellátása továbbra sem volt túlzottan szervezettnek mondható (kiváltképpen az isaszegi csata után), Zsuzsannának feladatául a harcoló csapatok számára létesítendő tábori kórházak felállítását szabták.

Jóllehet már korábban is létezett a Hadügyminisztériumon belül egészségügyi osztály Flór Ferenc vezetésével, azonban a debreceni országgyűlésen ennek újjászervezéséről is intézkedtek, a minél hatékonyabb működés, valamint új tábori kórházak felállítása végett. Érdemes megjegyezni, hogy nem mindenki értett egyet a kinevezésével. A tiltakozók között volt például Görgey Artúr is, aki nehezményezte, hogy egy ilyen fontos és összetett feladatot egy nőre bíztak.

Kossuth Zsuzsanna hamar belátta, hogy elsősorban a higiénián, az ápolók létszámának növelésén, valamint a mobilitáson kell először változtatni: az újonnan felállítandó tábori kórházakban az akkoriban megszokottnál korszerűbb formában látták el a sebesülteket, ügyeltek arra, hogy ne legyen túlzsúfoltság, valamint hogy a harctér közelében, de úgy a hátországban is legyen hol ellátni a sebesülteket. Dolgozóból, ápolóból azonban továbbra is hiány volt, ezért egy héttel kinevezése után Zsuzsanna kiáltványt intézett a magyar nőkhöz, felhívva figyelmüket arra, hogy háború idején milyen nagy szükség van az ő munkájukra a sérültek ápolásában. Kérése meghallgattatásra talált, hiszen önkéntesek százai csatlakoztak az újonnan felállított tábori kórházaihoz.

Nem telt el sok idő, immár 72 tábori kórház fogadta a harctérről érkező sérült katonákat ? akár barátról, akár ellenségről volt szó. Sokan a szemére vetették azt is a politikusok, katonák egyaránt, hogy nem tudja magát függetleníteni a filantrópiájától, miszerint mindenkinek egyformán akar segíteni, legyen szó hős honvédről vagy ellenségről. Akkor még nem tudhatta, hogy éppen ez fogja majd megmenteni a szabadságharc bukása után a sokéves börtöntől, hiszen császári tisztek tanúskodtak mellette, mondván, ők is ugyanolyan ápolásban részesültek, mint a magyarok.

Habár a magyar szabadság ügye elbukott, Kossuth Zsuzsanna általa alkotott, szervezett keretek között végzett ápolás, mint szakma létrejött. Számos, általa bevezetett újítás miatt pedig a sebesültek, betegek ellátása feljavult, szervezettebbé vált, olyannyira, hogy azt a későbbiekben is alkalmazták idehaza és külföldön egyaránt. A magyar ápolók napjáról, Kossuth Zsuzsanna február 19-ei születésnapjáról idekattintva olvashatunk.