ZETApress

hírportál

Gyógyszerészek a Sofitelben

Higyisán IlonaA Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával a Magyar Gyógyszerész-tudományi Társaság, a Magyar Gyógyszerészi Kamara ? a Roche Magyarország Kft. támogatásával ? célkitűzéseiknek megfelelően immár harmadik alkalommal pályázati felhívást tettek közzé az Év Gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám címek elnyerésére.

A harmadik alkalommal megrendezésre került Év Gyógyszerésze pályázaton idén a legnagyobb változás az volt, hogy csak előzetes szavazatok alapján juthattak be a jelöltek. A szakma oldaláról éppúgy érkeztek jelölések, mint a páciensektől. Összesen 20 gyógyszerészt választottak ki a szervezők, akik közül az Év Gyógyszerésze 2013-ban Dr. Higyisán Ilona, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főgyógyszerésze lett Budapestről. Kiemelkedő pályázatukkal további kitüntetésben részesültek még: Dr. Zolnay Kriszta ? Kígyó Patika, Szeged, Dr. Kovács Erzsébet ? Kenézy Gyógyszertár, Debrecen, valamint Dr. Benkő Zsolt Ernő ? Benkő Patika, Jánoshalma ? tudtuk meg a tegnapi sajtóebéden, a Hotel Sofitelben.

Az idei évben valamivel több, mint négyezer szavazat érkezett a kollégákra, mellyel az érdeklődés meghaladta a korábbi évekét. A pályázat legfőbb célja idén is az volt, hogy az arra méltó gyógyszerészek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot kapjanak munkájukhoz, elismerve annak követésre méltó minőségét. A szintén harmadik alkalommal megrendezésre került Kedvenc Patikám pályázaton a legfontosabb cél a betegek patikai szolgáltatásokkal való elégedettségének felmérése volt. Az érdeklődést és a patikába látogató betegek lelkesedését mutatja, hogy a múlt évhez hasonlóan igen szép számban érkeztek szavazatok. A több, mint 2500 résztvevő patika közül, a 2013-as év Kedvenc Patikája: Hárs Gyógyszertár ? Hajdúsámson. További helyezettek pedig: Kígyó Gyógyszertár ? Gyöngyös és Borostyán Gyógyszertár ? Paks.

A Széchenyi István téri kampányértékelő sajtótájékoztatón a Roche Magyarország képviseletében Dr. Hodossy Lajos elmondta: cégük a kezdetek óta elkötelezett a gyógyszerészi gondozás mellett, illetve ezen díjak fő támogatója is. A Roche immár több mint 110 éves történelmén végighúzódott egy gondolat, mely szerint mindig is a magas minőségű megoldásokban gondolkodtak. Ezért döntöttek úgy, hogy ezen ügyek mellé állnak, mert nagyon jól illeszkedik a cég filozófiájához, stratégiájához.

Dr. Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége elnöke kiemelte, hogy a gyógyszerellátásnak a hasznos működtetése, a terápia hasznos alkalmazása olyan szintű egészség-nyereséggel jár, ami minimális gazdasági befektetést igényel. Ezért kapnak ebben kulcsszerepet a gyógyszerészek. Egy ilyen pályázat kiírás véleménye szerint arra nagyon jó, hogy megismerjük milyen alkotó elmék vannak hazánkban, akik új ötleteket adnak, remekül művelik ezt a tevékenységet ? az idén is találtunk egy ilyet, illetve további három pályázat is elismerésben részesült.Az idei Év Gyógyszerésze pályázaton a szakmai zsűri is változott, hallgatva a szakma képviselőinek javaslatára.

Új taggal bővült a szakmai zsűri Dr. Szökő Éva személyében, aki a Magyar Gyógyszerész-tudományi Társaság új elnöke. A doktornő elmondta, hogy számára mennyire fontos, hogy az Év Gyógyszerésze pályázat is a szakmai munkára irányítja a figyelmet. A gyógyszerészi gondozás, mint kifejezés egyre hangsúlyosabb, egyre többet lehet hallani róla az utóbbi időben. Ez tulajdonképpen egy alternatívája a betegközpontú gyógyszerészetnek.

Bár a gyógyszerészet mindig beteg központú volt, és ez mindig a beteg javára vált, csak egy kicsit a formája változott. A kezdetekben a gyógyszerész készítette azokat a készítményeket, amelyek hasznosak voltak a betegek számára, ma viszont a gyógyszer készítésről inkább a felé tolódik a hangsúly, hogy a gyógyszer használattal kapcsolatban minél inkább megalapozottabb információk jussanak el a beteghez. A pályázatok mindegyik remekül példázta számunkra, hogy a kollégák igenis keresik az új utakat, nagyon sokat gondolkodnak az egyes lehetőségeken, hogy a gyógyszerészi gondozást miként lehet még jobbá, még elérhetőbbé és közérthetőbbé tenni.

Dr. Samu Antal, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége alelnöke ? aki tíz évvel ezelőtt elindította a gyógyszerészi gondozás egy korai formáját, ami tulajdonképpen az első lépés volt ? elmondta, hogy a gondozás igazán nagy feladata, hogy közös erővel elérjük azt, hogy a beteg tényleg azt a mennyiségű és minőségű gyógyszert kapja, ami számára a legmegfelelőbb és természetesen ezeket a gyógyszereket be is vegye, hiszen adott esetben ez lesz az, amivel a beteg élete hetekkel, hónapokkal, vagy akár évekkel is meghosszabbodhat.

A beteg maga is nagyon sokat tud tenni a saját gyógyulása érdekében, hiszen ha megfelelően betartja a javaslatokat, szövődmények is sokkal kevésbé alakulhatnak ki, így az életminőségében is javulás várható. A kezdeményes, amit elkezdtünk a világon már több helyen jól működik. Az Egyesült Államokban például ezt a területet az egészségbiztosítók meg is fizetik. Magyarországon egyelőre a gyógyszerészek egyfajta szakmai kiteljesedésként végzik ezt a feladatot, sajnos ma még ezt nem fizetik meg, remélhetőleg az igen közeli jövőben lesznek ilyen irányú pozitív változások is.

Dr. Higyisán Ilona, a 2013-as Év Gyógyszerésze szerint kórházi gyógyszerésznek lenni, vagy pedig az alapellátásban a betegekkel találkozva közforgalmi gyógyszerészként tevékenykedve nagy különbséget nem lehet kiemelni ? maximum annyit, hogy az intézeti gyógyszerészek nem állnak annyira szemközti kapcsolatban, mint ahogy az ellátásban dolgozó kollégák, viszont a beteg terápiája kapcsán szintén részesei annak, hogy a terápiát jó irányba vigyék el, javítsák. Kórházukban 2007-ben indították el munkatársaikkal együtt azt a rendszert, ahol a betegeknek a terápia követését tűzték ki célul. A korábban dokumentálatlan, vagy papíralapú terápiákat informatikai alapokra helyezték, egy sokkal követhetőbb, sokkal áttekinthetőbb köntösbe került. Ma már, minden a kórházukba bekerülő beteg esetében gyógyszerész tekinti át a terápiáját, ezáltal remekül ki tudják szűrni a gyógyszerelési hibákat, a kettőzött hatóanyagokat, az interakciókat egyaránt. Ezen munkájukról is beszámolt többek között pályázatában, mellyel megérdemelten elnyerte az Év Gyógyszerésze címet.

Szóljon hozzá!