A Szerencsejáték sikere
Kiemelkedő fél évet zárt a Szerencsejáték Zrt. Az idei év első felében az állami lottótársaság közel 148 milliárd forintos árbevétele 36 milliárd forinttal, 32 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakáét, amelyre a társaság 1990-es alapítása óta nem volt még példa ? jelentették be a délelőtti sajtótájékoztatón a Csalogány utcai Székházban.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ismertetése szerint az első fél évben az állami játékszervező tevékenységéből 35,4 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek, ami több mint 21 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Adózott eredménye 8,671 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakánál 55 százalékkal nagyobb. A lottótársaság a tíz legnagyobb hazai adófizető egyikévé vált ? mondta.
Négy évvel ezelőtt a kormány azt a célt tűzte ki, hogy leszámoljon azokkal az előítéletekkel, miszerint az állami tulajdonú cégek működési hatékonysága nem éri el a piaci cégekét ? emelte ki a miniszter. Szavai szerint a Szerencsejáték Zrt. erre az előítéletre rácáfolt: az állami vállalatok kiegyensúlyozott és eredményes működéssel jelentősen hozzá tudnak járulni a költségvetéshez, és hatékony gazdálkodó szervezetekké tudnak válni. A cég felelősséggel gazdálkodott az állami vagyonnal, versenyképesebb lett ? jelentette ki.
Seszták arról is beszélt, hogy a társaság a foglalkoztatás növeléséből is kiveszi a részét, saját munkavállalóin kívül közel kétezer értékesítésben közreműködő kisvállalkozásnak biztosít kiegészítő jövedelmet. A cég 1500-as létszámából 180 megváltozott munkaképességű, ezzel kiérdemelte a Fogyatékosság-barát munkahely címet. A társaság az ötös- és hatoslottó játékadójából a Nemzeti Kulturális Alapot és Nemzeti Filmalapot is gyarapítja, továbbá az első fél évben 3,7 milliárd forintot fordított a sportélet támogatására. A zrt. felelősen működő vállalat és ez a felelősség a társadalom egésze iránt megmutatkozik ? összegezte a tárcavezető, aki az elért eredményhez a zrt. minden dolgozójának gratulált.
Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: az 1990-ben alapított cég fennállása óta a legjobb fél évét zárta. Az adózás előtti eredmény meghaladta a 10 milliárd forintot, ami több mint 50 százalékos növekedés a 2013-as év azonos időszakában elért 6,6 milliárdhoz képest. Elmondta, hogy a totó kivételével minden játékfajta árbevétele emelkedett. Az árbevétel kétharmadát a számsorsjátékok adják, ezen belül is kiemelkedik az ötöslottó: a főnyeremény halmozódása hárommilliárd forintig mintegy négymilliárd forint többlet árbevételt hozott. A játékosoknak több mint nettó 84,7 milliárd forint nyereményt fizettek ki.
A foci-vb ideje alatt a sportfogadások területén a legjobb hetet zárták, és a sorsjegyek is egyre népszerűbbek: a termékcsoport forgalma az első fél évben 29,6 milliárd forint volt, több mint 40 százalékkal magasabb, mint 2013 azonos időszakában. 100 forint árbevételből 56 százalék nettó nyereményt fizetnek ki a játékosoknak, 4,1 százalékot tesz ki a nyeremény szja része, 14,5 százalék a játékadó, 2,5 százalék az egyéb közvetlen adók aránya, míg az értékesítési partnereknek 4,8 százalékot fizetnek. Közlése szerint a teljes árbevételből marad 17-18 forint, amelyből 6 százalék az adózás előtti eredmény, a maradék 12 százalékból tartják fenn az 1500 munkavállalót, illetve a céget. Megvan a helye minden egyes forintnak ? fogalmazott az elnök-vezérigazgató.
Kitért arra is, hogy az árbevétel évről-évre emelkedett: 2012-ben mintegy 213 milliárd forint, 2013-ban 243 milliárd forint volt, az idei évben megközelítheti, vagy meg is haladhatja a 280 milliárd forintot. Szentpétery Kálmán szerint az eredményességhez a munkatársak elkötelezettsége nagyban hozzájárult. A fejlesztések közül kiemelte, hogy számsorsjátékok okos-telefonos alkalmazással is elérhetővé váltak. Tájékoztatása szerint egyeztetések zajlanak arról, hogy a Szerencsejáték Zrt. bekapcsolódik a nemzetközi számsorsjáték szervezésébe, de a végleges eredményig erről több információt nem adott.
