ZETApress

hírportál

IC+ kocsikkal a Parkba

KocsibelsőMa különvonatként közlekedtek az IC+ kocsik a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkig és vissza. A MÁV-START Zrt. tavaly nyár végén elkészült IC+ kocsijai utolsó teszt feladatuk teljesítésére, külső elhaladási zajvizsgálatra indulnak márciusban Svájcba. A kocsik eddig a különböző méréseket, a futás és féktechnikai vizsgálatot, valamint a belső és állóhelyzeti zajvizsgálatot is jól teljesítették.

A végső teszt előtti délelőtti próbaút előtti sajtótájékoztatón Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a 10. vágány előtt állva elmondta: A jelenlegi kormány megalakulásától kezdve világossá tette: számára a vasút nem csupán egy vállalat, hanem a magyar gazdaság és társadalom egyik legfontosabb tartóeleme. Célunk a vasúti közlekedés színvonalának további fejlesztése, az utazási körülmények javítása. Ennek érdekében a MÁV átalakítása során a párhuzamosságok felszámolásával, a költséghatékony technológiai fejlesztések bevezetésével a vállalat adósságállományát sikerült 330 milliárdról 265-re csökkenteni. Ennek a folyamatnak egy újabb jelentős lépése a magyar fejlesztésű IC+ kocsik létrehozása. Ha megvalósul sorozatgyártás, lehetőség nyílhat közel kétszáz új munkahely megteremtésére, ami a fogyatékossággal élők részére is elérhető.

Ungvári Csaba, a MÁV-START vezérigazgatója – aki a próbaúton is elkísért minket – kiemelte: Az IC+ kocsik alapvetően a belföldi InterCity forgalomba készültek, valamint a nemzetközi EuroCity vonatokba, ahol Németország és Ausztria irányába kihasználható a 200 km/h-ás megengedett sebességük. Az eddigi tesztek eredményei biztatóak, már csak egy külső zajvizsgálaton kell helytállniuk a járműveknek. A méréseket követően tanúsítványt kaphatnak, majd a Nemzeti Közlekedési Hatóság állíthatja ki a típusengedélyt és üzembehelyezési engedélyt a menetrendszerinti forgalomhoz. Az IC+ sorozatgyártásáról a teljes vizsgáztatási folyamat lezárását és azok kiértékelését követően születhet döntés néhány hónap múlva.

Az IC+ kocsik prototípusai a nyár végére készültek el, ezt követően indulhattak el az előírt teszt sorozatra. Ahhoz, hogy forgalomba helyezési engedélyt kaphassanak, az Európai Unió által alkalmazott TSI rendszer követelményeinek kell megfelelniük, a kocsi típusára vonatkozó modulokat kell teljesíteniük. Ezek a komplex és alapos vizsgálatok garantálják azt, hogy csak olyan kocsik kerülhetnek forgalomba, melyek biztonságos és komfortos utazást biztosítanak az utasoknak. Eddig vizsgálták már Ausztriában extrém körülmények között a járművet, ahol a belső tér fűtését és klímaberendezését, a fedélzet levegőjének páratartalmát és hőmérsékletét mérték a szakemberek szélsőséges külső hatások szimulálása közben. Ezt követően féktechnikai és futómű típusvizsgálat következett Ausztriában, ahol több vasútvonalon, különböző sebességek mellett tesztelték a fékrendszert és a futóművet, például a 220 km/h-ás maximális sebesség kihasználásával.

Az utolsó teljesítendő feladat márciusban a külső elhaladási zajvizsgálat Svájcban, amikor a kocsikat ismételten felszerelik a mérőeszközökkel a szakemberek és napokon keresztül tesztelik a járművet. A független mérőszervezetek által végzett vizsgálatok valamennyi mérési anyagát megkapja a MÁV-START kiértékelve. A teszteken a vasúttársaság szakemberei is jelen voltak és részt vesznek, ezzel is segítve a vizsgáztatási folyamatot.

Az IC+ kocsik gyártását a MÁV-START Zrt. szolnoki Vasútjármű Javítási Telephelye végezte, a prototípus teljes egészében hazai fejlesztésű, magyar mérnökök munkája. A kocsik légkondicionáltak, GPS-vezérelt audiovizuális utastájékoztató rendszerrel vannak ellátva. A belső térben a mobil eszközök, telefonok, laptopok számára elektromos csatlakozók állnak a rendelkezésre, ingyenes wifi használható az utastérben, valamint belső videó-felügyeleti rendszer működik rajta. A kocsik energiaellátó rendszere úgynevezett öt áramnemű, ezért Európa normál nyomtávú vonalain közlekedtethetők.

Szóljon hozzá!