ZETApress

hírportál

Bringázni élmény!

Élmény két kerékenA 2014-es esztendő a következő évek nagy léptékű kerékpáros fejlesztéseinek megalapozásáról szól majd ? mondta délelőtt Völner Pál, az NFM infrastruktúráért felelős államtitkára a KKK Lövőház utcai Vásárhelyi Boldizsár-termében a Kerékpáros Fejlesztési Programot bemutató szakmai rendezvényén.

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) vezényletével még idén megvalósíthatósági és döntés-előkészítő tanulmányok készülnek, megújul a Kerékpáros Nyilvántartó Rendszer (KENYI). Völner Pál emlékeztetett arra, hogy a kiemelt kerékpáros beruházásokat kormányhatározat nevesíti. Az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút Rajkától Budapest déli agglomerációjáig tartó szakaszának komplex fejlesztése a Duna mindkét partján, a fővárost a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút létesítése és a balatoni bringakör korszerűsítése, kiegészítése így a legfontosabb feladatok közé tartozik. A három, összesen mintegy 600 kilométeres útvonalhoz kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmányok nyár végéig elkészülnek. A jelenlegi ütemterv szerint a tervezés és engedélyeztetés után a kivitelezés legkorábban 2015-ben kezdődhet meg uniós forrásokból ? tette hozzá az államtitkár.

A március végéig kidolgozandó döntéselőkészítő tanulmányok egyike a Nemzeti Közlekedési Stratégiában meghatározott célokat konkrét intézkedésekre lebontó Komplex Kerékpáros Program. A dokumentum egyebek mellett a civil és szakmai szervezetek észrevételeire, a bevált külföldi gyakorlatokra is épít majd. A Program elsődleges célja a fejlesztési források lehívásának mielőbbi megkezdése, hatékony végrehajtása lesz.

Részletes javaslat készül a kerékpározással kapcsolatos feladatok koordinációját ellátó központi szervezet létrehozására is. A már megépült hálózati elemek állapota folyamatosan romlik, a jelentős értékvesztés megfékezését szolgálja egy hosszú távon működőképes, pénzügyileg fenntartható létesítményüzemeltetési és -fenntartási rendszer kimunkálása. Új szakmai útmutató szolgálhat hasznos segédletként a kerékpáros szempontok megjelenítésében az egyes szakterületek (pl. turisztika, vidékfejlesztés, környezetvédelem stb.) pályázati követelményrendszerének és kiírásainak véglegesítése során.

2014 őszére megújul a Kerékpárút Nyilvántartó Rendszer (KENYI) is. A jelenleg még hiányos adatbázis mintegy 3500 kilométernyi kerékpáros létesítmény térinformatikai felmérésének köszönhetően teljessé válik. A kerékpárosokat a jövőben korszerűbb adatkarbantartó modul, Androidos adatfelmérő-gyűjtő alkalmazás, publikus honlap és útvonaltervező algoritmus segíti a tájékozódásban. A nyílt forráskódú rendszerek alkalmazásával hatékonyabb lesz a rendszer üzemeltetése is. A Hivatásforgalmi, hálózatba illeszthető kerékpárutak fejlesztésének előkészítése című projekt összköltsége 768 millió forint. A Bringázni élmény! mottójú Kerékpáros Fejlesztési Program az Új Széchenyi Terv támogatásával 2014 végéig teljes egészében megvalósul.

Szóljon hozzá!