ZETApress

hírportál

Gyorsabban a Balatonhoz

Tárnoki állomásépületFelújított vasúti pálya, korszerű állomások és megállóhelyek Kelenföld és Tárnok között ? tudtuk meg a délelőtt a Nyugati pályaudvarról Tárnokra induló nosztalgiavonat háttérbeszélgetésén Völner Pál államtitkártól és Dávid Ilonától, a MÁV Zrt. vezérigazgató-asszonyától.

S miért kellett vonatra szállnunk? ? Mert elkészült a Kelenföld ? Székesfehérvár vasúti vonalszakasz felújításának második üteme is. A Kelenföld és Tárnok között elvégzett korszerűsítési munkálatok kivitelezésének nettó összege 30,9 milliárd forint. A beruházást Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár méltatta ma délben, Tárnokon. A fővárosi vendégeket a környező települések polgármesterei és a helyi állomásfőnöknő mellett egy ötéves kislány és két nyolcéves kisfiú fogadta, akiknek szülei is a felújításon dolgoztak.

A közel 70 km teljes Kelenföld ? Székesfehérvár vonalszakasz korszerűsítésének célja az érintett települések megközelíthetőségének javítása, a vasúti személy- és áruszállítás részarányának növelése, a 7. számú főút és az M7 autópálya tehermentesítése. Az átépítés javítja az elővárosi és régiók közti közlekedés feltételeit, gyorsítja a Velencei-tó és a Balaton térségének elérhetőségét. A Tárnok és Székesfehérvár között nettó 54,8 milliárd forint értékben felújított pályarészt tavaly decemberben adták át.

A 26 kilométeres Kelenföld ? Tárnok vasúti vonalszakasz az V. páneurópai korridor és az elővárosi közlekedés egyik kimagasló forgalmat bonyolító része. A rekonstrukció során átépítették a kelenföldi, tárnoki és nagytétényi állomásokat, az albertfalvai, budafoki, Érd alsó és tétényligeti megállóhelyeket. Nagytétény állomás utasforgalmi szerepét a Kastélypark nevű új megállóhely veszi át. A szakaszon a meglevő vasúti pálya átépítése mellett új második vágányt alakítottak ki. Kelenföldön közvetlen aluljárós összeköttetés jött létre a peronokról a leendő 4-es metróhoz. Még idén üzembe helyezik az utazóközönség kényelmét szolgáló jegykiadó automatákat, térfigyelő rendszereket, interaktív információs oszlopokat is.

Az új pályaszerkezetnek köszönhetően a vonatok az eddig lassújelekkel, 40-60 km/óra sebességkorlátozással terhelt vonalon 120-160 km/órás sebességgel közlekedhetnek majd a 15,4 milliárd forintos biztosítóberendezési munkálatok év végi befejezése után. A 160 km/óra pályasebesség alkalmazását az ETCS 2 rendszer 2015 szeptemberére tervezett átadása teszi lehetővé. A két szakaszban elvégzett felújítás eredményeképpen a gyors és IC vonatok 39 perc, a zónázó vonatok pedig az évekkel ezelőtti 1 óra 19 perc helyett 53 perc alatt teszik meg a Kelenföld?Székesfehérvár távolságot 2013 decemberétől. A menetidő 2016-tól tovább rövidülhet. A beruházások az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként, a Kohéziós Alap (KA) társfinanszírozásával valósulnak meg.

Völner Pál kifejtette: a Kelenföld ? Székesfehérvár vasútvonal rekonstrukciója a jelenlegi uniós költségvetési időszak legfontosabb közlekedésfejlesztési beruházása Magyarországon. Az utazási idők lerövidülésével, a szolgáltatási szint növekedésével a vasút versenyképes alternatívája lehet a környezetet jobban terhelő közlekedési módoknak. A beruházás folytatásaként megújul az elsősorban nyaranta nagy forgalmat bonyolító, Keszthelyig tartó dél-balatoni vasútvonal is. A két ütemre bontott fejlesztés kivitelezési közbeszerzései jelenleg zajlanak. Az eljárások eredményes lezárása esetén a munkálatok jövő tavasszal megkezdődhetnek Lepsény és Balatonszentgyörgy között, összesen 75 kilométeren. A teljes Balaton-parti szakasz korszerűsítése 2015 nyarára befejeződhet. A most átadott fejlesztésnek is köszönhetően így két év múlva akár már 80 perc alatt Siófokra, 160 perc alatt Keszthelyre érhetnek a fővárosból a vonaton utazók.

Sem az államtitkár úr, sem a vezérigazgató-asszony nem vonatozott vissza velünk Budapestre, így nem kóstolhatták meg a remek ebédet. A visszaúton előételként szélben szárított mangalica sonkát kaptunk salátaágyon, kecskesajt öntettel. Főételként rikottával és parajjal töltött csirkemellet szolgáltak fel a pincérek paradicsomos jázminrizzsel, melyet sajttorta követett. S hogy a sajtótájékoztatóra is meg az ebédre is elég menetidő jusson, oda-vissza a Nyugati pályaudvar és Kőbánya között Zugló helyett Rákospalota felé utaztunk az öt kocsiból álló szerelvényen.

Szóljon hozzá!