Felsőházi díjátadó
34 pályázó, köztük 2 határon túli vállalkozás vehette át ma az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát az Országház Főrendi Termében Szabó Máté moderálásával. Az idei díjátadón a mezőgazdasági termékek mellett a szolgáltatások, a fenntarthatóság és a digitalizáció is előtérbe került. Számozott fotóink Egressy Rita felvételei.
Átadták az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit a Gazdaság Ünnepén, az Országház Főrendiházi üléstermében. Idén több mint 30 különböző területen tevékenykedő vállalkozás alkotta a kimagasló mezőnyt; az elismerő kitüntetést 34 pályázó 40 pályázata érdemelte ki. A díjazottak között ezúttal először civil közösség is szerepel, de külhoni vállalkozások is sikeresen pályáztak. A mezőgazdaság továbbra is meghatározó terület maradt, ugyanakkor egyre nagyobb arányban kerültek előtérbe a korszerű technológiákat alkalmazó kozmetikai termékek, az emberközpontú szolgáltatások, valamint a fenntartható, innovatív és digitális megoldásokat kínáló vállalkozások is. A díjazott cégek az ország 11 vármegyéjéből és Budapestről, valamint határainkon túlról, Erdélyből és Szlovákiából érkeztek. Az ünnepségen beszédet mondott és a kitüntetéseket átadta: Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Tállai András, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese. A Gazdaság Ünnepén kiosztott díjakkal a magyar minőséget és értékteremtést ismerték el határon innen és túl.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot 2025-ben 8. alkalommal írta ki és valósította meg a Bocsiviki.hu Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a DIAMOND Szervezőiroda Bt., az ExVA Vizsgáló és Tanúsító Kft., a FANNIZERO Kft., a Hajnal Húskombinát Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a KOCH?s Torma Kft. és a LEGRAND Magyarország Villamossági Rendszerek Zrt., mint a pályázati rendszer Kiírói Tanácsa. Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat eseményeinek fővédnöke Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. Kiemelt támogatója a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, szakmai támogatója az Agrárminisztérium, szakmai partnere a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit a hagyományoknak megfelelően idén is az Országház Főrendiházi üléstermében adták át ünnepélyes keretek között szeptember 11-én. Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használata és vele a kitüntető cím viselése azon áruk, szolgáltatások, gazdasági szervezetek elismerése, amelyek megfelelnek egy magas színvonalú, komplex feltételrendszernek, és tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek az értékek és a minőség ügye iránt. A pályázat és maga a védjegy olyan kiemelkedő eredményekre és teljesítményekre összpontosít, olyan vállalkozásokat ismer el, ahol különös figyelmet szentelnek a természeti környezet védelmére, a fenntarthatóságra, az energiahatékonyságra, és korszerű, modern eszközökkel válaszolnak a globális kihívásokra, továbbá olyan értékeket képviselnek, amelyek összhangban vannak Magyarország gazdasági érdekeivel és hozzájárulnak egy erősebb gazdaság megvalósulásához.
Kiss Károlyné Ildikó, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati Rendszer alapítója elmondta: Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat márciusi meghirdetésekor a vállalkozások nagy része tisztában volt azzal, hogy ha hosszú távra akar tervezni, nincs más lehetősége, csak az, hogy teret adjon a folyamatos helyzetelemzésekre épülő fejlesztéseknek, innovációnak, ötleteknek, de sok meglévő bizonytalansági tényező óvatosságra intette a vállalkozásokat. A kitartó vállalkozások gazdasági értéktermelésének és társadalmi értékteremtésének jelentősége ma már vitán felül áll. Az eredmények is azt mutatják, hogy ők azok, akik jellemzően erőteljes mutatókkal rendelkeznek. Örömmel tapasztaltuk, hogy jelentősen nőtt az újonnan díjazott pályázók száma, és a legváltozatosabb témakörökben befogadott munkák színvonala is kiemelkedően magas volt. Elmondhatjuk, hogy az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat és a hozzákapcsolódó védjegy rangja, fontossága továbbra is töretlenül jelentős – fogalmazott az ügyvezető igazgatónő.
Latorcai János, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati fővédnöke köszöntőjében kiemelte: Ma növekvő geopolitikai bizonytalanságról és romló világgazdasági kockázatokról kell beszélnünk – miközben az exportpiacokon már most is tapasztalhatók egy várható vámháború előjelei. Ugyanakkor van okunk a bizakodásra is. A hazai gazdaságot a külső környezet nehézségei ellenére továbbra is erősen támogatja a lakossági fogyasztás. A több mint másfél éve növekvő reálbérek, valamint a kormányzat árstabilizációs intézkedései hozzájárultak a kiskereskedelmi forgalom élénküléséhez, ami az idei gazdasági növekedés talán legfontosabb és legstabilabb alapját jelenti. A kiskereskedelmi forgalom bővülése szempontjából látszólag a volumen, a mennyiség a döntő, de a hosszútávú gazdaságstratégiai érdekek szempontjából a minőség még annál is fontosabb. Napjaink kihívásokkal teli gazdasági környezetében tehát a minőség nem csupán elvárás, hanem stratégiai eszköz. A minőségi termékek és szolgáltatások ugyanis piacot teremtenek, munkahelyeket hoznak létre, növelik a versenyképességet és előreviszik a magyar gazdaságot – itthon és a nemzetközi porondon egyaránt – mondta az Országgyűlés alelnöke.
Tállai András úgy fogalmazott: Magyarország Kormánya célként fogalmazta meg 2010-től, hogy minden lehető eszközzel segítse a magyar vállalkozókat annak érdekében, hogy kiemelkedően tudjanak teljesíteni, és a mezőgazdaság megőrizze méltó hírét európai és világszinten egyaránt. Országunk több, mint ezeréves múltjára visszatekintve bátran mondhatjuk, hogy a magyar emberek irányából az igény a minőségi élelmiszerek iránt folyamatosan jelen van. A Kormány kiemelt feladatának tekinti és tekinteni fogja a jövőben is a hazai termékek kiváló minőségének megőrzését a magyar emberek kielégítő életszínvonala védelme érdekében. Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatának odaítélésével nemcsak az elvégzett munkát és annak eredményét ismerjük el, hanem a pályázóknak a hazai gazdaság minőségi fejlődése érdekében tett erőfeszítéseit is – mondta az Agrárminisztérium miniszterhelyettese.
Idén a szigorú öt fordulós értékelés eredményeként 34 pályázó 40 munkája érdemelte ki az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát. A 12 budapesti pályázat mellett 15 pályázat Kelet-Magyarországról, 10 pályázat pedig az ország nyugati feléből érkezett. 2 pályázatot erdélyi külhoni vállalkozás nyújtott be, 1 pályázat pedig Szlovákiából érkezett.
A Kiírók Tanácsa az egyes munkák értékelésénél örömmel olvasta, hogy jelen van a hagyományos és az előrelátó technológiák összehangolása, ahol sok esetben kulcsszerepet játszik az automatizáció és a robottechnika ötvözése az emberi erőforrásokkal. Jelentős a fenntarthatóságra való törekvés, az ökológiai lábnyom csökkentése. Emberközpontú, szociális megközelítésű, újszerű megoldásokat mutatnak be. Egyre jelentősebb a biztonságra való törekvés, ami abból is látszik, hogy előtérbe kerültek a különböző felügyeleti rendszerek, ahol mérhető módon jelentkezik a hatékonyság és a veszteség csökkenés. A pályázat történetében először díjazhattak civil közösséget, így az értékhordozó, közösségformáló önkéntes tevékenység elismerése is felkerült a palettára.
A hagyományokhoz híven a mezőgazdasági- és élelmiszeripari termékek főcsoportjába neveztek a legtöbben, ez arányok tekintetében 40%-ot jelent. Ezt követi szintén nagyobb százalékban a kozmetikai termékek csoportja és a szabadidőhöz kapcsolódó szolgáltatások széles köre. Kicsi, de rendkívül jelentős díjazott alkotás az infrastrukturális beruházásokra vonatkozó; a segítséggel élők számára fejlesztett segédeszközök, alkalmazások, készítmények, szolgáltatások; az emberi egészséget és biztonságot segítő termékek, eszközök és szolgáltatások; az energiahatékony építési termékek; a különböző digitális alapú oktatási programok; a könyvek és egyéb nyomdai kiadványok; a szállítmányozás, raktározás, tárolás; valamint az energiahatékony építési termékek csoportja.
A legkiemelkedőbbnek ítélt pályázatok elnyerték az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát és a védjegyhasználat tartama alatt az Érték és Minőség Nagydíj Kitüntető Cím viselését. A Nívódíjakat és Különdíjakat magyar és angol nyelvű, Balázs Károly grafikus művész által tervezett kitüntető oklevél tanúsítja. Jelképe, a Ferenczy Noémi Díjas iparművész Szőcs Andrea által tervezett egyedi trófea.
Az alapítók és a Kiírók Tanácsának tagjai által külön elismerésekben is részesültek kiemelkedő pályázatok:
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Vállalkozási Nívódíjat a Zalakarosi Családi Élmény- és Gyógyfürdő Zrt. érdemelte ki.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Innovációért Nívódíjat a TAKÉPSZOLG Takarító és Építési Szolgáltató Zrt. A Fenntartható Jövő Építése elnevezésű pályázatáért kapta.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Energiahatékonyságért és Környezetvédelemért Nívódíjat a Roll-Lamell Kft. Umbroll könyökkaros napellenzők pályázata nyerte.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Digitalizációért Nívódíj idei tulajdonosa a a Justice Security Vagyonvédelmi, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. az Intelligens felügyeleti központ pályázatával.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat év Felfedezettje Különdíjat a HK Manager Kft. HK Manager takarításirányítási rendszer pályázata nyerte el.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Lokálpatrióta Különdíjat McIntosh Richard Duncanné, a Bocskaikerti Református Missziói Egyházközség képviselője és Szabó Kálmán, az erdélyi Kupántag SRL cégtulajdonosa érdemelte ki.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Ifjúságért Nívódíjat a Csillagsuli Kft. Szóbányász – a nyelv építőkövei elnevezésű pályázatáért vette át.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kárpát Hazáért Nívódíjat a felvidéki THERMALPARK DS, a.s. érdemelte ki.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíjat az M1 Jó Világ című műsora, a TV2 Hírigazgatóságának műsorai, a Hír TV és a BORS szerkesztősége kapta.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázaton sikerrel szerepelt pályázók és pályázatok részére teljesítményük elismeréséül a kiírók külön-külön is, valamint különböző cégek, főhatóságok, civil szervezetek további értékes különdíjakat ajánlottak fel.




















