ZETApress

hírportál

5 év a MATE élén

A MATE fenntartója és Szenátusa is a támogatásáról biztosította dr. Gyuricza Csabát – tudatták sajtósaik. Fotónk a MATE felvétele.

Egyhangú döntéssel fogadta el ma a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma dr. Gyuricza Csaba rektori pályázatát. A szenátusi ülésen a MATE rektora ismertette az elmúlt 5 év eredményeit, valamint vázolta a következő 5 éves ciklusra tervezett célkitűzéseit.

A MATE alapító rektora agrármérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora, a magyar mezőgazdaság és agrár-felsőoktatás elismert professzora. Kiemelkedő kutatási, felsőoktatási, államigazgatási tapasztalatokkal rendelkezik.

Az egyetem 2021-es létrejöttétől napjainkig vezető út kapcsán úgy fogalmazott, hogy a MATE első 5 éve a globális élmezőnyhöz való csatlakozás folyamatának elindításáról szólt. Az elmúlt időszak eredményeit és a következő évek legfontosabb feladatait részletezve négy pillért emelt ki: az első az egyetemi működés modernizációja és megújítása volt, a második a jelenleg is zajló infrastrukturális fejlesztések, a harmadik az oktatás, kutatás modernizációja és megújítása, a negyedik pedig az egyetemen kívüli értékajánlat megfogalmazása.

Hazai és nemzetközi pályázati tevékenységünk számszerűsítve 36,8 milliárd forintot jelentett napjainkig. Az infrastrukturális fejlesztések mellett három ütemben bérfejlesztésre is lehetőségünk adódott – mondta dr. Gyuricza Csaba hozzátéve, hogy 50%-kal nőtt a megújuló energiából származó energiatermelése az egyetemnek. – Összességében napirenden van 51 milliárd forintnyi fejlesztés, amelynek a hátterét alapítványi, egyetemi, illetve pályázati források adják – fogalmazott, majd az oktatás terén elért eredmények kapcsán tájékoztatta a megjelenteket a világranglistákon elért eredményekről is, mint például arról, hogy az agrárfókuszú egyetemek között a MATE a megalakulása óta 150 helyet lépett előre, ami azt jelenti, hogy ma a világ 100-150 legjobb intézménye között szerepel a QS Agriculture and Forestry rangsorában. Szólt az egyetem megújult toborzási tevékenységéről is, aminek köszönhetően 34 ezer diákot ért el a MATE.

A MATE rektora arra is rámutatott, hogy a következő időszakban a megkezdett szervezeti átalakítások egyik zászlóshajó projektje az Oktatásmódszertani és Innovációs Központ létrehozása lesz, mely rendszerszinten erősíti meg a minőségi oktatás kultúráját a MATE-n. Amint arra dr. Gyuricza Csaba kitért, óriási eredményeket ért el az intézmény a hallgatói létszám tekintetében. Felidézte, hogy a kezdetek kezdetén mintegy 3800 hallgatóval indult a MATE első tanéve. – Ma immáron 3. éve 5000 fölött vagyunk már, előreláthatóan idén pedig minden rekordot megdöntünk a mintegy 5100 új hallgatóval. Mindezt a magas minőségi kritériumok folyamatos fenntartása mellett – hangsúlyozta.

Tájékoztatójában szólt még a Tudományos és Innovációs Park létrehozásának szándékáról is, amelynek legfontosabb feladata az egyetem értékeinek felmutatása, az üzleti élet szereplői számára való bemutatása lesz. – A következő időszakban egy nagyon fontos feladatunk és célunk a Nemzeti Reziliencia Központ létrehozása, ami integrálja azt a tudást, adatbázist és azokat a szakmai eredményeket, amelyek az egyetemen rendelkezésre állnak, és amely segíti, támogatja a külvilág számára megfogalmazandó értékajánlatot. Ilyen módon a Tudományos és Innovációs Park, az Üzleti Szintézis, illetve a Nemzeti Reziliencia Központ együttesen járul hozzá ahhoz, hogy a MATE a magyar társadalom, a magyar vidék teljes szegmensét gazdasági, társadalmi, kulturális értelemben lefedő, cselekvő egyetemként működjön – húzta alá a rektor.

Szóljon hozzá!