Felfelé a folyón
Magyarország elmúlt három évtizedének gazdasági teljesítményéről és a jövőbeni kilátásairól szóló, frissen megjelent tanulmánykötetet mutattak be 14 órától Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztálya és a Budapesti Corvinus Egyetem szervezésében Ferencvárosban, a BCE Fővám téri főépületének II/2001-es előadójában.
Az Akadémiai Kiadó gondozásában Sodródásból feljebb lépés – Tudásalapú versenyképesség címmel kiadott könyv szerzői: Boda György, Kiss Ferenc, Láncz Gábor, Matyusz Zsolt és Thék Regina, akik Magyarország gazdaságának elmúlt 30 évét tekintik át és stratégiai kitörési irányokat vázolnak fel.
A rendezvény előadója: Boda György, a BCE emeritus docense, az MKT Munkaügyi Szakosztály elnökségi tagja, a kötet egyik szerzője volt, a felkért hozzászólók Chikán Attila akadémikus, a BCE emeritus professzora, volt rektora, az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztály tiszteletbeli elnöke és Bőgel György, a CEU egyetemi tanára, az Ecommerce Hungary Egyesület elnöke voltak. Moderált Halm Tamás, a Közgazdasági Szemle főszerkesztője, az MKT korábbi főtitkára.
A kiadó a honlapján a következőkkel ajánlja a kötetet: Ha a vadvízi evezősök nem húznak megfelelő irányítás mentén, akkor veszélyben vannak és nem oda érkeznek, ahova akarnak. A könyv Magyarország elmúlt harminc évét ennek szellemében tekinti át. Belesodródtunk egy csapdahelyzetbe és nem oda jutottunk, ahova szerettünk volna. Ezt korrigálni kell! A korábbi sodródást csak akkor kerülhetjük el, ha egy dinamikusan fejlődő tudástársadalom irányába húzunk. Ezt individuálisan sokan felismerték és tesznek is érte, de az erőfeszítések még nem kellően koordináltak. Ennek kialakításához segít a könyv egy mély kvantitatív helyzetleírással és néhány stratégiai kitörési irány felvázolásával.
