Újra jár a Mikulástroli
Idén is jár a Mikulástroli az adventi időszakban ? tudtuk meg délelőtt a városligeti Mikulásgyár előtt. A feldíszített, környezetkímélő és akadálymentes Solaris?Škoda trolibuszon a gyerekek együtt utazhatnak a Mikulással, valamint játékokat vagy más ajándékokat adhatnak át neki, amelyeket a BKK eljuttat a Mikulásgyárba, ahonnan rászoruló családokhoz viszik el azokat.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra sajtótájékoztatón indította el a BKK és a Mikulásgyár által közösen szervezett akciót, ami a karácsonyt megelőző időszakban várja az érdeklődőket és az adományozókat. A főpolgármester-helyettes elmondta, hogy ez a kezdeményezés ahhoz is hozzájárul, hogy az emberek a közösségi közlekedésre ne úgy tekintsenek, mint egy személytelen nagy rendszerre, hanem annak köze legyen azokhoz, akik igénybe veszik. Beszédében arra buzdított, hogy aki csak teheti, utazzon a trolibuszon és hozza el azokat a kis apróságokat, amelyektől nem nagy teher megválni, így ezzel a karácsonyi időszakban örömet szerezhet egy vagy akár több kisgyermeknek is!
A tavaly december 5-i megnyitóhoz hasonlóan ismét a BKK és a BKV vezérigazgatói szálltak fel először a trolira, ahol átadták ajándékaikat a Mikulásnak. Idén az adománygyűjtő kampányt ismert előadóművészek ? a jelenlévő Tóth Vera, Czutor Zoltán, Kállay-Saunders András, Cserpes Laura, valamint Mihályi Réka és Magyar Bálint, a Group?n?Swing együttes tagjai ? bevonásával népszerűsíti a BKK. Szombat-vasárnap a Mikulástroli a 75-ös vonalán közlekedik és kétóránként 35 percre megáll a Mikulásgyár mellett, hogy az érdeklődők álló helyzetben is fotózhassák a járművet. A művészek személyesen segítik a trolin az ajándékgyűjtést és a Mikulással, valamint a krampuszokkal együtt fogadják az adományokat. Ez az út alkalmanként körülbelül 30-50 percet vesz igénybe.
A Mikulástroli menetrendjéről az utazástervező rendszerben, a BKK-honlapon, valamint a trolibuszmegállókban kihelyezett menetrendtáblákon tájékozódhatnak az utasok. A Mikulástroli nemcsak a rajta ülő Mikulás miatt különleges, egyedi belső dekorációja is gondoskodik az ünnepi hangulatról. A Mikulástroli normál díjszabással vehető igénybe. A kampányról bővebb tájékoztatás a városszerte kihelyezett plakátokon, valamint a BKK Facebook-odalán található, ahol hamarosan megtekinthetők olyan kisfilmek is, amelyekben a kampányt segítő művészek hívják fel a figyelmet a kampány, így az adakozás fontosságára.
