ZETApress

hírportál

Újabb kerékpárutak épülnek

Berencsi MiklósMintegy 30 milliárd forintértékű kerékpárút fejlesztésről döntött a kormány, a turisztikai szempontból legfontosabb útvonalak fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítették ? jelentette be Révész Máriusz, az NFM kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa délelőtt Aquincumban.

Révész a Graphisoft parki This is Melbourne Too kávézóban a kiemelt állami fejlesztések közé sorolta a Budapest?Balaton kerékpárút fejlesztését, a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárút fejlesztését, a Balatoni bringakör komplex fejlesztését, a Tisza-tó körüli kerékpárút hiányzó szakaszának kiépítését, valamint az Eurovelo 6 útvonal Rajka?Dömös, Szentendre?Budapest, Dunakeszi?Budapest, Budapest?Érd?Százhalombatta szakaszainak komplex fejlesztését. A fejlesztésekhez szükséges forrásokat uniós és hazai források biztosítják, a fejlesztések többsége 2018-ra megvalósulhat ? mondta.

Az elmúlt években számos kerékpárút fejlesztésről döntöttek, így közel ezer kilométernyi út épült meg 2007/14 között uniós, és több száz kilométer hazai forrásból. (Eljött Brüsszelből Bodor Ádám, az Európai Kerékpáros Szövetség alelnöke is, aki 2005/08-ban a gazdasági és közlekedési tárca kerékpárügyi miniszteri biztosa volt.) A fejlesztéseket azonban nehezítette, hogy nem volt egységes az irányítás a szerteágazó területek ? önkormányzatok, minisztériumok, civil szervezetek vagy hatóságok ? között. A legfontosabb célok közé sorolta a turizmust is támogató kerékpárút-fejlesztések előkészítése és végrehajtása mellett a kerékpáros szolgáltatások fejlesztését, a táblázás egységesítését. Elmondta: 2018-ig országos turisztikai kerékpárút fejlesztési programot is kidolgoznak. Az országszerte egységes turisztikai útirányjelző táblarendszer kialakítását ősszel kezdenék el, hogy az a Bejárható Magyarország program információs rendszeréhez is illeszkedjen.

A kiemeltté nyilvánított beruházásoknál a közbeszerzéseket követően jövő nyáron lehet átadni a területet a kivitelezőknek. Ezért döntött a kormány arról, hogy kormánybiztos kinevezésével gyorsítják fel a fejlesztéseket, amit a tárcán belül létrejövő kerékpáros koordinációs főosztály is segíteni fog ? tette hozzá Máriusz. Kitért arra is, hogy az eddig megépült kerékpárutak önkormányzati fenntartása is megoldatlan volt. Előkészítés alatt van az a döntés, hogy a Magyar Közút vegye át a kerékpárutak működtetését és fenntartását. A tervek véglegesítése előtt a legfontosabb kerékpáros szakmai és civil szervezetekkel ? Magyar Kerékpárosok Szövetsége, Magyar Kerékpárosklub, Kerékpáros Magyarország Szövetség ? is egyeztetnek.

A kormánybiztos hozzátette: a fejlesztések koordinálása érdekében arról is döntöttek, hogy a tárcán belül várhatóan ősszel külön Kerékpáros Főosztályt hoznak létre, melynek élére Berencsi Miklóst javasolta. A poszt várományosa a kerékpárutak működtetésének rendezését emelte ki: azt, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt-n belül megjelenik a kerékpározás területe. A Közlekedési Koordinációs Központ már kidolgozott javaslata szerint a kerékpárforgalmi hálózat országos, regionális jelentőségű szakaszait, illetve az első és másodrendű főutakkal párhuzamos külterületi szakaszokat is a közút látná el, amihez költségvetési forrást is kell biztosítani. Ez megszüntetné a jelenlegi karbantartási, működtetési problémákat és tisztázná a hatásköröket. A BKK-val kiépített együttműködésük folyamatos, és az önkormányzatokkal is egyeztetnek operatív kérdésekben ? mondta.

Szóljon hozzá!