Kenyér Világnapja
Országos adományozás történik ma a Kenyér Világnapján, amit 2001 óta ünnepeljük október 16-án, a svájci székhelyű Pékek Világszövetségének kezdeményezésére. Fotóink Egressy Rita felvételei.
Ez a dátum egyben az Élelmezésügyi világnap is (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO alapításának napja), amelynek hagyományos mottója a Fiat panis – Legyen kenyér! Magyar vonatkozása is van az ünnepnek, hiszen október 16-a Baross Lászlónak, a világhírű bánkúti búza nemesítőjének a szülinapja.
A kenyér története többezer éves, mára már a mindennapok táplálékából szimbólummá, a bőség, a közösség és a megélhetés jelképévé vált. A vallási és kulturális hagyományokban is különleges szerepet kapott. A kenyér több mint étel, hiszen igazi közösségformáló ereje van. Az aratóünnepek, kenyéráldások és betakarítási fesztiválok mind azt hirdetik: a kenyér tisztelete egyben a természet és az élet tisztelete is. A kenyér világnapja ennek a szimbólumnak állít emléket, és arra emlékeztet, hogy a legegyszerűbb étel is a legnagyobb értékeket hordozza magában.
Október 16-a egyben a pékek, a gazdák és molnárok munkájára is felhívja a figyelmet. A világ számos országában ünnepük, elsősorban karitatív jelleggel. Ezzel együtt számos pékség nyílt napot tart, és a szakképző iskolákban is kiemelt téma a kenyérkészítés művészete.
Hazai összefogás a jó ügyért
A Magyar Pékszövetség már 2004 óta támogatja a rászorulókat kenyérrel és péksüteményekkel a kenyér világnapjához kapcsolódóan. 2025-ben azonban már a Magyar Vöröskereszttel összefogva, országos szinten szervezte meg a jótékony adományozást. Ennek köszönhetően 26 pékség és sütőipari vállalkozás csatlakozott a kezdeményezéshez az ország különböző pontján, és közel 1,5 tonna kenyeret és péksüteményt juttattak el gyermekintézményekbe, családsegítő központokba és szociális intézményekbe. A tavalyi esemény hagyományteremtő jelleggel született, melyet idén is megvalósít a két szervezet.
Fontos kiemelni, hogy az adományozás nem kampányjellegű kezdeményezés, hanem folyamatos értékvállalás. A pékszakma folyamatosan támogatja a rászorulókat, helyi közösségi eseményeket és civil szervezeteket. A Kenyér Világnapja ennek az összefogásnak kiemelt pillanata, amikor országos szinten is megmutatkozik, hogy a kenyér nem csupán árucikk, hanem érték.
Az adományok ünnepélyes átvétele
Ma 11 órakor a Magyar Vöröskereszt Arany János utcai Székházában Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke beszélt a szervezett adományozás ötletéről, és Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt főigazgató helyettese ünnepélyes keretek között vette át jelképesen a fővárosi adományokat. Az esemény nívóját tovább emelte, hogy Borbás Marcsi is a kezdeményezés mellé állt, és háziasszonyként fogta össze az ünnepség menetét. Az országos összefogás keretén belül Budapest mellett Tatabányán, Miskolcon, Egerben, Kaposváron, Nyíregyházán és Debrecenben létesített átvételi pontot a Magyar Vöröskereszt, ahol szintén nyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között kerültek átadásra az adományok. Ezen kívül további városokba is szállítottak a Magyar Pékszövetség tagjai, többek között Szegedre, Pilisre, Balassagyarmatra vagy Salgótarjánba. 34 pékség vett részt az akcióban, és közel 3 tonna kenyeret és péksüteményt juttattak el a rászorulóknak.
– A mai alkalomra számos különleges termék is érkezett – emelte ki Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke köszöntőjében: a Hel-Szász Pékség a Szent István-napi Kenyérverseny idei győztes Pilisi Pityókás kenyerével, a Vál-Völgye Pékség pedig a Linzi Nemzetközi Kenyérversenyen idén márciusban aranyérmet nyert Majszi Vajas Keksszel járult hozzá az adományozáshoz. – Külön öröm számunkra, hogy az ország ennyi pontjáról érkezett támogatás, és ilyen széles körű összefogás kíséri az idei Kenyér Világnapja eseményét! – mondta elnök úr.
– Október 16-a fontos dátum a Magyar Vöröskereszt számára: egyszerre az újraélesztés, az élelmezés és a kenyér világnapja. Mindhárom világnap szorosan kapcsolódik szervezetünk alapvető értékeihez, hiszen az emberi élet védelmére, az alapvető szükségletek biztosítására és az emberi méltóság megőrzésére hívják fel a figyelmet. A Magyar Pékszövetséggel közös kezdeményezésünk megmutatja, hogy a vállalkozások és a segítő szervezetek összefogása kézzelfogható segítséget jelenthet a nélkülözésben élő emberek számára. Tervünk az együttműködés hosszú távú folytatása, hogy a helyi pékségek bevonásával egész évben támogathassuk a rászoruló közösségeket – hangsúlyozta Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt főigazgató helyettese ünnepi beszédében.
A kezdeményezéshez csatlakozó adományozó cégek: Apajó Family Ecser, Balmaz Sütöde Kft. Balmazújváros, Bedő Pékség Győr, Beretka és Társai Kft. Pétervására, Brunner Pékség Kaposvár, Desedai Pékség és Cukrászüzem Kaposvár, Emmarozs Szeged, Falatnyi Pékség Magyarpolány, Fejedelmi Pékség Kft. Tiszakécske, Félegyházi Pékség Kiskunfélegyháza, Friss Cipó Kft. Salgótarján, Cazda-Kenyér Kft. Balassagyarmat, Cere Pékség Szigethalom, Három Tarka Macska Kézműves Pékség Budapest, Hel – Szász Pékség Solymár, Janovicz Pékség Tarnalelesz,, Kanizsa Pékség Nagykanizsa, Kápolnai Pékmesterek Kft. Kápolna, Kaposfői Pékség Kaposfő, Kaposmérői Pékség Kaposmérő, Lipóti Pékség Kft. Lipót, Molnár Pékség Gyöngyös, MORPEK Kft. Kalló, Pilisi Sütő Kft. Pilis, Pilis Pékség Pilisszentkereszt, Rubók Kft. Vecsés, Sebestyén Kft. Jászberény, Slendy Pékség Kaposvár, Sütőház Kft. Jászapáti, Szarvas Cipó Kft. Szarvas, VAJ Pékségek Budapest, Vál-Völgye Pékség Alcsútdoboz, Varga Pékség Mórahalom, Vela Kft. Nyíregyháza.
A Magyar Pékszövetségről
A Magyar Pékszövetség több mint három évtizede működő szakmai ernyőszervezet, amely ellátja a hazai sütőipari vállalkozások érdekvédelmét, illetve képviseli a szakágazatot a mindenkori kormányzatnál és intézményeinél. Jelenleg a tagsága 450 vállalkozást számlál, amelyek a hazai sütőipari kapacitás mintegy felét teszik ki.
A Magyar Pékszövetség tevékenységében az érdekvédelem mellett hangsúlyosak a tagoknak nyújtott szolgáltatások-többek között közös beszerzések, pályázatokon való részvétel, marketing és kommunikáció ezek szervezésével, koordinálásával segíti a pékségeket, amellyel komoly megtakarításokat és versenyelőnyöket érnek el.
A Szövetség oktatással, továbbképzéssel, versenyek, és termék-technológiai bemutatók szervezésével is támogatja tagságát, szakembereik fejlődését. Különböző delegációkkal részt vesz nemzetközi versenyeken, bemutatókon, szakipari vásárokon.
A Magyar Vöröskeresztről
Az idén 145 éves Magyar Vöröskereszt önkéntesei, munkatársai, partnerei és támogatói összefogásával nap mint nap azon dolgozik, hogy országos hálózatán keresztül segítséget nyújtson azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Tevékenységei között szerepel többek között a szociális segítség nyújtás, az adományok rászorultság elve szerinti elosztása, a katasztrófahelyzetekben való segítség nyújtás, az önkéntes tevékenységek népszerűsítése, a véradások szervezése és a közösségek támogatása.






































































