ZETApress

hírportál

Szilinap a TramTrain-on

Ma 4 éves a Szeged – Hódmezővásárhely TramTrain: 3,7 millió km, közel 6 millió utas, 98%-os pontosság! – tudatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság. A 2021. november 29-ei megnyitóról idekattintva olvashatunk. Az akkori fotókról Hódmezővásárhely régi-új polgármestere hiányzik, mert nem utazott az ünnepi járaton.

A 2021 végén elindult, Magyarországon egyedülálló vasút-villamosrendszer járművei üzembe helyezésük óta 3,7 millió (pontosan 3.743.485) kilométert teljesítettek, amivel több mint 93-szor kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot. A legtöbbet futó jármű közel 380 ezer kilométert közlekedett, ami jól mutatja a szerelvények intenzív kihasználtságát és a szolgáltatás iránti bizalmat.

Egy átlagos munkanapon mintegy 4600 utazáshoz választják az utasok a vasút-villamosokat, főleg a munkába és iskolába járás, illetve a városok közötti ingázás során – ez a hétvégi utasokkal együtt több, mint 5,7 millió utast jelent az indulás óta. Munkanapokon reggel Hódmezővásárhely > Szeged irányban, délután pedig az iskolaidő és a munkaidő vége után Szeged > Hódmezővásárhely irányban a legnagyobb az utasáramlás, míg hétvégén az időjárás és a szegedi rendezvények befolyásolják erősen a forgalmat. Az ország- és vármegyebérlet bevezetése ugrásszerűen növelte a Szegeden belüli utazások számát, mivel ezeket a bérleteket a helyi közlekedésben is elfogadják a vasút-villamosokon.

2022 eleje óta összesen 93 közlekedési baleset érte a TramTrain járműveket, ezek közül 67 Szeged, 26 pedig Hódmezővásárhely területén történt. Éves bontásban 2022-ben Szegeden 20, Hódmezővásárhelyen 8; 2023-ban Szegeden 16, Hódmezővásárhelyen 7; 2024-ben Szegeden 12, Hódmezővásárhelyen 6; 2025-ben novemberig Szegeden 15, Hódmezővásárhelyen 3 ütközést regisztráltunk, ami jelzi, hogy a közúti partnerek figyelme továbbra is kulcskérdés a biztonság szempontjából. A balesetek döntő többségét a közúti közlekedők szabálytalansága okozza, ezért a vasút-társaság folyamatos figyelemfelhívó kampányokkal és célzott beruházásokkal igyekszik javítani a közlekedésbiztonságot.

A MÁV-csoport pilot program keretében a vasút-villamosok orr-részének egy nagyobb felületét élénksárga fóliával látta el, hogy a járművek jobban kitűnjenek a városi környezetből. A szemkamerás mérések és kérdőíves kutatások azt mutatják, hogy a sárga felületekre látványosan többen és hosszabb ideig figyelnek fel, mint a korábbi szürke elemekre, így a megoldástól a figyelmetlen közlekedők által okozott balesetek számának csökkenését várják. A tesztidőszak lezárulta után a vasút-társaság részletesen kiértékeli az eredményeket, és a tapasztalatok alapján dönt a további lépésekről.

A TramTrain hibrid működésmódja (városon belül villamos, települések között dízel motorvonat) és a személyautó-forgalom egy részének kiváltása révén jelentősen csökkenti a közlekedéshez köthető károsanyag-kibocsátást, különösen a Szeged – Hódmezővásárhely tengelyen. A sűrű követés, az átszállásmentes kapcsolat és a városi megállók közelsége arra ösztönzi az utasokat, hogy a mindennapi közlekedésben is a közösségi közlekedést válasszák, ami a zajterhelés és a forgalmi dugók mérsékléséhez is hozzájárul.

A TramTrain üzemeltetésén naponta összesen 94 munkatársunk dolgozik – járművezetők, forgalmi irányítók, karbantartók és ügyfélszolgálati szakemberek -, akik összehangolt munkája biztosítja a szolgáltatás magas színvonalát. A megbízható üzemeltetésnek köszönhetően a vasút-villamosok pontossága jellemzően 98% körül alakul, ami a régió egyik legversenyképesebb közlekedési szolgáltatásává teszi a rendszert.

Szóljon hozzá!