Lakásokat fiataloknak!
Néhány fiatal életét megmenthetjük, de a gyermekvédelmi rendszer összeomlását nem mi tudjuk elhárítani! – írta Imre Júlia, Utcáról Lakásba Egyesület.
Egy évvel az influenszertüntetés után már nyolc állami gondozásból kikerült fiatal él saját otthonban, a beköltözések 2025-ben is folytatódnak. Mindeközben a gyermekvédelmi rendszer valódi reformok híján tovább halad az összeomlás felé, 23 ezer fiatal jövője a tét.
A kegyelmi botrány kitörése után sokan bíztunk abban, hogy hosszú évtizedek után pozitív fordulat jöhet a gyermekvédelemben. Nem alaptalanul, hiszen a pedofilbotrány napvilágra kerülését követően soha nem látott figyelem irányult a gyermekotthonokban élőkre, a rendszer visszásságaira és a régóta várt reformokat is egyre többen kezdték el követelni. A kormány alkotmánymódosítással és a gyermekvédelemben dolgozók kifogástalan életvitelének vizsgálatával kívánta orvosolni az ügyet, melynek eredményei nemigen lettek, negatív következményei viszont máig beláthatatlanok. A vizsgálatok miatt tömeges felmondási hullám indult el egy egyébként is szakemberhiányos szektorban, több intézmény ma is a működésképtelenség határán billeg. Sem a megbecsültség, sem a szakma eszköztára, sem a gyerekek, fiatalok támogatásának anyagi, vagy éppen szakmai feltételei nem lettek jobbak az egy év alatt.
Ugyanakkor ezzel egyidejűleg egy hatalmas társadalmi összefogásnak köszönhetően egy tucat fiatal új esélyt kapott. A 2024. február 16-án megrendezett Odakint most szörnyek járnak tüntetést követően összegyűlt 219 millió forintból az Utcáról Lakásba! Egyesület új lakhatási programot indított kifejezetten állami gondozásból kikerült fiatalok számára. Utcáról, hajléktalanszállóról, a lehető legreménytelenebb helyzetekből költöztek be fiatalok a közadakozásból megvásárolt és az önkormányzati partnerek által biztosított lakásokba.
Ma már nyolcan mondhatják el, hogy van biztos otthonuk és hogy szociális munkással dolgoznak egy jobb jövőkép elérésében. Mivel súlyosan traumatizált fiatalokról van szó, a munka összetett és a sikerek is lassabban jönnek, de egy biztos: nyolc fiatal élete ma már stabil, támogató mederben folyik, közülük többen tanulnak, dolgoznak vagy terápiás kezelésben vesznek részt. A program részeként idén újabb fiatalok beköltözése várható, azonban lehetőségeink korlátozottak, s így eredményeink is csak szimbolikusok lehetnek.
Munkánk mindezzel együtt is rendkívül fontos és sorsfordító. Hiszen meg tudjuk mutatni, milyen az, amikor a szociális munkának adottak a feltételei, és hogy mi az, ami minden fiatalnak járna egy jól működő gyermekvédelmi rendszerben. Ahogy egy évvel ezelőtt, úgy most is abban hiszünk, hogy a 219 millió forintot felajánló több, mint 20 ezer adakozó nemcsak jótékonyságra, hanem a változás esélyére adta a támogatását. Továbbra is 23 ezer fiatal jövője a tét! A program részletei idekattintva olvashatók.
