Judoznak a bv-őrök
Együttműködik a Büntetés-végrehajtási Szervezet és a Magyar Judo Szövetség ? tudatta Gombkötő Roland. A Bv OPK és az MJSZ 1997 óta ápol szoros kapcsolatot egymással. Ennek jegyében a két szervezet tegnap együttműködési megállapodást kötött.
A dokumentumot dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke és dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka írta alá, amelyet követően a szövetség elnöke jelképesen egy judoruhát adott át. A határozatlan időre kötött megállapodás alapján a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja (BVOTRK) mellett hat bv-intézetben sportfoglalkozások megszervezéséhez és végrehajtásának lebonyolításához nyújt segítséget a judo szövetség.
Ennek keretében a szövetség intézetenként 50 négyzetméter tatamit és 20 judoruhát, valamint a judosport oktatásához szükséges eszközöket biztosítja. A térítésmentesen igénybe vehető szakmai program elsajátításához az eszközökön felül a BVOTRK számára a képzési rendszerébe illeszthető tananyagot is biztosítanak, illetve a kijelölt intézetekben edző részvételét és közreműködését is biztosítják a sportfoglalkozásokon. A sportolási helyszíneket a bv. szervek biztosítják. Az együttműködés alapján a BVOTRK vállalta, hogy a szervezésében bevezetésre kerülő sportfoglalkozásokon résztvevő tanulókat ? lehetőség szerint régiónként 20 főt ? minden évben egy regisztrációs kártya kiváltásával a szövetségbe regisztrálja.
