Sajtónap a Városházán
Tarlós István főpolgármester a Magyar Sajtó Napja alkalmából fél 11-kor öt sajtómunkásnak ? két hölgynek és három úrnak ? adta át a Városházán az idei Csengery Antal-díjakat. A főváros sajtódíját immár 12. alkalommal adják át.
Az elismerést a Fővárosi Közgyűlés azon újságíróknak, médiában dolgozóknak, közösségeknek adományozza, akik huzamos időn át kiemelkedő tevékenységükkel a fővárost, a főváros kerületeit és a főváros önkormányzatának működését érintő hírekről, információkról magas színvonalú, hiteles, pontos, tárgyilagos és gyors tájékoztatást adnak. Csengery Antal politikus, közgazdász, publicista a reformkor és a magyar sajtótörténet jeles személyisége volt. Az 1840-es évek elején ő írta az országgyűlési tudósítások egy részét a Kossuth Lajos által szerkesztett Pesti Hírlapba. Mindössze 23 évesen vette át a tudósítások szerkesztését, 1845-től 1848 végéig főszerkesztője volt, és ? egyebek mellett ? megújította a lap fővárosi újdonságokról beszámoló rovatát.
Csengery nevéhez fűződik az első magyar politikai napilap megteremtése azzal, hogy 1848. március 17-től a hírlapot napilappá formálta. A szabadságharc leverése után egészen az 1860-as évekig az akkori sajtóviszonyok miatt nem dolgozhatott publicistaként, így inkább társadalmi téren igyekezett tevékenykedni. A Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és a Magyar Földhitel Intézet különösen sokat köszönhetett igyekezetének, hozzáértésének és szakértelmének. Deák Ferencen és Andrássy Gyulán kívül senkinek sem volt több része Magyarországnak az örökös tartományokkal kötött kiegyezésében, mint Csengerynek ? mondta el a főpolgármester.
Az elismerésben Balláné Ludwig Dóra a II. kerület lapja, a Budai Polgár vezető szerkesztőjeként és újságírójaként a mindennapi élet útvesztőiben eligazodni vágyók hiteles, pontos, tárgyilagos és gyors tájékoztatásáért; Fazekas Ágnes a Népszava főmunkatársaként a fővárost és a Fővárosi Önkormányzat működését érintő hírekről több mint egy évtizeden át magas színvonalon, hitelesen, pontosan és tárgyilagosan nyújtott tájékoztatásért; Baranyai Gábor a Helyi Téma munkatársaként, majd a Magyar Idők című újság fővárosi tudósítójaként a Fővárosi Önkormányzat működését érintő hírekről magas színvonalon, hitelesen, pontosan és tárgyilagosan nyújtott tájékoztatásért; dr. Fábián Barna az m1 Este című műsorának riportereként, majd a Ma reggel műsorvezetőjeként a fővárost és a Fővárosi Önkormányzat működését érintő hírekről magas színvonalon, hitelesen, pontosan és tárgyilagosan nyújtott tájékoztatásért; valamint Karalyos József az Óbuda Újság és a Mai Belváros kiadójaként és főszerkesztőjeként több mint 20 éven át végzett magas színvonalú, értékeket közvetítő munkájáért, valamint a helyi ismeretterjesztésben elért kiemelkedő eredményeiért részesült.
Sajtónap a Sajtóházban
A Városházáról a Vörösmarty utcai Sajtóház I. emeleti Táncsics/Rát-termébe siettünk, ahol a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Sajtószakszervezet közös szervezésében 11 órakor ünnepeltük a Magyar Sajtó Napját. A házigazda M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet társelnöke volt. Idén hat kollégánknak, köztük egy határon túli újságírónak adta át az Aranytoll-díjat dr. Bálint György, az Aranytoll Bizottság elnöke és Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke. A díjazottak Bársony Éva, dr. László Ágnes, Léderer Pál, Szekeres István, Vince Mátyás és dr. Szabó Zsolt voltak. A Környezetvédelmi, Vízügyi és Idegenforgalmi Szakosztály Soó Rezső-díját Viniczai Sándor kapta Polgár Zoltán szakosztályelnöktől. A Gazdasági Újságírók Szakosztályának Gazdasági Sajtó-díját Illésy Sándor kapta M. Vadas Zsuzsa vezetőségi tagtól. A Kulturális Szakosztály Virág F. Éva-díját Tálas Andrea kapta Szunyogh Szabolcs rádiós újságírótól. Részletek idekattintva olvashatók.
